Csókay András: Magyar Srebrenica

Nem szolgál örömömre, de sokat kérnek fel konzíliumba szerte az országban súlyos agysérültekhez, agyvérzettekhez. Keserűek és megrendítők a tapasztalataim. Néhány példát említenék a közelmúltból, ami tükrözi az alulfinanszírozás következményeként létrejövő létszámhiányos ellátás állapotát. Természetesen a legsúlyosabb esetekben teremtődnek a legelkeseredettebb helyzetek.

Az egyik vidéki súlyponti kórházban, ahol éjjel egykor akartunk kezdeni műtétet, egyszerűen nem tudtunk bejutni a műtőbe, mert nem volt meg a kulcs. Ott álltunk az eszméletlen, haldokló beteggel és a kétségbeesett hozzátartozóval, és nem volt kulcs, a műtősfiút nem lehetett elérni, aki bezárta a műtőt. Se a szobájában hívott telefon, se a rádiótelefonján nem jelentkezett. Borzasztó kellemetlen volt, úgy döntöttem, hogy legalább a műtői öltözőbe bevisszük a félhalott beteget, mert ezzel a gyalázattal már nem terhelhetjük meg a kétségbeesett hozzátartozót. Ekkora jelent meg a műtősfiú a kulccsal, akire a műtősnő rátörte az ajtót, mivel mélyen aludt. Először ordítani kezdtem vele, mert hibásan azt feltételeztem róla, hogy ivott, de hamar abbahagytam, mert kiderült, hogy nem, viszont a harmadik 24 órás szolgálatát kezdte meg egymásután, mivel nincs elég műtősfiú. Egyszerűen nem jönnek az öt-hat ügyelettel együtt a 80-90 ezer forintot sem meghaladó bérért.

A beteg meghalt. Természetesen nem lehet biztos párhuzamot vonni a történtekben, de akkor is vérlázító helyzet volt. Pár napja mesélte egy baleseti sebész ismerősöm, hogy most hagyta el a kórházát, mert nem bírta tovább. Mi volt? – kérdeztem. Betelt a pohár, ehhez nem adja a nevét, munkáját mondta. Az utolsó csepp az volt, hogy egymás után két polytraumatizáltat ( sokszervi sérült ) hoztak, és fél óra után került elő egy kezdő aneszteziológus rezidens, aki még életében nem intubált, nem shoctalanított. Mindkét beteg még az ambulancián meghalt.

Hihetetlen mértékű a külföldre vándorlás az utóbbi két évben ebben a hálapénzmentes, a súlyos betegek ellátásában legfontosabb szakágban. Egy másik esetben, ahová konzíliumba hívtak, egy két nappal korábbi súlyos koponyasérült kisgyerekhez, csalódottan tapasztaltam, hogy a nem kötelező, de választható műtéti beavatkozást nem végezték el, ami tízből egy-két esetben sikert hozhat.. A lecsökkent intenzív és műtői kapacitás miatt ezeket a beavatkozásokat felnőtt sérülteknél már el sem végzik, így azok mind meghalnak. Hangsúlyozom, itt nem történt szakmai szabályszegés, hiszen az adott ország egészségügyi szervezésétől függ, van-e erő tíz beteget kezelni ahhoz, hogy egy vagy kettő közülük túléljen.

Öt éve még nálunk is volt elég pénz rá. Ez már a katasztrófamedicina tipikus esete.

Természetesen ami történik, a falak mögött, arról a hozzátartozók nem tudnak. De így is rengeteg az igazságtalan feljelentés az orvosok ellen. A családtagok jogos haragjukat az ellátás elégtelensége miatt a szerencsétlen ellátószemélyzeten, főleg az orvosokon vezetik le.

Már több ízben írtam a problémákról. A kormánypárti média egyik riportere neveket, kórházcímeket követelt rajtam. Fel volt háborodva, hogy nem adtam ki. Ismerem ugyains az eljárást ilyenkor: a szerencsétlen ellátóorvost vagy kórházigazgatót vonják felelősségre, és nem a felelős politikai döbtéshozókat. Soha nem adtam ki és nem is fogom kiadni az agyonhajszolt, lelkileg tönkrement kollegáimat! De az igazságot tudnunk kell.

Vajon miért nem kéri ki Molnár Lajost, Horváth Ágnest és korábbi főnöküket, Kóka Jánost vagy Gyurcsány Ferencet a hágai Nemzetközi Bíróság, ahogy Milosevicset korábban és most az elfogott Karadzsicsot kikérte a srebrenicai mészárlás miatt – mondja sok elkeseredett magyar ember. Nem lehet kikérni őket, ők egyszerűen csak felelőtlenül, gőgösen viselkedő politikusok, akik nem hallgattak a szakmai szervezetekre, és akik nagyon-nagyon sok magyar embernek okoztak szörnyű kárt, halált. Nem feltételezem, hogy tudva és akarva okozták a betegek halálát rendelkezéseikkel. Mentségükre szolgáljon, hogy mindig akadnak olyan korrupt orvosvezetők, akár professzorok, akik igazolják, hogy nincs semmi baj.

Ez látszik meg abban a harcban is, amit Papp Lajos professzor vív egyetemének vezetésével. Ahelyett, hogy munkáltatói térden állva könyörögnének, hogy maradjon, a világszerte elismert szívsebész távozását akarják, mert elmondta az igazságot. Természetesen felelni kell majd tetteiért mindenkinek, ha nem az emberek előtt, akkor Isten előtt. De jobb lenne, ha előttünk felelnének a félrevezetett magyar emberek által megválasztott országvezetők. Akkor már a közeljövőben módjuk lenne megbánni és legalább részben jóvátenni bűneiket. A bűnt lehet utálni, de a bűnöst szeretni kell, mondta a Jézust tisztelő Gandhi is, és ez örökérvényű. A cél, megadni a bűnbánat után a megtisztulás lehetőségét. Ezt kell szelíden, türelemmel kommunikálni a megtévesztett magyar testvéreink felé. Legyen bátorságuk az igazság szelíd, de határozott elmondásához!

Forrás:
Magyar Nemzet
2008. július 30.