AUGUSZTUS 20. 1896

120 évvel ezelött az Esztergom újság / felelős szerkesztő: Keményfy Kálmán Dániel /  I.évf. 33. számában így köszöntötte Szent István ünnepét:

„István, téged magyar kivan!
 

Esztergom, augusztus 14.
Kétféle az áldozat, melyet a nemzetek a fejedelmek emlékezeténél meggyújtanak. Az egyik áldás, a mely mint Ábel füstje az égbe száll. -— a másik átok, a melynek tüzét, keserves emlékezetek könnye oltja.

Két Cherubül a fejedelmek pora fölött. Az egyik mint a béke angyala arany idők emlékét lengeti felénk olajágával, — a másik átok közt szórja ég felé a marok port, melyből mint hajdan Mózes ég felé szórt hamvából csapás és fájdalmas jaj hull vissza.
Ezen áldozatok közül a szebbet, a dicsőbbet meggyújtani gyül össze a magyar minden évben Sz. István király napján, hogy keresztény hitével, a hazafiság lelkesedésével, nemzeti nagy létének hálás érzetével hódoljon annak, ki apostola volt szent hitünknek és aki ott állott a magyar szabadság bölcsőjénél, midőn alkotmányt adott, államot alapított.

A magyar keze vértől párolog, de jön Sz. István, ki több mint Konstantin, hivöbb mint Klodvig és lemossa a vért, hogy nagy dolgokat cselekedjen nemzete. A németek apostola Bonifác, a szlávoké Cirill és Method,
az angoloké Ágoston, mind papok és szerzetesek. A tied nemzetem egy király, kinek szavára meghajtottad büszke homlokodat, hogy királyi nemzet légy egy ezeréves lét elérésében!

A magyar haza, melyben élünk, a szent romok, melyek fölött itt Esztergomban is lépteink vezetnek, ez ősrégi város és annak minden talpalatnyi földe, az a szent kéz ott Budán, mely oly csodálatosan maradt ránk, — a szent király emlékünnepén sokkal ékesebben szólnak hozzánk azon nagy tanulságokról és áldásokról, a melyeket Isten keze Szt. István munkája által irt meg hazánk történetébe.

Ö megmozdult, s lépésére leejté fegyverét a magyar, midőn az ártatlan vértől párolgott! Ö megszólalt, keresztet ragadott, s töredelmesen borult térdre Árpád ivadéka! Kitárta szivét, s a szeretet testvériségét ismerte föl abban a magyar! Szétküldé papjait, s Ázsia gyermekei irtják a vadont, müvelik a földet! Felnyitotta az evangéliumot, és nyomában templomok, iskolák emelkednek, az erkölcsök szelidülnek, az értelmiség fényt vet őseink alkotásaira. Szt. István kinyújtotta jobbját, és a nép keze letörli a nyomor könnyeit, a keresztény szeretet csodát teremt a szegénység felkarolásában, az elnyomottak^s legyőzöttek kegyelmet nyernek a lovagias érzelmek hősi erényre kelnek, és az ősi magyar jellem összhangba jő a kereszténység szellemével. Sz. István alkotmányt ad a fegyelmet nem tűrő nemzetnek és ezzel felemeli politikai képességét, kitágítja szabadság ösztönét, kifejleszti összes tehetségeit történeti nagy hivatása teljesitésére.

A királyi hatalom nem a királyokért van, hanem a királyok vannak a népért, és ha a magyar szétbontja történelmének redözetét, Istvánban megeszményitve látja a királyi méltóság viselőjét, ki a közjó felett őrködött anélkül, hogy saját érdekét keresné.

Sz. István példája készteti a királyt, hogy Isten előtt magát többnek ne tekintse, mint minden ember. Sz. István példája vezérli a királyi szivet, hogy hatalmát mérséklettel párositva, azt könnyűvé tegye az alattvalókra nézve. És sz. István alkotmánya parancsolja az ország kormányainak, hogy a keresztény hit igazságaiban, az egyházzal szövetségben, az alkotmányos jog és szabadság betartásával, annnak követésével vezessék az ország ügyeit.

Azért sz. István király napja a lelkiismeret vizsgálódásának nagy napja azokra nézve, kik alkotmányos intézői s vezérlői az ország és nemzet ügyeinek.
Milyen a mérleg a mult és jelen között? /Miként őriztük meg hazánk létérdekeinek feltételeit

 Miként ragaszkodtunk azon elvekhez s irányhoz, melyek a magyar államnak életet adtak"?

Egy bizonyos, hogy Magyarországot e században nagyobb romlás nem érte, mint az, amelyet az új vallási törvények okoztak és okozni fognak. Visszavonás, felekezeti villongás, lelki, szellemi és anyagi romlás fog ezek nyomán mint az ár terjedni.

Eskü, pap, templom ócska régiségek, lomtárba velük! Ennek tapsolnak a liberálisok. Legény és leány szerződést köt ezentúl, papirt és bélyeget kap majd a trafikban, tinta és toll akad a jegyzőnél böviben, még a násznép is kitelik a falu szájából.

Az apostoli király hivatását felekezetnélküli kormány gyakorolja, mely aztán e szent tökét a kereszténység leigázására fordítja. Az apostoli király jogait és kötelességét formulázza a törvény, de azért, ha nem a kormányt vivő dekrisztianizáló párt intenciója szerint cselekszik, egy klubb legünnepélyesebb formában proklamálja az obstrukciót a korona ellen. Ha az apostoli király nem akar lelkiismerete ellen cselekedni, a miniszterek nem hajolnak meg a fejedelem felségjoga előtt, a fejedelem intenciói mellett nemes tisztelettel nem állnak helyt, hanem követelik, hogy a pártokon fölül álló korona, mint valami pártfönök melléjük álljon s az »uteák kegyeltjét)) kormány-alak itással megbizza.

A liberalismus megtépte a királyság legszebb leveleit, vagy mint egy hollandi miniszter mondotta: »a mai alkotmányos monarchia művészileg van korlátozva, amely azonban előbb-utóbb kényszerítve lesz hátrálni a republikánus követelések előtt.« Méltán zengi azért a magyar: István, téged magyar kivan!

Ó mily csodálatos vagy te királyi lelkületed nagyságában, uralkodói szereteted végtelen kincseiben! Mint szeret téged a magyar a világosságért, melylyel lelkét elárasztottad, a szentségért, mely nyomdokaidban megtermett, az Istenért, ki benned élt! Mint szeretünk a szabadságért, mit nekünk adtál, az alkotmányos hazáért, mit nekünk biztositottál!

De szeret e nemzet azért is, mert a megpróbáltatások, az ellenség támadásai, a nemzeti hanyatlás, a pártviszály szerencsétlen napjaiban, midőn alélt hattyú gyanánt várta a halált, téged keresett, téged hívott, a te szellemedet, a te királyi fönségedet kívánta, sirta vissza, a te fényedből merített, világosságot jövő pályájára!

Legyen azért az a Szent Jobb áldása a hazának, hogy ne ismerje meg a nemzet soha többé rettenetes átkait az Úristennek!

A hunok és avarok elpusztultak itt, mert az ö szerepök csak az volt, hogy úttörői legyenek Sz. István népének. Mink magyarok felmagasztaltattunk, hogy fölismerjük hivatásunkat e földön, a melyre Isten keze vezette őseinket. „