ESZTERGOM AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN

A 100 évvel ezelőtti „Nagy háború” egy helyi, Esztergom-kertvárosi helyszínéről a fogolytábor életéről írt  a Kór-lapban Szállási tanár úr. Az érdekes írás kiemelten foglalkozott a tábor orvosával, dr. Fonyó Jánossal, aki a napi munka mellett magas színvonalú folyóiratot is megjelentetett. Ki lehetett ez az érdekes orvos – tette fel a kérdést a tanár úr és a további kutatásoktól várta a választ.

Többet tudunk már róla, de először olvassák el az eredeti írást, majd a meglepőnek
számító új ismereteket Fonyó Jánosról!

Az első nagy világégés a Monarchia minden kórházzal rendelkező kisvárosának életébe bele¬kapott, még a centrálisabb fekvésűek sem voltak kivételek. Például Esztergom, ahol még a vasútállomás is a városon kívül épült, nehogy a mozdony zaj megzavarja a prímási székhely csendjét. Mégis, mint látni fogjuk, Esztergom vi¬lágháborús orvostörténete ritka meglepetéseket tartogat, és messze túllépi a helytörténi érdekes¬ség kereteit. De tartsunk sorrendet!

Linzbauer Xavér Ferenctől Magyary-Kossáig minden magyar orvostörténeti adattár azzal kez¬dődik, hogy István király szülővárosában létesült az első ismert xenodochium. A folytonosság szá¬zadunkig kimutatható, míg végül 1902-ben a mai helyén megépült a pavillon-rendszerű Kolos-kórház, amelynek frontépületében helyezkedett el a sebészeti osztály. Ama végzetes szarajevói pisz¬tolylövés eldördülésekor Gönczy Béla volt a kór¬ház igazgatója és a sebész főorvosa. A Réczey-klinikán tanult operálni, műtéti jártasságáról az Or¬vosi Hetilapban főleg kazuisztikai cikkek tanús¬kodnak.

A merénylet után rövidesen itt is megjelentek az első sebesültszállító vonatok. Szeptember 6-ra megtelt a kórház, továbbá az egyházi kezelésben levő szentgyörgymezői Simor Kórház, amely szükség esetén automatikusan alakult át vöröske¬resztes kórházzá. Szeptember 13-án újabb 200 se¬besült érkezett, akiket már csak a kiürített papi szemináriumban tudtak elhelyezni. A korabeli sajtó szerint „Esztergom fogolytáborrá lett nyil¬vánítva.”

 Különösen, amikor a városhoz tartozó Esztergom-táborba nagyszámú orosz fogoly érke¬zett, s a túlzsúfoltság miatt akkora volt a jár¬ványveszély, hogy az elkülönítésre fabarakkos kórházat építettek. Érdekesmód az esztergom-tábori, vagy más néven kenyérmezői barakk-kórház orvosparancsnoka egy nőgyógyász lett, név sze¬rint Fonyó János doktor, aki azelőtt a Bábaképző Intézetben jeleskedett. Nyilván „szükség törvényt bont” alapon került sor erre a megoldásra, ám a jó orvos mindenütt megállja a helyét. A nőgyó¬gyász Fonyó Jánosból pl. kitűnő katonai higié¬nikus lett, s azonfelül még többre is futotta ere-jéből, amivel nemcsak Esztergom orvostörténeté¬be írta be nevét.

Esztergom egészségügyét a Tanácsköztársaság bukásáig Seyler Emil megyei főorvos irányította. Kórház lett a szentgyörgymezői Árvaház, Pár¬kányban egy fiókkórház működött, így a külön¬böző provizórikus intézetekkel együtt összesen hét kórház munkáját kellett Seyler főorvosnak irányítani. Ha sebesültvonat érkezett, a rendőrség a fogattulajdonosokat mozgósította (a Mentőállo¬más csak 1928-ban épült meg) és ügyeltek a rendre. A fogatos gazdák ugyanis olykor túl gyor¬san akarták betegfuvarozási feladatukat elvégez¬ni, s ez nemegyszer a kíméletesség rovására ment.

Külön kellene Gönczy Béla emberfeletti munkáját méltatni, de szerencsére, akadnak még hozzá hasonlók. Seyler főorvos is nagy utat tett meg, mert 1915-ben a trónörököspár esztergomi látogatásakor még díszmagyarban látjuk a város nobilisei között, a Tanácsköztársaság bukása után viszont külföldre kellett menekülnie a különít¬ményesek elől. Ez sem egyedi eset. A legfőbb meglepetést mindenképpen Fonyó János bábaké¬pezdei operatőr szolgáltatta.
Az Orvosi Hetilap1915-ös évfolyamában jelent meg „ A foltos hagymáz epidemiologiája és prophylaxisa” című cikk¬sorozata . A bevezetőben ismerteti Curschmann, Nicolle és Provazek érdemét a betegség patogenezisének tisztázásában. „A tetű tehát a vírust a be¬teg embertől, annak vérével együtt magába szív¬ja, közbeeső gazdává válik, saját magát inficiálja, a vírus bekerül a nyálmirigyeibe és csípés köz¬ben a vírust a nyálával együtt más egészséges em-bernek vérébe oltja.” Egyetlen védekezés a tetvetlenítés. A beteggyanúsakat a megfigyelő barak¬kokban kell izolálni, az embereket szőrteleníteni, majd füröszteni, ruháikat gőzzel, vagy vegyi úton fertőtleníteni. A flektífusz és a hastífusz közötti differenciáldiagnosztikát főleg Wenckebaeh mun¬kássága alapján ismerteti. Fonyó doktor tehát nemcsak higiénikus, de belgyógyász is lett a ke¬nyérmezői orosz foglyok között. Pontos mortali¬tást nem közöl, de könnyen elképzelhető, mi lett volna sok fogoly sorsa, Fonyó doktor nagyszerű képzettsége és szakszerű ténykedése nélkül.
Magába a városba nem hurcolták be a járványt! Ez a tény minden statisztikánál meggyő¬zőbben bizonyítja munkájának eredményességét. Halálozás persze akadt, főleg a legyengültek között. De nem kirívó mértékben. A foglyok közül többen itt maradtak és megnősültek. A hatvanas években még magam is találkoztam némelyikük¬kel.

A bábaképző orvos még ezzel sem csábított volna megemlékezésre. Azzal viszont igen, hogy 1917-ben orvosi szaklapot indított Esztergomban. Címe: A nőgyógyászat és szülészet haladása. A jelentéktelen külsejű lapnak csak egy évfolyamát ismerjük. A Buzárovits-féle könynyomdában ké¬szült, az akkori Lőrinc, ma Mártírok útján. Ilyen volt Fonyó János nőgyógyászati lapja, amilyen szerény kivitelben, annál csodálatosabb tartalom¬mal. Bár a szülész szerkesztő-szerző a gyermek¬ágyi lázról szóló cikkében (micsoda keserű érde-kesség!) nem említi Semmelweis Ignác nevét, an¬nál inkább a Kézmárszkyét, akinél nyilván a szü¬lészetet tanulta.

A „propyhlaxisnak első feltétele a szülésnek asepticus vezetése” — idézi egykori mesterét. A mesterek Mesteréről való hallgatást viszont nem tudjuk mire vélni. Megteszi helyette Szepesi János budapesti szülész, aki szerint „köz-ben Semmelweisünk tanai és az anti- és asepsis általánosodása folytán ma anya és gyermeke a szülő-intézetekben vannak a legjobban ellátva”. Német nyelvterületről viszont Sissach orvosa, P. Buess A gyermekágyi halandóság 1900-tól 1915- ig, a világháború első évéig című cikkében hang¬súlyozza, mekkora hordereje volt Semmelweis ta¬nainak a követése a gyermekágyi láz megfékezé¬sében.

További érdekessége Fonyó esztergomi folyó¬iratának, hogy a szerkesztő oroszul is tudott. Való¬színűleg azért került oda, vagy ott tanult meg elég tűrhetően. Ugyanis: többször idéz orosz fo¬lyóiratokból, pl. Stroganoff cikkét a gyermekágyi láz modern kezeléséről a „Nowoje wremja Medi- zine” 1914. évfolyamából.

A legnagyobb meglepetés azonban Hevesy György cikke: A radioactiv anyagokról. Azt fej¬tegeti, hogy az atomok csillagrendszerét micsoda hatalmas energiák tartják össze. „Egy gr. uránnak tízezer atomja esik szét egy-egy másodperc alatt, s így tízezer electromos részecskét lövel ki a fenti idő alatt.” Az atombomlásnál az alfa és a béta sugár mellett gamma sugárzás is keletkezik, amely sokkal „penetrálóbb, mint a Röntgen-fény.”

A későbbi Nobel-díjas Hevesy cikke után Mans¬feld Ottó értekezik a sugárkezelésről, majd a Tauffer Vilmos professzoré következik, A méh- rák radiummal való gyógyításának kísérleteiről, bemutatásokkal. A nagy nőgyógyász, mint min¬dig, ezúttal is mértéktartó. A rádium új és hatal¬mas fegyver a rák ellen, de egyben veszélyes is. Az adagolás még nagyon a kísérleti stádiumban van. Állami, társadalmi és személyi okokból azonban egyaránt kötelesség minél inkább tökéle¬tesíteni a kezelést.

Hevesy és Tauffer neve után ilyenekét olvashatjuk az esztergomi periodikában: Jendrassik Ernő, Kubinyi Pál, Scipiades Elemér, Frigyesi József. Az utóbbi háromból a gynekoló- gia professzora lett. Fonyó János az Orvosi Heti¬lappal sem szakította meg a kapcsolatot. Ugyan¬ebben az évben (1917) jelent meg „A corpus lu- teum-cysta histologiája és klinikai jelentősége” című cikke, ám a Bába-Kalauz is megmaradt pub¬likációs területének.

Ha a fiatalok közül Hevesy és Kubinyi, a be¬futottak közül Jendrassik és Tauffer küldött neki cikket, nem akárki lehetett ez a Fonyó János. Aki szaklappal ajándékozta meg szeretett városomat, ha rövid időre is. Aki az 1934-es orvosi útmutató¬ban még a Kőfaragó utca 12. szám alatt lakott Bu-dapesten. Az 1942-es címtárban nevét már nem ta¬láltam. Ha valaki többet tud róla, írja meg a leve¬lezési rovatban. Egy képzeletbeli „Érdekes orvo¬sok antológiájába” mindenképp felvenném.

Az első világháborúban Esztergomot megóvta a kiütéses tífuszjárványtól, közben kitűnő szakla¬pot szerkesztett. Kortársai, mint látható, sokra becsülték. Utókortársai, elfelejtjük, Gönczy Bélá¬val és Seyler Emillel együtt.
Aligha született nálunk a Fonyó Jánosénál színvonalasabb alkalmi periodika. Megszolgálta, hogy legalább ennyit tudjunk róla.

Szállási Árpád dr.

IRODALOM: 1. Orvosi Hetilap, 1915-ös évf. — 2. Orvosi Hetilap 1917-es évf. — 3. A nőgyógyászat és a szülészet haladás, 1917. — 4. Budapest telefonon hív¬ható orvosainak körzeti útmutatója. 1934. — 5. Szál¬lási Árpád: Esztergom egészségügye a 20. században. Közlés alatt.