Bizalomvesztés és pénzügyi veszteségek

Testületi vita az esztergomi kórházról

Visszaélt az önkormányzat bizalmával az esztergomi kórház gazdasági vezetése – összegezte a csütörtöki testületi ülés első napirendjét Meggyes Tamás polgármester. A Vaszary Kolos Kórház főigazgatója, Sólyom Olimpia másfél évvel ezelőtt még arról számolt be, a kórház az önkormányzat hathatós anyagi támogatásával és egy jól átgondolt ésszerűsítési program segítségével megőrizte az esztergomi és környékbeli települések ellátásához szükséges magas szakmai színvonalát, anélkül, hogy leépítésekre lett volna szükség, sőt fejlődés, fejlesztés vette kezdetét a nagymúltú intézményben. A főigazgató akkor arról adott tájékoztatót, hogy mindez a kórház adósságmentes állapotának és gazdasági stabilitásának megőrzésével sikerült. Ez utóbbi mondatból azonban, sajnos, semmi sem igaz.

A következmények nem sújthatják a dolgozókat és a betegeket

A polgármester az ülésen elmondta: a vizsgálat során feltárt hiányosságok és súlyos problémák következményei semmiképpen sem hárulhatnak a kórház dolgozóira, az orvosokra, szakápolókra, ápolókra, a Vaszary személyi állományára. A kórház orvosigazgatójához, dr. Pák Gábor főorvoshoz szólva kiemelte: az ő és a dolgozók tisztes szakmai helytállása, gyakran a teherbírás határain túlmenő teljesítménye volt az, ami az intézmény ellátómunkáját és annak színvonalát szavatolta. A polgármester hozzátette: a pénzügyi-gazdálkodási vita nem megy a kórház ellátómunkájának a rovására, sem a dolgozók bőrére. Őket a legmagasabb elismerés és hála illeti azért, hogy a magyar egészségügy tönkretett állapotában is helyt állnak. Nem menti fel az ország ellátórendszereit legyilkoló kormányzatot, amiért emberek halnak meg, válnak súlyos és nehezen gyógyuló betegségek áldozataivá. Esztergom nem akar kevesebbet költeni gyógyszerekre, kórházi étkezésre.

Dr. Pák Gábor orvosigazgató nem lehet bűnbak

Ugyanez mondható el arról a szakmai irányítóról, Pák főorvosról, aki a távollévő gazdasági irányítók helyett az ülésen úgy vállalta magára a rossz döntéseket és milliós károkért való felelősséget, hogy semmi köze nem volt azok bekövetkezésében, és szakmai igazgatói tevékenységét a legnagyobb tisztességgel és tudással végezte. Ezért Meggyes Tamás polgármester, ahogy a képviselők túlnyomó többsége is, a csütörtökön folytatott vita legsajnálatosabb következményének tartaná, ha az orvosigazgató vállalná magára lemondásával a hibás döntések felelősségét.

2007: a vizsgálat megkezdődik – nincs „politikai menedékjog”

A kórház a 2000 körül előállt csőd- és megszüntetés-közeli helyzetből egy tudatosan és fegyelmezetten végrehajtott konszolidációs program eredményeként nemcsak kilábalt, de megőrizte az ellátás teljes spektrumát, minden szolgáltatását, dolgozóinak jelentős részét. A később bekövetkezett esztelen szabaddemokrata „reform” kezdetén stabil, jó gazdasági állapotokról, megszűnt adósságról szóltak a kórházigazgató beszámolói. Ám az önkormányzat több képviselője, Nyíri Attila, Winkfein Csaba és dr. Varga Győző tavaly jelezték: az optimizmus talán indokolatlan. Vizsgálatot javasoltak, áttekinteni a kórház adósságának tényleges helyzetét, mennyiségét, másrészt az intézményvezető szerint kiváló rekonstrukciós program utáni működését. Egyben kérték, ha a vizsgálat beigazolja azt a sejtésüket, hogy nincs minden rendben az intézményben, semmiképpen sem maradhat el a felelősségre vonás sem. A vizsgálatokról szóló ülésen Meggyes Tamás kénytelen volt figyelmeztetni a kezdeményezőket: most nem szabad politikai érdekekből elmismásolni a kórházvezetők felelősségét. Most, amikor a sejtések egy része beigazolódott, most, amikor a tulajdonos által kért intézkedéseket a kórház-főigazgató nagyrészt nem hajtja végre, nem menekíthetik ki a kötelességek alól, hiszen akkor éppen a feltárt eddigi hibák ismétlődnének a kórházban.
Márpedig ennek megakadályozása párthovatartozástól és politikai szimpátiáktól függetlenül minden esztergomi döntéshozó közös érdeke.

Az első biztosi korszak – próbálkozás és kudarc

Az intézménybe 2007-ben önkormányzati biztost nevezett ki a képviselő-testület. A vizsgálatok, helyzetfelmérés megkezdődött, a biztos hamarosan megfogalmazta javaslatait. Cselekvési terv készült, valamint beszámolók az egyes feltárt problémákról, amit a képviselők rendszeresen megtárgyaltak.
A biztos munkája volt az alapja annak, hogy a napvilágra került 600 milliós adósságállományból mára 200 milliót már sikerült –egy újabb biztosnak köszönhetően– lefaragni.
A biztos munkája és személye ellen a főigazgató kifogást emelt, és 2007 őszén választás elé állította a városvezetést: vagy megszűnik a biztos mandátuma, vagy leköszön a Vaszary éléről. Akkor az önkormányzat úgy döntött, a főigazgató marad. A biztos helyét tanácsadó vette át, aki szintén havonta számolt be a képviselő-testület előtt. A döntés oka az volt, hogy még éltek a korábbi együttműködés emlékei, valamint azt, hogy feltételezték: a kórházi menedzsment megfelelő ellenőrzéssel és határozott önkormányzati utasítások szerint képes és hajlandó folytatni a biztos javasolta változtatásokat.

A főigazgató az utasítások több mint felét nem hajtotta végre

Nos ez utóbbi feltételezés nem igazolódott be. Sólyom Olimpia főigazgató az idők során kapott 17 utasításból, amit a tulajdonos esztergomi önkormányzat képviselői határozattal fogadtak el, mindössze 3-at hajtott végre, 9-et egyáltalán nem. 5 olyan utasítás volt, amiről azt állíthatjuk: félig-meddig teljesült, a 9 végre nem hajtottból pedig 6-ot az önkormányzat kénytelen volt az időközben kinevezett új biztos hatáskörébe utalni.
Az új biztos kinevezését csak részben indokolta a végrehajtatlan utasítások sokasága. Időközben kiderült ugyanis: nemcsak a vizsgálatok kezdetén napvilágra került 600 milliós adósság nyomja a kórház-főigazgató és a gazdasági stáb lelkiismeretét. Az optimista beszámolókat hidegzuhany követte a vizsgálat megindulásakor. Az önkormányzatnak azzal kellett szembesülnie, hogy különböző átkönyvelésekkel, számviteli szemfényvesztéssel, a lejárt határidejű tartozások bűvészeket megszégyenítő „kezelésével”, „apró trükkök százaival”, amiről nem tudott a városvezetés, 600 millió forintos tartozást tüntetett el a kórházirányítás.

A titkok kórháza? – milliárdos bukás a beruházáson

Emellett fény derült arra, hogy a magánerős beruházásban épült mozgásszervi rehabilitációs blokk az önkormányzatnak nem „nulla forint ráfordításába” kerül, ahogy azt a kórházi menedzsment ígérte, hanem 10 év alatt 120-150 millió forintnyi kiadást igényel. Az építkezés előkészítése és indulásakor a helyhatóság bizalmát (éppen a sikeresnek tűnő konszolidáció miatt) élvező főigazgató és gazdasági vezetői nem mutatták be a megvalósíthatósági tanulmányt. Amikor az önkormányzat „áldását adta” a kórházi vezetők szerint semmiféle „városi pénzbe” nem kerülő üzletre, még nem lehetett sejteni, hogy a gyanús jelek felbukkanásakor sem az egészségügyi intézmény vezetői, sem a beruházó cég, sem a pénzeket biztosító hitelintézet nem lesznek hajlandóak bemutatni a megvalósíthatósági tanulmányt sem az önkormányzatnak, sem a létrehozott eseti bizottságnak. Ezt a vita során a bizottság elnöke, Mihályi László is alátámasztotta nyilatkozatával.
Amikor mindez tudomására jutott, nevezett ki újra biztost az önkormányzat a kórházba.

Önkormányzati biztos 2. – fény derül az előnytelen üzletekre

A biztos működése további veszteséges üzleteket, felesleges kifizetéseket és hiányosságokat hozott a felszínre. Az utóbbiakkal boldogulnak a legkönnyebben, hiszen a kontroling-rendszer hiányát vagy hiányosságait arra felkészült szakemberek hamar pótolhatják, kijavíthatják. De a rendszer hiányából eredő felesleges kifizetések, pazarlás számon kérendő.
Hátránya származott a kórháznak abból az előnyösnek indult üzletből, amivel a hőellátási rendszert a korábbi koncessziós szerződéssel rendelkező szolgáltatóéról egy új, olcsóbb ajánlattal jelentkező cég gázmotorjára állították át. Az új partner azt is vállalta, hogy a kórház havi kétmillió forintos koncessziós kötelezettségét, amivel a régi cégnek adósa maradt, átvállalja. Ez az „átvállalás” azonban papíron maradt, nem történt meg.
150 milliós veszteséget okozott az is, hogy bár 2006-tól a korábbi átalánydíj helyett a valóban felhasznált hőmennyiség alapján, mérés szerint fizetett a Vaszary, „tévedésből” kiutalták a szolgáltatónak a havi átalány összegét is. Tehát a havi kétmilliós átvállalás helyett annak többszörösét kapta meg az új szolgáltató.

Folyamatos pazarlás – a csapokat el kell zárni…

A fűtéssel kapcsolatos negyedik probléma az volt, hogy ugyanaz a cég kezeli a hőelosztó központot, amelyik a távhőt szolgáltatja. Ezért éppen abban volt érdekelt, hogy ne takarékoskodjon az átmenő forró vízzel, hanem éppen „túlfűtse” a kórházi rendszert. Ennek veszteségeit egyelőre még nem állapították meg.
Végül a testületi ülésen olyan apróságokkal is szembesítették a vizsgálódó képviselőket, hogy a kórház, miközben sorra derülnek ki a hiányosságok, súlyos anyagi veszteségek, 2,5 millió forintot fizetett ki önmaga reklámozására, sőt erre a feladatra 600 ezer forintért sajtóreferenst is szerződtetett.

A képviselő-testület éppen azért tartott nyílt ülést a kérdésről, hogy ne színfalak mögötti alkudozásnak tűnjenek a vizsgálat eredményei és az azok alapján meghozott döntések.
 

Hozzászólások

Én elismerem, hogy a

Én elismerem, hogy a jelenlegi kormány a felelős az egészségügy jelenlegi helyzetéért, országos szinten! Ha ez így van, Ön szerint is, akkor az esztergomi önkormányzat, mint tulajdonos, hogyan engedhette meg az Ön által felsorolt szabálytalanságok elkövetését? Önök kezében a kinevezés a felmentés joga, akkor és azt tesznek a kórház vezetésével, amit akarnak! Ha, pedig ez így van, márpedig így van, akkor az önkormányzat hibás döntéseiért, ki és milyen módon felel! Önök megjutalmazták a polgármestert a végzett munkájáért, miközben a vezetése alatt működő szervezet nem végezte jól a feladatát! Lehet, hogy az ilyen jelentéktelen milliócskák nem érintik a polgármester munkájának értékelését?
Várom szíves válaszát.
Tisztelettel: Zsákovits Ferenc

Kérem elnézését, hogy

Kérem elnézését, hogy még nem tudtam válaszolni. Rövidesen megteszem!
Üdvözlettel:
Dr. Osvai

Ígéretemhez híven

Ígéretemhez híven próbálok röviden válaszolni az Ön által feltett kérdésre. "Önök kezében a kinevezés a felmentés joga, akkor és azt tesznek a kórházvezetésével, amit akarnak!"
Demokráciákban ez egy kicsit bonyolultabb kérdés.
Dr. Sólyom Olimpiát a megyei Közgyűlés nevezte ki határozatlan időre a kórház élére. / Mint tudja az intézmény néhány évig megyei működtetésű volt. /
Egy kórház vezetésének lecserélése véleményem szerint nem pusztán személyzeti kérdés!
Szétzilált, elemeire hulló egészségügyi rendszerünkben, igen lényeges szempont, hogy az esztergomiak bízzanak kórházukban. Azzal a biztos tudattal keressék fel, hogy itt gyógyulást, orvoslást találnak bajaikra.
Sokáig kommunikálta a vezetés a lakosság felé, hogy a Vaszary Kolos a "magyar egészségügy gyöngyszeme". Ez jelentette azt is, hogy a városvezetés korlátlan bizalmát élvezte a menedzsment.
Nem tudom tudja-e, hogy a magyar kórházak összadósságállománya 68 milliárd forint!!!
Néhány éve - Molnár Lajos színrelépésével - egy reformnak álcázott egészségügyet érintő ámokfutás kezdődött és tart ma is.
Az egyre súlyosbodó külső körülmények természetesen a Vaszary Kolos Kórházban is éreztették hatásukat. Ismét elkezdődött az adósság halmozódása. A növekvő deficit, melyről a város vezetésének nem volt tiszta képe, még nem okozott volna feltétlen bizalomvesztést, ha csak külső tényezőkkel lehetett volna magyarázni.
Esztergom város vezetése a törvényekben előírt, szükséges időben biztost nevezett ki a kórház élére, és testületi üléseken ( zárt!) intenzíven foglalkozott az intézménnyel. Egy idő után a biztosok, a szakértők és egy eseti bizottság is, olyan tényeket tártak fel, mely megrendítette a városvezetés bizalmát a kórházvezetésben.
Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni - és erre a polgármester úr is utalt - hogy a kórházban történő gyógyító munka, még a mai körülmények között is átlagon felüli! Köszönet illeti ezért az ott, éhbérért egyre rosszabbodó körülmények között dolgozókat.
Őszintén remélem, hogy a vezetőváltás mihamarabb, zökkenőmentesen megtörténik. Jó lenne, ha a Vaszary Kolos Kórházban az egyre romló külső feltételeken túl, belső problémák nem terhelnék a gyógyító munkát.
Ez érdeke valamennyi kórházi dolgozónak, és az esztergomi,valamint a környékben élő polgároknak, hisz mindannyian nem csak tulajdonosai hanem potenciális páciensei is vagyunk kórházunknak!
Üdvözlettel: Dr. Osvai László

Ön azt állítja, hogy

Ön azt állítja, hogy amiért az esztergomi kórház működése nem megfelelő, a jelenlegi kormány a felelős. Tehát az Önkormányzat csak tulajdonos, de a működtetés állami feladat. Így az Önkormányzat jelen esetben nem felelős a kialakult helyzetért. Van olyan helyzet, hogy az esztergomi Önkormányzat felelősséget vállal valamiért? Úgy egyszerű a városvezetés feladata, ha csak döntéseket hoz, és amikor kiderül, hogy a döntés hibás, rossz, néha még törvényellenes is, gyorsan másokra, csúnya objektív körülményekre hivatkozik! Ön szerint a tulajdonosi státusz csak az Önkormányzatnak tetsző jogokat jelenti, kötelességek és anyagi természetű következmények nélkül? Ha ez így van, Ön miért hibáztatja a jelenlegi kormányt a döntéseiért, amikor az Önkormányzat, amely TULAJDONOS és közvetlen ráhatása lehet a folyamatokra, hibás döntéseiért nem vállalja a felelősséget? Ön komolyan azt gondolja, hogy a döntéshozók felelőssége csak a választási győzelemig tart? Kényelmes álláspont, de nem túl karakán, hogy finoman fogalmazzak! Mégis csak jó dolog ez a képviselősség! Hatalom, kötelezettségek nélkül! Nem baj, nehéz dolog a helyes utat megtalálni, de hiszem, hogy egyszer majd a választások esetében is rálel Esztergom! Önök úgy látom, nem is keresik.
Tisztelettel: Zsákovits Ferenc

Sajnálkozás

A reakciójából úgy érzem - és végtelenül sajnálom, - hogy nem volt ideje alaposabban elolvasni írásomat. Lehet, hogy már előre megírt hozzászólás volt, mielőtt a válaszom megjelent volna? Tényleg sajnálom, mert az Ön stílusát nem a már szokásossá vált mocskolódás vagy gúny jellemzi, így elméletileg a párbeszédre is alkalmas lenne. Mégis elbeszélünk egymás mellett! Így pedig a párbeszédnek értelmét nem látom, és a magam részéről a kérdést lezártnak tekintem. Honlapon iránti érdeklődését köszönve:
dr. Osvai László

Szerintem Ön is tudja, hogy

Szerintem Ön is tudja, hogy nem beszélünk el egymás mellet. Azt hiszem, ki akar térni a valódi válaszadás elől. Sajnálom, de tudomásul veszem.
Tisztelettel: Zsákovits Ferenc

Nagyon igaz az a mondás

Nagyon igaz az a mondás hogy magas lóról nagyot lehet esni. Dr. Sólyom Olimpia és dr. Pák Gábor nagyon korrekt módon magukra vállalják a hibákat. Valahol biztosan hibáztak Ők is, de rég rossz, hogy már a gyógyításban is elősorban a politikai hozzáállás dominál.
A kórház gazdasági igazgatója mikor fog már megszólalni? Bár soha nem volt híres korrektségéről elég sokáig jól megélt így is. Én a helyében és még egy pár kedves kolléga helyében nem igazán tudnék nyugodtan aludni.