ISTEN ÓVJA AMERIKÁT!

Az Egyesült Államok a közhiedelem szerint a szabadság hazája, ezért általában fölényesen ki is oktatja az ebben a kérdésben „még járatlan” világot arról, hogy miként is működik a szabadság. Bár a szabadság hazája helyett talán inkább a szabadságvesztés hazájaként volna célszerű emlegetni.

Mégpedig azért, mert miközben népessége a világ népességének alig több mint négy százalékát teszi ki, a világ börtönlakóinak létszámából közel huszonkét százalékkal részesedik. A világon börtönben lévők száma nagyjából Magyarország népességével azonos, tízmillió körül van. A több mint kétmillió amerikai börtönlakó „eltartása” nagyjából annyiba kerül, mint amennyi a teljes egyéves magyar költségvetés.

Amerika egyébként minden súlyos társadalmi devianciát tekintve összehasonlíthatatlanul rosszabb képet mutat, mint a legtöbb gazdag nyugati ország, nem is beszélve a „nyugatosodott” Japánról vagy pláne Szingapúrról. Talán az egyik leginkább drámai eleme ennek a történetnek a lőfegyverekkel elkövetett gyilkosságok, különösen a tömeggyilkosságok esete. Azzal, hogy nemrégiben egyenes adásban lőttek agyon egy tévériportert és operatőr kollégáját, dramaturgiailag új szakaszába lépett ez a tragikus történet.

Az elmúlt fél évszázad során, nagyjából a két Kennedy fivér ellen elkövetett merényletek óta ugyanis Amerika egyik legérzékenyebb, legkényesebb kérdése a szabad fegyverviselés ügye. A kérdés kényességének egyik legmélyebb, legalapvetőbb oka az amerikai történelemben rejlik. A mai Amerika tereibe bevándorló európaiak csak rendkívüli nehézségek árán tudtak „megtapadni” ebben a számukra ismeretlen világban. És ennek a legfőbb oka az volt, hogy semmilyen használható tudásuk nem volt arról, hogy miként is kell ezt a teret „rendeltetésszerűen” használni a méltó élethez. Az ehhez szükséges tudást kizárólag az őslakos indiánoktól szerezhették volna be, de ezt a „beszerzést” kissé megnehezítette, hogy a bevándorlók inkább brutális kegyetlenséggel legyilkolni kívánták az indiánokat, ami sikerült is. Az indiánok „eltűntek”, de a tudásukkal együtt. És mivel igen hosszú időn keresztül mindez az így tökéletesen atomizált „szabad egyének” magánakcióinak sorozataként ment végbe, ezért Amerika legmélyebb hagyománya a lőfegyverrel elkövetett tömeggyilkosság lett.

Minderről persze ma már nagyon illetlen lenne beszélni, ám mivel ez a sötét történelmi mintázat nagyon beleégett az amerikai társadalom önújrateremtési mechanizmusaiba, az egyre gyakrabban ismétlődő tragédiák miatt ma már mégsem látszik megkerülhetőnek. Hogy a számok nyelvén lássuk azt, hogy miről is van szó, egy konkrét példa. Ma egy amerikainak ötször akkora esélye van arra, hogy gyilkosság áldozata lesz, mint Nagy-Britanniában egy angol állampolgárnak, ám negyvenszer akkora az esélye annak, hogy lőfegyverrel elkövetett gyilkosság áldozata lesz, és több mint százszor akkora az esélye, hogy tömeges lövöldözésben veszíti életét. Az elmúlt ötven év során szinte minden évben volt legalább egy ilyen tömeges lövöldözés, és volt olyan év is, amikor négy. Az összesen több mint százötven ilyen eset összes halálos áldozatának a száma megközelíti a kétezret, a sebesülteké háromezer felett van, és tízezer felett azoké, aki jelen voltak, és akiknek az életét csak a szerencse mentette meg.

Ezek a megrendítő számadatok most már legalább ötven éve egyre élesebb viták forrását jelentik a fegyvertartást illetően. Hogy pontosan mennyi fegyver van magánszemélyek kezében, azt senki nem tudja megmondani. Ennek az az oka, hogy egy személy fegyverviselési engedélye elvileg több fegyverre is szólhat, és fordítva, aki megszerzett egy ilyen engedélyt, ettől még nem feltétlenül tart valóban fegyvert. Ám a legszerényebb becslések szerint is nagyjából annyi a fegyverek száma, mint amennyi az Egyesült Államok teljes népessége, tehát legalább háromszázmillió kézifegyver van magánkezekben. És e fegyverek legalább egyharmada iszonyú tűzerejű gépkarabély. Ez a szám természetesen sokszorosan felülmúlja az amerikai hadsereg kézifegyverkészletét, és nincs egyetlen nyugati ország sem, amely akárcsak megközelítené mindezt. Valójában ez a világ legnagyobb „hadserege”, és mindez egy esteleges polgárháború esetén elképzelhetetlen következményekkel járna. Érthető tehát, hogy Amerika – erről szintén nem illik beszélni – kizárólag brutális rendőrállamként üzemeltethető. A szinte mindennapos rendőrgyilkosságok, illetve a rendőrök által elkövetett gyilkosságok öngerjesztő örvénylései önmagukért beszélnek, és jó adalékul szolgálnak mindehhez.

A Kennedy-gyilkosság utáni évek során még a megkérdezett amerikaiak több mint hatvan százaléka gondolta úgy, hogy mindenképpen szükség lenne a fegyvertartás valamilyen korlátozására, ma már mindössze huszonhat százalék gondolja így. Az is önmagáért beszél, hogy a Barack Obama első megválasztását követő öt év során hatmillióról tizenötmillióra nőtt az egy év alatt megvásárolt új fegyverek mennyisége, és ötszáz-, illetve hétszáz százalékkal emelkedett a két nagy kézifegyvergyártó cég részvényeinek piaci árfolyama. (Az egyik a Sturm Ruger, a másik a híres Smith and Wesson). Vagyis mindebből világosan kitűnik, hogy a hétköznapi élettér biztonságát nem a fegyverviselés szigorításától, hanem ellenkezőleg, a fegyverviselés teljes szabadságától, illetve családja gyorsított ütemű felfegyverzésétől reméli az amerikaiak többsége. Mi mást mondhatnánk erre, mint azt: Isten óvja Amerikát!

Bogár László
2015.09.01. MOK - magyarhirlap.hu