NOVEMBER ELEJÉN

November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. pedig a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja. A protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel. A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…   
Pilinszky János: A tél küszöbén (részlet)

Mindenszentek: hideg ősz
bolyg a szellem fázva,
fázó népség temetőz
sírokon gyertyázva.
Jaj az év temető,
mindennap egy holt,
minden napra minden éj
ráírja, hogy: Volt.

Babits Mihály

Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te.

Kevin Brooks

Szigeti Lajos: Mindenszentek

Már a temető sem a régi:
faragott kopjafák, fejfák,
ember léptékű sírhalmok helyett
panel betontömbök tonnás
súlya alatt roskad sok csontváz,
műkő galamb -- nehéz emlékezet
mégsem röppen az égig.

Aranyozott évszámok, nevek
szikráznak a gyertyafényben
(megannyi örökmécses)
gondolat-, vagy kötőjel ragyog,
mint kémiában a kötetlen karok,
vallanak a felelős gének:
miként, meddig élek, halok.

S mert köldökzsinórral kötődöm
minden felmenőhöz,
dérütött virággal, mécsvilággal
állok gyászkeretes vigyázzban
éjbe vesző síremlékek előtt,
míg nem zárják a temetőkaput,
tüntet az írás: "Föltámadunk!"

Ady Endre :  Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak,
 Hisz percről-percre temetünk,
 Vesztett remény mindenik percünk
 És gyászmenet az életünk.
 Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
 Temetkező szolgák vagyunk!
 -- Dobjuk el a tettető álcát:
 Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
 Undorít meg e sárgolyón...
 Hulló levélt hányszor feledtet
 A megváltó, a gyilkos ón!...
 Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
 Hogy vigasztaljuk önmagunk --
 -- Dobjuk el a tettető álcát:
 Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

1899. november 1.