A FÉRFI HÁROM ÉLETKORA

A szerző kedvenc időtöltései közé tartozik elővenni egy-egy albumot és egyszerűen csak lapozgatni elmerülve a festmények szépséges, néha filozofikus gondolatokat ébresztő világában. Szinte mindegy, hogy melyik korba kerül az ember, milyen művészeti irányzat képviselőivel találkozik, a hatás a fontos. Kovács Gábort néha elandalítják, vagy érzelmileg érintik meg a képek, máskor egyszerűen csak a szépség, a harmónia öleli át…

Sokszor azon veszem észre magam, hogy percek telnek el és magába húz egy festmény, körülölel a világa, szinte részesévé válok a kompozíciónak. Ilyenkor elmereng az ember a világ történése¬in, változásain, mindazon ami körülöttünk történik. Igazi kaland fellapozni az érett reneszánsz albumait és bete¬kinteni az itáliai festők világába. Közöttük is, a számta¬lan zseni között is Giorgione az egyik, akinek a képeiben hosszasan lehet gyönyörködni, akinek a festményei ma¬gukra vonzzák a szemlélő tekintetét.

Giorgione egy Velence környéki kis településen szüle¬tett 1477-ben, életét 1510-ben a velencei pestisjárvány oltotta ki. Klasszikus reneszánsz személyiségét jelzi, amellett hogy zseniális festő volt költészettel, zenével is foglalkozott, tagja volt a művelt velencei társaság-nak. Hosszú, filozofikus beszélgetések és elmélkedések ihlették festményeit, művei misztikus szimbolikáját. Né¬mely képének jelképrendszerét a mai napig fejtegetik a művészettörténészek. Különböző korokban, különböző szempontok szerint más és más értelmezést adtak a jel¬képeknek. Azt hiszem, hogy egyszerűen be kell fogadni a képek szépségét és harmóniáját. A sors rövid életet enge¬dett neki, korszakos életművét tíz év alatt festette meg. Misztikus, filozofikus művekkel gazdagította az egyete¬mes művészetet. Képei inkább világi, mint egyházi témá¬kat ábrázolnak. Természet és élet kapcsolata, a szép női test ábrázolása, emberek és táj idilli kapcsolata jellemzi.

Nevezték az itáliai művészet első világi festőjének is. Bár az évszámok alapján a cinquecentohoz tartozott, in¬kább tartják a quattrocento megújítójának. Nem csupán művei világi szimbolikája, de a festői technikát megújító ábrázolásmódja miatt is. A kizárólag a színekre épülő festői technika, az egymásba olvadó színárnyalatok, a rajz nélküli könnyed ecsetvonások miatt valóságosnak tűnnek ezek az alkotások. Egy XVII. századi művészettörténész, Boschini megállapítása szerint „Giorgione olyan lágy ecsetkezelést fedezett fel a színezésben, amilyen előtte nem létezett, el kell ismerni, hogy ecsetvonásai nyomán hús és vér született, de olyan pasztózusan és könnyedén, hogy már nem is festői alkotásnak, már valóságnak ne¬vezhetjük azt.” Ha akkor ismerték volna a fényképezést, akkor valószínűleg azt írta volna, hogy Giorgione festmé¬nyei fényképszerűek, annak is a lágy, kevésbé kontrasztos technikával készült fotóira utalva, mintha lágy alkonyi fényben készült fényképeket néznénk.

Az albumot lapozgatva álltam meg a firenzei Palazzo Pittiben látható képénél,„Aférfi három életkoráénál. Cso¬dálatos harmóniát ábrázoló kép. Bölcsességet sugárzó idős férfi a baloldalon,ereje teljében lévő szép férfi arcéle a jobb oldalon, s kettejük között a jövőt szimbolizáló fiatal fiú arca. A kép kiegyensúlyozottsága egy idillikus család férfitagjainak három nemzedékét ábrázolhatja. Nem ezt kívánjuk e mi is, nem ez jelentheti e számunkra is a be¬teljesült boldogságot? Megérni azt, hogy az évtizedek ta¬pasztalatai bölcsesség formájában barázdálják arcunkat, s magunk mellett tudhassuk ereje és alkotóképességének teljében lévő fiúnkat! Ezt a boldogságérzést növelje még az is, hogy megjelenjen mellettünk a harmadik generáció, a jövő zálogaként fiúnk gyermeke, az unokánk is. Ez az érzés kortól független, ötszáz évvel ezelőtt ezt ugyanígy érezhette át a festő is.

Vannak koroktól, körülményektől, társadalmi formáktól függetlenül is az ember lényegéhez tartozó morális sa¬rokpontok az életben. Ilyen a generációk harmonikus egy¬másra épülése is. Apáról fiúra, fiúról unokára szállá tudás, a bölcsesség, csak meg kell érni azt. A kép azonban mást is jelképez. A tiszteletet, a jelképes főhajtást a bölcsesség, a tapasztalat előtt. A két dolog összefügg. Tisztelet nélkül nem lehet tanulni. Tisztelni kell a tudást és vele együtt a tudóst is. Az, hogy ki a tudós, az persze nem címektől, ran¬goktól, tudományos minősítésektől függ. Tudós az, akinek van élettapasztalata valamilyen területen, s azt képes át is adni az utána következő generációknak. Tudós, vagyis tudás birtokosa az a szülő, az a nagyszülő, aki élete gaz¬dag tapasztalatait átadja az utána következőknek, legyen akár iparos, szántóvető, vagy orvosdoktor.
Nézem a három férfiarcot és elmerengek azon, hogy miért is álltak a fejük tetejére a világ dolgai mostanában. Miért közvetítik az ember számára már- már felfoghatat¬lan technikai eszközökkel, vagy az internet által azt, hogy a tudás egyszerűen csak technikai kérdés? Miért sugallják azt, hogy az embereknek rá kell bízniuk magukat a gépek¬re, azok mindent úgy is jobban tudnak náluk? Miért nem veszik észre az emberek azt, hogy az évtizedekkel ezelőtt még futurisztikus jövendölések mára bekövetkeztek és az emberek felett már a gépek, a technika uralkodik. Ül a vezető az autóban és már nem tud térképet olvasni, már nem képes tájékozódni, már átadja az irányítást a GPS ké¬szüléknek, s nem veszi észre, hogy köldökzsinóron lóg egy távoli, megfoghatatlan, testetlen gépi lény utasításain, az uralkodik akarata felett, az mondja meg, hogy merre ka¬nyarodjon, melyik utat válassza. Idő kérdése csak, hogy minden más területen is beszóljon a hang, mikor és mit együnk, kivel találkozzunk, kit szeressünk. Észrevesszük egyáltalán azt, ha a köldökzsinór másik, számunkra lát¬hatatlan végén olyan erők adják az utasításokat, akiknek alantas, uralkodó szándékaik vannak? Ugye ez a perspek¬tíva már orwelli képzeteket szül? Jó lenne vigyázni és jobban bízni magunkban, jobban hinni a gyarló emberi képességekben. Jó dolog a gyarlóság, a tévedés lehetősé¬ge, mert emberi. Akarjunk felülkerekedni a gépek felett és csak annyira vegyük igénybe a segítségüket, amennyire az feltétlenül szükséges!

Nézem a három férfiarcot és elmélkedem azon, hogy vajon lesz-e idejük gyermekeinknek önkritikát gyakorol¬niuk? Vajon milyen világra nőnek fel az unokáink? Vagy mindezek a gondolatok inkább csak az idősebb kor szám¬lájára írandók? Egyszerűen annyira felgyorsult világban élünk, hogy az idősebb kor már megakadályoz abban, hogy megértsem az utánam következő generáció világát? Aligha! Nincs ugyanis két világ, ugyanabban a világban élünk, ugyanazok a hatások érnek mindnyájunkat. Nincs az a gép, az a komputer, az a világháló, ami képes lenne az emberi tapasztalatokat pótolni. Az emberi lény azért is különbözik minden más gépi intelligenciától, mert hosszú időre, tapasztalatokra, egyéni személyiségre, hibákra, de mindenekfelett racionális módon nem modellezhető hitre van szüksége ahhoz, hogy eljuthasson a tudás, a böl¬csesség állapotába. Ebben az állapotban már képes meg¬ítélni másokat, s elég bölcs ahhoz, hogy ne akarja azokat a saját képére formálni. Megérti és elfogadja azt, ha más¬nak van igaza.

Nézem a három férfiarcot és azon elmélkedem, hogy milyen világot hagyunk itt az unokáinknak. Képesek va¬gyunk e megőrizni a világból mindazt, ami érték, vagy hagyjuk pusztulni. Mindent felélünk-e az üzleti érdekek mentén? Valóban csak a hatékonysága haszon az egyet¬len vezérlő eszme? Termelni, termelni és vásárolni, vá¬sárolni, minél többet, annál jobb. Vásárolni és vásárolni akkor is, ha nincs is rá szükség. Mindehhez kizsigerelni a földet, a környezetet és a körforgás végén magukat az embereket is. A környezetszennyezés nem csupán a tájat, a tárgyakat érinti, de szennyezi az embereket is. Moráli¬san szennyeződnek és gyengülnek az emberek. Gyengül az ellenálló képességük biológiailag is, de inkább lelki¬leg. Készen kapjanak meg mindent a jövőben? Anyagi ja¬vak mellett örömöt és élvezetet is, elveket és eszméket is tömegcikkekként? Hiszem, hogy képesek vagyunk még megállítani ezt az őrült tendenciát és visszaadhatjuk a hagyományos emberi értékek tiszteletét! Olyan világot szeretnék majd itt hagyni az unokáimnak, ahol az embe¬rek egymás szemébe néznek, elmosolyodnak, bátorítanak és vígasztalnak is, ha kell. Olyan klasszikus értékek, mint a tisztesség, kitartás, becsületesség alapján dönthetik el egymásról azt, hogy ki mennyit ér. Újra örömüket lelik majd abban, ha összegyűlnek, és igazi érdeklődéssel kér¬dezik majd meg egymástól: hogy vagy?

Lélegzet III.évf.2.szám

Forrás: A művészet története (Susanna Buricchi)
Érett reneszánsz (Corvina 2005)
Wikipedia