A Magyar Orvosi Kamara a vizitdíjról

Idei első sajtótájékoztatóján Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a vizitdíjról, a napidíjról és a közelgő népszavazásról beszélt a média nagy számban megjelent munkatársainak.

Néhány napja nyilvánvalóvá vált, hogy a március 9-én esedékes népszavazás hatására megindul a kampány, ezért a tisztánlátás kedvéért néhány alapvetést tisztázni szükséges – indította tájékoztatóját az elnök.

A vizitdíjról

A MOK továbbra is fenntartja korábbi véleményét, miszerint elviekben nem ért egyet a vizitdíj-napidíj típusú térítésekkel, mivel azok ellenkeznek a szolidaritás elvével, aránytalanul terhelik a betegek egyes rétegeit, az alapvető finanszírozási hiányok megoldására pedig alkalmatlanok.

Bevezetése azért is szerencsétlen, mert kiterjeszti a ma az OEP és az ellátó intézetek tulajdonosai – jellemzően önkormányzatokról van szó – között fennálló un. duális finanszírozás bizonytalanságait a kormányzatra és az esetlegesen létrejövő pénztárakra is. Ez azt jelenti, hogy állandó vita tárgya lesz a vizitdíj mértéke, hátrányát leginkább az ellátórendszer fogja érezni, mert tovább fog nivellálódni a finanszírozás.

A napidíjról

Az elmúlt egy esztendő tapasztalatai egyértelműen arra utalnak, hogy kórházi napidíj tekintetében a bevétel nem jelentős, különösen az anyagi ráfordítások az és az adminisztrációs többletterhek figyelembevételével. A betegekre várt „nevelő hatás” sem érzékelhető, mint ahogy előre jeleztük, az eszköz e tekintetben is alkalmatlan. Sem a fekvőbeteg, sem a járóbeteg szakellátás területén e bevételek nem jelentettek semmiféle jövedelmi pluszt az ott dolgozóknak.
Az alapellátás területén egy esztendeje, a háziorvosok nagygyűlésén jeleztük, hogy az alulfinanszírozottság a praxisok működését alapvetően veszélyezteti, sürgős intézkedésre, a havi OEP finanszírozás minimálisan megduplázására lenne szükség ahhoz, hogy a betegellátás mindennapi – egyre növekvő – fizikai költségei mellett a praxisban dolgozók legalább közalkalmazotti szintű bérezésére is elegendő fedezet álljon rendelkezésre. Ehhez mérten a vizitdíj intézménye jelentett ugyan némi sürgős segélyt a túléléshez, azonban:

• aránytalanságot szült a praxisok között anyagilag – a létszámtól függően a havi vizitdíj bevétel néhány tízezertől, akár néhány százezerig is szór –, holott az alapvető működési költségek és a team létszáma jellemezően nem függ az ellátandó betegek számától,
• nem javított érdemben az orvos és a szakszemélyzet jövedelmi helyzetén – magát makacsul tartó tévhit, hogy a vizitdíj az orvos jövedelme lenne, ami nem igaz, az a praxis teljes bruttó bevételeként jelenik meg,
• forgalomtól függően folytonosan változó mértéke bizonytalanságot szül a bevételek tervezésénél,
• nem pótolja a visszavont amortizációs díjat
• összességében meg sem közelíti a fentiekben vázolt minimális anyagi szükségletet a praxisok számára.

A népszavazásról

A március 9-ére kiírt népszavazás kapcsán napvilágot látott nyilatkozatok kormánytagok részéről – miszerint a vizitdíj megszűnése esetén a bevételkiesést a költségvetésből nem kívánják pótolni -, riadalmat keltenek a háziorvosok körében, praxisaik jövőbeni működtethetőségét, megélhetésüket illetően.

Ezért ezúton is nyomatékosítani kívánjuk, hogy a népszavazás bármilyen eredménye legkorábban 2009-töl járhat következményekkel, addig a vizitdíj intézménye információink szerint fennmarad. Amennyiben a következő évtől megszűnne, úgy a költségvetés tervezésekor a döntéshozóknak biztosítaniuk kell az alapellátó praxisok biztonságos működését és a benne dolgozók megélhetését garantáló finanszírozását.

Ennek érdekében a Magyar Orvosi Kamara mindent elkövetve folyamatosan küzdeni fog azért, hogy a bevételkiesést a költségvetés finanszírozza 2009-től, és egyben határozottan visszautasít minden olyan kijelentést, amely alkalmas arra, hogy a vizitdíj megszűnésével bekövetkező bevételkiesés rémével fenyegetve megkísérelje megosztani a háziorvosokat.
E sarcolások bevezetése nemhogy nem szüntette meg a paraszolvenciát -, éppen ellenkezőleg, még növelte is azt a várólisták mesterséges bevezetésével.

Az alapellátás az egészségügy olyan megkérdőjelezhetetlen alapvetése, amelyért a kormánynak és a költségvetésnek mindenkor és minden körülmények között helyt kell állnia!

„Aki egyszer elmegy, az nem jön vissza”

A továbbiakban Éger István az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy az orvos elvándorlás egyre ijesztőbb méreteket ölt. A félelem nem alaptalan, mert egyes nyugati országok, így különösen Svédország, Németország, Anglia tárt karokkal várja a magyar orvosokat, köztük igen nagy számban éppen a háziorvosokat. Dániában például éppen most készül ütemterv a háziorvosok toborzására.

Éppen ezért a döntéshozóknak igen nagy a felelősségük, hogy olyan helyzetet teremtsenek az orvosoknak, amelyben ez az elvándorlás sürgősen lecsökkenthető. Ellenkező esetben ennek beláthatatlan következményei lesznek, melynek a betegek látják leginkább a kárát.
 

Forrás: MOK
2008.01.30.