Beszélgetés dr. Sólyom Olimpia főigazgató asszonnyal

Hagyományainknak megfelelően minden év végén évértékelésre kérjük a Vaszary Kolos Kórház vezetőjét. Dr. Sólyom Olimpia főigazgató asszonnyal még decemberben beszélgettünk 2007-ről. A 2006-ot még viszonylag jó évnek zártuk. Ennek tükrében próbáljuk értékelni a mögöttünk levő esztendőt.

Én 2005-től nem tartom pozitívnak azokat a folyamatokat, amelyek az egészségügyben zajlanak. Nem zártunk azóta jól egy évet sem. Ez nem a kórház dolgozóin múlott, hanem azokon az intézkedéseken, melyeket az egészségpolitika hozott meg. Az, hogy a teljesítményt volumenkorlát alá tették, ez főleg az olyan intézményeknek okozott nagy kárt, mint a miénk is, akik nagyon magas színvonalon teljesítettek. A mi teljesítmény-volumenkorlátunkat egy városi kórház szakmai színvonalához szabták, holott sokszor az átlag felett teljesítettünk. Ennek következtében volt olyan időszak, amikor 50 millió forinttal kaptunk kevesebbet, mint 1 évvel korábban. Természetesen ez is hónapról-hónapra érkezett. Megpróbáltuk ezt a helyzetet kezelni, és bizony igen súlyos intézkedések bevezetésére kényszerültünk.

Melyek voltak ezek az intézkedések?

Ezek „gyümölcse” – elég keserű gyümölcse – mostanában érlelődik. Intézkedéseink a betegellátás rovására mentek. Kb. 130 dolgozó elbocsátására került sor. Most jutunk abba az időszakba, amikor a végkielégítéseket már kifizettük, és rövidesen pénzügyi megtakarítások mutatkozni fognak. Megszorítottuk a gyógyszer és az egyszerhasználatos eszközeink felhasználását. Műszerek felújítására, beszerzésére nem tudtunk pénzt fordítani, és épületfelújításokra sem kerülhetett sor. Tudva levő, hogy mindezek halasztása később súlyos kiadásokat fog okozni. Intézkedéseink ellenére ebben az évben kialakult egy adósságállomány, mely az ország többi kórházához viszonyítva nem olyan jelentős. Itt tulajdonképpen a lejárt adósságállományt kell nézni, mi pedig folyamatosan az össz-szállítói állományról beszéltünk. Ez utóbbi minden kórháznál létezik, hiszen 30-90 napra szállítanak a beszállítók.

2007 második felére a kórház adósságállománya olyan szintet ért el, mely a fenntartó és tulajdonos önkormányzatot intézkedésekre kényszerítette.

Így volt ez 2000-ben is, és akkor is megoldottuk a helyzetet. Azt gondolom, hogy azok az intézkedések, amelyeket bevezettünk az év végére, előzetes tervek szerint rendezni fogják a helyzetet, és nem fog növekedni az adósságállományunk. A jogszabályok önkormányzati biztos kinevezését tették szükségessé, és ez meg is történt.

Három hónapig állt önkormányzati biztos a kórház élén.

Erről már ne is beszéljünk, mert azt gondoljuk, hogy az együttműködés nem volt eredményes a kórház és a biztos között. Volt már itt önkormányzati biztos 2000 előtt is, azzal sem volt felhőtlen a kapcsolat. A problémák a két fél különféle szellemiségéből fakadtak. A mi véleményünk szerint a biztosi tevékenység nem az effektív eredmények irányában, hanem inkább a kórház minőségi működése ellen hatottak. Ezek a nyilvánosságra került adatokban is bizonyítottak. Mi korábban is nagyon sok ellenőrző szervezettel működtünk együtt, és mindegyikkel eredményesen és hatékonyan dolgoztunk. Úgy gondoljuk, hogy a biztos működésének hátterében egészen más események dolgoztak, mint a kórház működésének segítése. Mi rákérdeztünk minden fórumon; konkrétan szeretnénk tudni, miben tévedtünk, hol pazaroltunk stb. Erre semmilyen fórumon – legutóbb az összdolgozói munkaértekezleten – sem kaptunk választ. Szeretném idézni Oscar Wilde-ot, aki azt mondta: „takarékoskodást ajánlani a szegény embernek éppen olyan furcsa, mint amilyen sértő is. Olyan ez, mintha az éhenhalónak azt ajánlanánk, hogy egyen kevesebbet."

Továbblépve, és nem feszegetve ezt a kérdést; a biztos munkájával, vagy anélkül is, de hogy áll most a kórház adóssága? Hónapról-hónapra növekszik, vagy csökken?

Azok az eredmények, amelyek mostanra jelentkeztek a kb. másfél évvel ezelőtt megkezdett kórházi konszolidációs programnak köszönhetőek. Ezekre nem vagyunk büszkék, hisz ahogy említettem, a betegellátás minőségének rovására mentek. Sajnos ez országos tendencia. Az önkormányzati biztos is azt tudta mondani a már idézett összdolgozói munkaértekezleten, hogy ez a menedzsment a betegellátás minőségére az országos átlag felett vigyázott. Ez legyen a legnagyobb hibánk, amit elkövettünk. Az adósságállomány jelenleg nem nő, azt mondhatom, hogy szeptember 28. és november 5. közötti adatok alapján 50 millió forinttal csökkent. Sok szállítóval sikerült megegyeznünk, és több lejárt adósságot is kezelni tudtunk, kb. 130 milliós nagyságrendben. Ezeket az írásban is rögzített megállapodásokat az önkormányzat felé is elküldtük. Nem tagadjuk, hogy az adósságkezelés sikeréhez hozzájárult 40 milliós összegben a minisztériumi támogatás is.

Lehet-e azt mondani, ha most valaki, pl. az önkormányzat konszolidálni tudná (nem tudja!) a kórház pénzügyi-gazdasági helyzetét, akkor nullszaldósokká válnánk, és a továbbiakban nyereségesen működne a Vaszary Kolos Kórház?

Nem tudok erre a kérdésre válaszolni, mert a magyar egészségügyben két óriási probléma van. Az egyik, hogy a jogi szabályozás nem következetes, nincs biztos jogi hátterünk. Olyan jogszabályokat hoznak, melyeknek utólag kellene megfelelnünk. Például, hogy októberben milyen teljesítményt kellett volna produkálnunk, azt november 25-én tudjuk meg. A másik ok pedig az, hogy az egészségügyben a szolgáltatás nincs árában finanszírozva. Ehhez hozzájárul, hogy az áfát nem tudtuk visszaigényelni és az amortizáció sincs beépítve az ellátásba. Mindezek miatt lehetetlen előre tervezni. Akkoriban, amikor még a teljesítményhez volt kötve a finanszírozás, olyan terveket tudtunk készíteni, melyek fejlesztéseket is tartalmaztak. Előre tudtuk, hogy adott teljesítmény mellett milyen bevételekkel számolhatunk. Azonban jött először a degressziós finanszírozás, majd pedig a gyakorlatilag bázis finanszírozást jelentő teljesítmény-volumenkorlátozás.

Nem gondolod, hogy ezek a felsorolt intézkedések tudatos előkészítését jelentették a több-biztosítós rendszer bevezetésének?

A menedzsmentnek e tekintetben sok választási lehetősége nincs. Figurák vagyunk egy sakktáblán. Be vagyunk kényszerítve jogi korlátok közé. Lehet azon töprengeni, vitatkozni, hogy a hozott jogszabályok miért rosszak, de ezzel nem megyünk előbbre. Ha egy jogi szabályozást meghoznak, akkor a menedzsmentnek az a feladata, még ha esetleg nem is ért vele egyet, hogy a dolgozók és a betegek érdekében ebből a lehető legtöbbet kihozza. A több-biztosítós rendszerrel nekem borzasztó aggályaim vannak, hiszen nincs a világon jól működő példa rá. Ismerve a szlovák biztosítási rendszert, aggályaim csak erősödnek. Az ellene való tiltakozás az egészségpolitika feladata, amely mellé, mögé lehet állni.

Ha Te, mint főigazgató főorvos azt mondod, figura vagy a sakktáblán, mit szóljanak a kórház dolgozói, orvosok és szakdolgozók? A kérdésben az is benne rejlik, milyennek ítéled a kórház hangulatát?

Azt gondolom, hogy a dolgozók érzik a problémát. Azt kértem a testületi ülésen is, hogy az önkormányzat tegyen meg mindent, hogy az a munkahelyi légkör, amely erre a kórházra jellemző, vagy jellemző volt, továbbra is megmaradjon. Azt az osztályvezető főorvost idézném, aki egy nagymúltú budapesti intézetből jött ide, és azt mondta, itt kellett megtanulnia, hogy orvos és orvos között kollegalitás van, létezik szeretet és megbecsülés is. Nagy harcot vívtunk azért 2000-ben, hogy ez a hangulat, amely a kórházban sokáig működött, és nyomaiban ma is működik, megmaradjon. Tudjuk ugyanakkor, hogy a keresetek ranglistáján az egészségügy az utolsó előtti helyen áll, és mégis mindenki e rosszul fizetett, mellőzött rétegtől várja az ellenük is ható reformok végrehajtását és a világszínvonalú ellátást. Csodálkoznék, ha a mai helyzetben, egy magyarországi kórházban jó hangulat lenne, hisz éhbérért nagy elvárásoknak kell megfelelni. Minden fórumon kérem, hogy hozzám olyan kérdéseket intézzenek, amelyben tudok segíteni. Olyan intézkedéseket ne várjanak el tőlem, melyek hatáskörömön kívül esnek, amiket törvények szabályoznak.

Van még egy fontos szereplője az egészségügynek, a beteg. Azt említetted, hogy az ellátási színvonalunk csökkent. Szerinted az Esztergomban és környékén élő betegek mit érzékelnek abból a káoszból, ami ma az egészségügyet jellemzi?

Gyakorló orvos is vagyok, a fül-orr-gégészeti betegek ellátását a mai napig végzem. Úgy látom, hogy nem csak a dolgozók, de az ellátottak részéről is egyfajta fásultság figyelhető meg, beletörődnek a felettük hozott döntésekbe. Mint rendelést végző orvos, látom, hogy a vizitdíj miatt jelentősen csökken a szakorvosokhoz fordulók aránya. Az emberek elkeseredettek. Számos betegség tekintetében a statisztikai adatokat ismerve Európában az első helyen állunk. Mindezek azt mutatják, hogy itt hatalmas belső feszültség dolgozik, melyet mihamarabb rendezni kellene.

Tudnánk-e ezt a rövid beszélgetést valamiféle optimizmussal zárni?

Nemrég került a kezembe a belvárosi plébánia kiadványa, melyben számomra sokszor idézhető igazságokat írnak. Ebben olvasom: „Hagyjuk el a sötétség cselekedeteit és készüljünk fel a világosságra!”

Osvai László dr.