Egészségügyi deform

Gyakorló orvosként minden alkalommal, amikor akár a rádióban, akár a televízióban meghallom az egészségügy reformjáról nyilatkozók lelkes eszmefuttatásait, az jut az eszembe, kinek okozott bármi jót is ez az elmúlt néhány hónapban. Nekem nem sikerült találkoznom senkivel, sem orvossal, sem beteggel, sem intézményvezetővel, akinek tetszett volna a várólista, az emelkedő gyógyszerárak, a gyógyszerrendelés körüli káosz, a vizitdíj, a kórházi napidíj, dobozdíj, a volumenkorlát, kórházbezárások és még sorolhatnám. Mindenek a tetejében jött egy olyan egészségbiztosító ötlet, ami sehol a világon nincs. Ámulok-bámulok.

Korábban működő egészségügyi ellátórendszerünk számos hibája ellenére jobb ellátást tudott nyújtani. Tudniillik, nem maradt ellátatlanul senki. Mindenki tudta, de az orvosa bizonyára, hova kell fordulni betegség esetén, és rövid időn belül valamilyen szintű ellátás is megtörtént. Igen, a rendszer tele volt hibával: paraszolvencia, omladozó egészségügyi intézmények, a nyugati normákhoz képest túl sok ágy, alig felszerelt kiskórházak, gyenge biztosító… Mindezek ellenére Nyugat-európai szintű ellátást tudtunk nyújtani egy kis hazai-keleti ízzel: meg tudtuk őrizni azt a sajátos ősi orvos-beteg bizalmi viszonyt, mely a gyógyuláshoz nélkülözhetetlen, és sokszor pótolni képes az eszközök hiányát. Tudnunk kell, hogy a magyar orvoslás történetére mindig jellemző volt a modern módszerek, technológiák gyors átvétele - elgépiesedés nélkül. A lélek mindig fontos maradt. Amíg külföldön az egyre fejlődő, és egyre drágább orvos-technológia lassan háttérbe szorította a közvetlen emberi kapcsolatokat, ez Hazánkban a legutóbbi idők kivételével nem történt meg. Hagyták a beteget gyógyulni és az orvost, a nővért dolgozni.

A változás, a reform szükségességét minden kormány felismerte, és megpróbált valamit tenni. Volt, aki a sürgősségi ellátást fejlesztette, volt, aki műszert adott, aki a gyógyszerárakat rendezte, valami csekély jó mindig történt. Azt el kell ismernünk, a dolgok gyökeréhez nem nyúlt senki. A magyar betegre ugyanis egy-tized annyi pénz jutott, mint tőlünk nyugatabbra. Az egészségügyi dolgozókra szintén. A gyalázatos fizetések hozták létre az 50-es években és tartották fenn a későbbiekben a paraszolvenciát némi pártállami segédlettel. Lényeges forrásbevonás híján a rendszerváltozást követően sem javult a helyzet. Az 50%-os fizetésemelés pedig csak egyszerű csalás volt, az adókkal visszavettek mindent. Pazarlásra hivatkozva megszorító intézkedéseket hoztak, fokozatosan szűkítve az intézmények mozgásterét. Közben amortizálódtak az eszközök, emelkedtek a közüzemi díjak.

A túl sok kórház -túl sok kórházi ágy, mint kezelhetetlen anyagi teher, már korán felmerült, de senki sem merte valódi ellátási adatok alapján megtervezni az új ellátó rendszert. Ehelyett finanszírozási trükkel egyaránt sorvasztották a fontos kórházakat, és a politikai okokból bezárni nem mert intézményeket. Az egészségbiztosító nem valódi biztosítóként működött, csak állami végrehajtó szerv volt. Az állam bele-belenyúlt a pénztárba, a TB behajtás sem működött rendesen, a legnagyobb adósok nem fizettek.

Ebben az elszegényedő rendszerben a regnáló egészségügyi vezetés a korábban már mindenki által ismert hibákat zászlójára tűzte, és gyökeres átalakítást kezdett. A legfontosabb problémát gondosan elhallgatta, és arcátlanul további több százmilliárdot vett ki a rendszerből. Hogy pótolja a hiányt, kitalálta a biztosítási rendszer átalakítását, ahol a belépő külső biztosítók tőkebevonása fedezné a szükséglet egy részét. Remélte, hogy az 1500 milliárdos egészségbiztosítási vagyon felkelti a befektetők érdeklődését. Pedig elég lett volna a meglevő biztosítónak nevezett végrehajtó szervet valódi biztosítóvá alakítani.

Mivel a beteg ember ellátása pénzbe kerül, különböző trükkökkel nem fizeti ki az intézményeknek az ellátást. Hogy teheti ezt? Például maximálta a kórházban ellátható betegek számát. Kb. 30%-kal kevesebb beteget láthatott el egyik napról a másikra a kórház, ennyi ellátásért kapta meg azt a díjat, amely így is messze a nyugati országoké alatt van. Ez a TVK, a teljes volumen korlát. A kórházba persze a betegek ennek ellenére jönnek, őket a kórház saját költségére kell, hogy ellássa. Persze próbálja valamennyire korlátozni az ellátást, de végül hitelt vesz fel, majd már csődbiztosa lesz, eladósítja a fenntartó önkormányzatot, aki a végén valakinek olcsón odaadja. Az ellátási felelősség azonban az önkormányzaton marad, így ha a vállalkozó becsődöl, további mínuszok keletkeznek.

Emellett -kevés kivétellel- nem fizet, ha a beteg rövid időn belül ismét kórházba kerül. Gondolta volna bárki is, ha kilép a kórházkapun, és elüti az autó, a baleseti ellátását már nem téríti a TB? Még ha 3 hetet az intenzíven tölt, akkor sem. Vagy, ha nem gyógyult meg, és családorvosa másik kórházba küldi? A fogadó kórház egységes informatikai rendszer híján nem látja a korábbi kezelést, és ingyen látja el a beteget, de erről a finanszírozási rendszer miatt csak 3 hónap múlva szerez tudomást! Ha valakinek belgyógyászati vizsgálata során daganatot állapítanak meg, és meg kell operálni, de előtte még egy ideig haza akar menni, a műtét már nem lesz finanszírozva! Miért? Hiszen elvégzik!

Ezért aztán a kórházak próbálják adminisztratív eszközökkel áthidalni ezt a sok igazságtalanságot, mire a TB ellenőröket küld büntetni, pedig jól ismeri a rendszert, tudja, hogy a pénz a betegek ellátását szolgálja!

Hasonló trükk a várólista kialakítása. A műtői munka az egészségügy egyik legdrágább része. A műtétek visszaszorítása egyszerű módja a takarékosságnak. Várjon a beteg hónapokat, éveket, szenvedjen nyugodtan, talán túléli. Igazán egyszerű! De tisztességes? Nyugatra hivatkoznak, ahol már évek óta van várólista, csak elfelejtik, hogy ezek az országok milliárdokat költenek a várólista időtartamának lerövidítésére. Ezért csábítják el a jól képzett orvosokat Kelet-Európából! Tízszer annyi fizetésért. Nem a paraszolvenciára alapoznak.

A TB kintlevőség beszedése helyett kitalálták a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, a gyógyszerkassza javítására a dobozdíjat. Csak 300 Ft, mondják, de aki már végigjárta az utat tudja, hányszor 300 ft-ról beszélünk. Közben pontos listájuk sincs a nem fizetőkről, mi pedig fizetjük tovább a TB-t!

Kórházbezárások és kórházösszevonások kaotikus állapotot okoztak. Kevesebb, jól felszerelt kórházat ígértek, a beteg a legmagasabb szinten kerüljön ellátásra, mondták. De jelenleg nincs érvényes, használható beutalási rend. A betegek továbbküldése nehézségekbe ütközik, a fogadó intézet pénzhiányban szenved, a kiemelt kórházak sokszor rosszabb helyzetben vannak, mint a küldő -akinek megtiltották a beteg ellátását-, mivel a kiemeltek nem utasíthatják el a beteget. A kórházbezárások nem szakmai elvek alapján történnek, a bezárt kórházak ingatlanmanipuláció-gyanús esetek. Ne felejtsük, csúcsintézményt is zártak be, gondoljunk a Lipót mezőre (OPNI)!

Ráadásként, bár minden eszközzel nehezítik a betegellátást, panasz esetén arcátlanul ráuszítják az Egészségügyi Felügyeletet, aki büntet. Ez csak néhány szemelvény az egészségügy helyzetéről. Az eredmény már most jól látható: ellátatlan betegek, orvoshoz nem fordulók, akik végül sokkal rosszabb állapotban kerülnek ellátásra, nagy számban kivándorló orvosok, nővérek.

A nyereségérdekelt biztosítók bevonása már csak kegyelemdöfés. Elhitetni az emberekkel, hogy egy profitérdekelt biztosítónak az ő drága gyógyításuk lenne az érdeke. Az ellenkezője hihetőbb: hozzáférni a kasszához, de nem fizetni ki belőle az ellátást, mint Amerikában. Pedig a biztosítóknak lenne helye, mégpedig az extra ellátás finanszírozásában: egyágyas szoba, szabad orvosválasztás, ahol a felmerülő költségek nem a beteget terhelnék, hanem a biztosítót. A paraszolvenciának ez inkább vethet véget, mint a 300 Ft-os vizitdíj!

Mindig elmondják, ha megszűnik a vizitdíj, csökken a kórházak és a családorvosok bevétele. Ez igaz, mivel egyidőben visszavették a finanszírozást, szedje be azt az orvos a betegtől. Szerintem elegendő, ha visszaadják, és ne kelljen vizitdíj. Ennek az adminisztrációja amúgy is a betegellátástól veszi el az időt.

Ha már újra szó esett róla, beszéljünk az egészségügy rákfenéjéről, a paraszolvenciáról. Az orvosok érdekérvényesítési kísérleteikor mindig előkerül a kalapból. De jó-e ez az orvosnak? Az eredetéről már beszéltünk. Nem csoda hát, ha egyetlen vezetés sem tett igazi lépéseket a megszüntetésére. A mostani megint emlegeti, de fő baja, hogy nem tudja megadóztatni! Le kell szögezzük: a paraszolvencia rendszere megalázó az orvosnak, a nővérnek, és rossz a betegnek. Hiányában viszont a jelen körülmények között azonnal összeomlana az ellátás annak ellenére, hogy az orvosok –bármily meglepő- csak egy kisebb része részesül belőle. Miért? A válasz összetett, de például gondoljunk arra, normális fizetés híján nem lenne, ami arra késztetné az orvosokat, hogy erőn felül vállaljanak, másokat is erre késztessenek. A paraszolvencia, mint lényegi kérdés, a nagy tömegek elszegényedése miatt hamarosan jelentőségét veszíti. A fokozódó orvos-elvándorláson már mutatkoznak a jelei.

Összefoglalva: jelenleg csak gátja van a betegellátásnak. A hibák feltárása helyes, a megoldás nem. Adminisztratív eszközökkel szinte naponta változtatják a szabályokat, nem fizetnek, alkotmányos jogainkat nem veszik figyelembe. Ne felejtsük, ez megosztott országunk mindkét felére igaz. A betegségben nincs jobb, vagy bal oldalit inkább érintő betegség, és ugyanígy a gyógyítás sem lehet kétoldali, csak gyógyítás van. A probléma mindannyiunkat egyformán érinti. Még a jó anyagi helyzetben levőket is, hiszen bárkit bármikor érhet baleset, és nem mindegy, megy-e egyáltalán mentő és, ha megy is, kik vannak rajta.

Hát ezért mondom én, ez nem reform, ez csak deform!

Dr. Kanász Gábor
osztályvezető főorvos
Vaszary Kolos Kórház
KAIBO