BABITS ÉV ESZTERGOMBAN

A „Pannon tükör” – ez a nívós zalaegerszegi lap –a Babits év alkalmából ”Esztergomi összeállítást” közölt. Ebből idézzük most a Babits zarándoklat egyik állomásán elhangzott megemlékezést, melyet Bánhidy Vajk tanár úr mondott el a kórház falánál levő dombormű mellett!

Tisztelt Megemlékezők!

Képzeletbeli zarándokutunk második állomása, itt, a Vaszary Kolos Kórház oldalánál lévő dombormű előtt, kettős múltidézésre ad alkalmat. Egyrészt, mivel rendszeresen erre járt Babits i Központi Kávéházból hazatérőben a „fecskefészekbe'’, másrészt, mert épp itt avatták fel 1966 augusztusában - a napokban 50 esztendeje - Borsos Miklós alkotását, halálának 25. évfordulóján.

A korabeli visszaemlékezések, fotók tanúsága szerint sokan ünnepelték a város költőjét. Azon öt évtizeddel ezelőtti megemlékezés számos neves jelenlévője közül azonban kiemelnék három személyt: az ünnepi szónokot, Somlyó György költőt, Weöres Sándort, aki az írószövetség nevében koszorúzott, és Borsos Miklóst. Azért épp őket, mert mindhármójuk életét jelentősen meghatározta Babits Mihályhoz való viszonyuk!

Az 1920-ban született Somlyó - miként arról egy G. Tóth Franciskával készített interjújá¬ban vall - gimnazista korától csodálta a „nagy mestert”, akihez néhány korai versét is elküldte, az 1930-as évek végén pedig résztvevője lehetett a „Nyugatosok" néhány klub-összejövetelének. Ezen találkozások egész életét meghatározták.

A nála 7 évvel idősebb Weöres még szintén gimnazistaként, és hasonlóan néhány köl¬teménnyel kereste meg levélben Babitsot, aki ezek közül párat meg is jelentetett a Nyugatban. A levelezést személyes találkozók követték, melyek idővel tanár-diák, sőt apa-fiú viszonnyá váltak. Ezt bizonyítja Weöres - ma már szinte teljesen kifakult - kézjegye itt fenn, a híres aláírás-falon, valamint azon versének néhány sora is, melyet Babitsról írt:

(...) És ki nékem álomi hang és délibáb s távol tűz volt, testtelen: emberré lett, asztalánál ültem és megkínált, beszélt velem, ő támogatott engem és gondolt velem, jó volt hozzám, mint apám, s én mit adtam? fiú-szívet tártam néki, mely aljas, pokoli, tudhatod: hánytorgása éjjel-nappal recsegő máglyatűz és hálája gyertyavég. (...)”

A harmadik művész, Borsos Miklós kapcsolata Babits művészetéhez, kissé rendhagyó. Az itt látható dombormű Jónást és a cethalat ábrázolja az alábbi idézet kíséretében: „mennél csúfabb mélybe hull le szolgád, annál világosabb előtte orcád". Az alkotás, s elsősorban Babits ezen talán legje¬lentősebb műve azonban sokáig foglalkoztatta Borsost. Olyannyira, hogy 1974-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadta a Jónás könyvét egy olyan kötetben, melybe ő írta le a verset és készítette az illusztrációkat - s ezután még Babits kiadványok sorát ékesítette.

Esztergom tehát velük és e jeles alkotással ünnepelte a város költőjét 1966-ban, s tette, teszi ezt azóta is, számos évforduló alkalmával. Az 1970-es években ugyanis számos kötet jelent meg Babits esztergomi tevékenységéről, születésének 100. évfordulóján adták át a Borbás Tibor által készített mellszobrát, iskolát, könyvtárat, városi díjat neveztek el róla, felújították előhegyi villáját. 2007-ben városi lakosok kezdeményezésére indult gyűjtés ellopott szobrának újraöntésé¬hez, mely kezdeményezéshez Szent István városának képzőművészei is csatlakoztak, s 2008-ban felavathattuk az „előhegyi remete” régi-új szobrát!

Esztergom szereti Babitsot. Szereti és magáénak érzi –miként Babits is magáénak érezte a várost szinte utolsó lélegzetvételéig. Nagyon bízunk benne, hogy a város az idei évforduló kapcsán is valamilyen maradandó emlékkel ápolja tovább e kultuszt!