Beszélgetés dr. Erdős Zsigmonddal

Dr. Erdős Zsigmond 1973-1981-ig volt kórházunk vezetője, főigazgatója. A Gönczy teremben fényképe ott van a kórház történetének eddigi 12 igazgatója között. A 79. születésnapja előtt egy beszélgetésre kértem őt.

Kezdjük talán ott, hogy mikor érkeztél Esztergomba?

1973-ban jöttem Esztergomba Ózdról, ahol húsz évig dolgoztam. Pályázat útján, de véletlenül kerültem ide.

Ezt a véletlent azért el kell magyaráznod!

Az esztergomi kórház vezetői állását az Orvosi Hetilapban hirdették meg. Ózdon meg voltak elégedve a munkámmal. Ez ma már nem dicsőség, de „Munkaérdemrend”-et is kaptam elismerésül. 1973-ban volt Esztergomban a város 1000 éves fennállásának ünnepsége. Akkor sok hír szólt Esztergomról. Többek között, hogy kórházigazgatói állást hirdettek meg. A pályázatra írtam egy érdeklődő levelet. Visszajött egy válasz a városi főorvos aláírásával, hogy ez egy élő pályázat és biztatott, hogy a szolgálati út betartásával pályázhatok. Eltettem a levelet a fiókomba, a feleségemnek sem szóltam róla. Egy idő múlva felhívott a pártbizottság titkára, és méltatlankodó hangon közölte: tudja, hogy én Esztergomba pályázok. Honnan veszitek? - kérdeztem én. Ő elmondta, hogy Esztergomból telefonáltak, hogy mikor tudnának jönni és informálódni.

A párt előbb tudta, hogy mit fogsz dönteni, mint te magad?

Igen, és ezt nem tudták lenyelni. Úgy érezték, hogy önmagában az a tény, hogy egy érdeklődő levelet megírtam, már azt a szándékot takarja, hogy el akarom hagyni Ózdot. Megromlott a viszony köztem és a vezetőim között. Később újabb levél jött Kisdéri Józseftől, hogy adjam be pályázatomat. Most már feleségemmel is megbeszélve beadtam, és ezt elfogadták.

Kicsit visszafele menjünk az időbe és kísérjük figyelemmel pályád alakulását.

Debrecenben végeztem 1954-ben. Akkor már nős voltam, és gyermekünk is volt. Negyedéves koromban nyári gyakorlatra mentem Ózdra. Ott ismerkedtem meg későbbi feleségemmel, és még azon az őszön el is vettem. Az egyetemen a II. sz. Sebészeti Klinikán Ladányi Rózsa professzor keze alatt dolgoztam. Úgy nézett ki, oda megyek a végzés után. Mikor megkaptam a diplomámat, már családom volt, és Ózdon kétszer annyi fizetést kínáltak, ráadásul lakással, mint Debrecenben. Így lettem körzeti orvos Ózdon.

Nem sokáig maradtál az alapellátásban!

A körzeti orvoslást felhagyva a tanácson dolgoztam két évig közegészségügyi felügyelőként, de tulajdonképpen a városi orvosi feladatokat is elláttam. Két év után városi főorvossá neveztek ki, ezt a funkciómat hét évig láttam el. Ekkor a megújult tanácsi vezetéssel már nem tudtam kijönni, felmondtam és visszamentem körzeti orvosnak. Innen emeltek ki kórházigazgató főorvosnak 1971-ben.

Menjünk még vissza az időben!

Hajdúböszörményen születtem 1929-ben. Elektromérnök akartam lenni. Szerettem az elektromosságot, ma is foglalkozom vele. Édesanyámnak annakidején volt egy felvetése, hogy nem volna-e kedvem az orvosira jelentkezni. Ő indított erre a pályára. Az egyetemen aztán sebészet felé vonzódtam, évekig externista voltam a Ladányi Klinikán.

Esztergomban Te voltál az első függetlenített igazgató.

Amikor megérkeztem, összehívták a főorvosi kart, eljött a tanácselnök-helyettes, bemutattak és bemutatkoztam. Később Gál Lajos volt, aki összeismertetett számos akkori esztergomi vezetővel.

Erre az időre esett a dorogi és az esztergomi kórház összevonása.

Igen, érkezésemkor ez már befejeződött. Korábban itt Lélek Pista volt az igazgató, Dorogon pedig Zsembery Dezső. Amikor megtörtént az összevonás, szóltak Lélek Pistának, hogy holnaptól a Zsembery az igazgató. Ő egy évig bírta, és aztán beadta a lemondását. Kiss Gyula helyettesként irányította a kórházat idekerülésemig. Én bizonyos mértékig folytattam az összevonást, hisz két párt, két KISZ és két szakszervezetet kellett egyesíteni.

Kórházigazgatói ténykedésed alatt mit érzel a legnagyobb pozitívumnak, ami a nevedhez köthető?

Elsősorban a tárgyi feltételek javítását. Amikor idejöttem, a kórház fűtését a jelenlegi röntgen helyén álló két kimustrált mozdony kazánja biztosította. Állandó témája volt a megyei lapnak, hogy ezek a mozdonyok micsoda füsttel borítják be az Aranyhegyet és Esztergomot. Az új kazánház már megépült, de kiderült, hogy a kórházban a csővezetékeket át kell építeni. Óriási építkezés indult meg, az egész kórház árkokkal volt tele, fahidakon vitték a betegeket.

Mi az, amit nem sikerült megvalósítanod, ami elé akadályt gördítettek?

A legnagyobb akadály a Megyei Tanács volt. A pénz mindig a megyének kellett! Szerencsém volt, mert a megyei pénzügyi osztály vezetője, Zajovics Feri, esztergomi volt. Ő sokat segített nekem és a kórháznak. Az esztergomi vezetéssel nem volt problémám.

Milyen igazgató voltál? Ezt persze másoknak kell megítélni, de Te hogy érzed?

Egész életemben jellemző volt a keménység és a nagy munkabírás. Ezt vártam el másoktól is. Igazságos voltam, ezt merem állítani. Voltak itt viták akkoriban, hogy osszuk a kórházat kis és nagy osztályokra. Én azt mondtam, ilyen nincs. Akinek sebészeti műtétre van szüksége, annak a sebészet a nagy osztály, aki pedig éjszakákat nem alszik, csak vakarózik bőrbetegsége miatt, annak a betegnek az a fontos. Igyekeztem mindenkit a munkája alapján elbírálni. Talán vannak még, akik emlékeznek például a két Csomaira. Imrének félelmetes ereje volt. Sokat találkozok vele ma is. Egy meggörnyedt, lesoványodott ember. De akkoriban a jutalomosztásokkor ő mindig kapott valamit, a Csomai testvérek munkáira mindig is számíthattam.

Nem lehet megkerülni, ha a ’70-as évekről beszélünk, hogy milyen szerepe volt a pártnak az igazgatásodban?

Nézd, én párttag voltam, de legtöbb bajom a párttal volt. A kórházi párttitkár és a pártbizottság titkára nagyon jó viszonyban voltak. Egy alkalommal például a belgyógyászat jövőjéről a párttitkár tájékoztatta úgy az orvosokat, hogy én nem is tudtam róla. Felhívtam a párttitkárt és elmondtam a véleményemet, ugyanakkor a pártbizottság titkárától is kértem meghallgatást. Két hét múlva kaptam időpontot. Közben a mi párttitkárunk már ott volt, és a maga szemszögéből adott tájékoztatót. Sok olyan dologba szeretett beleszólni, ami nem rá tartozott. Én ezt nem engedtem, ez viszont rányomta a bélyegét a pártbizottság titkárával való kapcsolatomra is. Bár szomszédom volt, borozgatott is velem, de ahol tehette, keresztbe tett nekem.

A főorvosi karra hogyan emlékszel vissza? Úgy tudom, Markovics Dezső, a bőrgyógyászat vezetője is Ózdról került Esztergomba.

Markovics Dezső tényleg Ózdról jött ide, de az én időmben Ő már nem dolgozott itt. Kiss Gyula volt az utóda, az én helyettesem. A gazdasági igazgatói feladatokat Vörös László látta el, a rendelőintézet vezetője Tóth Jóska volt. Akkoriban jött ki az a rendelkezés, hogy a vezetőket jellemezni, munkájukat értékelni kell. Nekem kellett kimondanom Tóth Jóskáról, hogy egészségügyi állapota miatt alkalmatlan. A pártbizottságtól kaptam egy levelet, melyben azt írták, én ezt azért jelentettem ki, mert Tóth Jóska párttag. Rendkívül rossz néven vettem, és ragaszkodtam hozzá, hogy ezt visszavonják. S miután nem tették meg, panaszt tettem a megyei pártbizottságban is. Ezzel aztán elfűrészeltem magam.

Voltak más, hasonló eseteid is?

Nábrády főorvos minősítésénél én kijelentettem, hogy Ő osztályvezető állásra alkalmatlan. Csakhogy a megyei tanácselnök egy iskolába járt vele, egy padban ültek. A gyermekosztály vezetői állásra rajta kívül Lőrinczy Kázmér és Nádori Rezső pályázott. Rezső belátta, hogy a Kisbérről pályázó Lőrinczy szakmailag a legalkalmasabb. Így alakult a rangsor is. Kiss Pista, a megyei tanácselnök azonban telefonált, hogy jónéven venné, ha Nábrády lenne az osztályvezető.

Lemondtál, felmondtak Neked, vagy nem hosszabbítottak meg?

Közölték velem, hogy nem hosszabbítanak meg, sok minden ok miatt. Lélek Pista is kavart az ügyben és Szontagh Csaba sem állt mellettem.

Hogyan alakult a pályád, mint nem meghosszabbított kórházigazgató?

1981 októberében járt volna le a megbízatásom, de én már augusztusban elmentem. Végülis rokkant nyugdíjas lettem. A megyei Volán igazgatója - akit jól ismertem – hívott magukhoz. Üzemorvos lettem. Gál Lajos halála után másfél évig a Marógépgyár orvosa is voltam.

Most, közel a 80-hoz, hogy telnek a napjaid?

Tegnap a kertet ástam, készülök a tavaszra. Megmaradt a barkácsszenvedélyem. Különböző mesterségeket tanultam meg. Vannak gépeim, fűrészelek, hegesztek, gyalulok.

Ha nem titok, szólj a családodról is.

Van öt unokám és egy dédunokám. A fiam Oroszlányban dolgozik egy osztrák cégnél. Elvált, és 50 évesen született egy gyermeke. A lányom pedagógus a Babits iskolában.

Az évek során, bár nem itt születtél, de esztergomivá váltál?

Igen. Régebben felvetődött bennem: nem kellett volna-e Ózdon maradnom? Ott nem lett volna annyi konfliktusom. Utólagosan a sors azt bizonyította, hogy jól döntöttem. Jártam az egykor 14 ezer embert foglalkoztató üzemben. Elbontották, elhordtak belőle mindent. Emlékszem az egykori dübörgő gyárra. Most síri csend, romok, és gáz veszi körül.

Köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.