„Jelentem a moderátornak!”

Az adventi várakozásban különleges ajándékot kapott az esztergomi Vaszary Kolos Kórház közössége egy magát közösségi honlapként definiáló internetes portálon: „Már régen nem a gyógyítás és az ember az elsődleges az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban, hanem az üzemeltetési és a fentartási költségek lefaragása”… Engedtessék meg, hogy ezen ajándékot illően megköszönjem!

Tudom, hogy ha valaki eléri a 40-es IQ-t és esetleg már tud írni, vagy a 130-ast és velejéig gonosz, rosszindulatú, már leülhet a billentyűk elé és elmondhatja véleményét. Bizonyos szint alatt, az objektivitást számonkérni nem lehet, és a vélemény szabad (!), de van egy határ, amikor, ha a „moderátor” nem reagál, másoknak kell helyreigazítani!
Nem célom a már idézett hozzászólás elemzése. Van benne olyan mondat, melynek büntetőjogi következménye is lehet… Álljon itt belőle még egy másik idézet.
„Mindenesetre én a törvényes utat jártam volna be, és pályázati kiírásra tettem volna javaslatot, az önkényes kinevezés helyett!”

A hozzászóló az új kórházi főigazgató kinevezésére céloz, ami természetesen pályázat útján történt. A Testület ellenzéki javaslatra (!) megszavazta, hogy az eseti bírálóbizottságban a kórház főorvosi kara is képviseltesse magát. ( főorvosi értekezleten demokratikusan meg lett szavazva a képviselő személye )

Az eseti bizottság egyhangú véleménye alapján javasolta az új főigazgató személyét a testületnek.
Ennyit az objektivitásról és a tájékozottságról!

Visszatérve az elsőként idézett mondathoz!!!

A kórházunkban dolgozó 600 dolgozó nevében kell a leghatározottabban visszautasítanom ezt a hozzászólást, mely 600 dolgozó becsületét, szakmaiságát, emberi kvalitásait kérdőjelezi meg. Személyes véleményem, hogy különösen advent idején ilyeneket állítani aljasság! Akkor is az, ha a hozzászóló nem esztergomi! Lehet azt állítani, hogy x.y. orvost, nővért nem az ember érdekli az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban. Akkor x.y. orvos, nővér magyarázatot kérhet,követelhet, bizonyíthatja az állítás ellenkezőjét, igazságtalanságát, de sunyi módon, elmaszatolva egy egész kórház közösségére tenni ilyen galád megállapítást gerinctelen dolog!

Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek, de ami az egészségügyben történik, az egy folyamat része.

Az elmúlt években megkérdőjelezték ennek a népnek a múltját, a kultúráját, az irodalmi, történelmi értékeit. Igyekeznek elvenni tőle mindent, ami kapaszkodási pontot jelenthet. Mindezek részletes kifejtése nem célom, de egy dologba, tessék belegondolni:

Kinek az alapvető érdeke, hogy bizalommal forduljon az egészségügyhöz, – olyankor, amikor a legfőbb értéke, az egészsége, esetleg az élete veszélybe kerül – ha nem a beteg emberé. Kinek jó az, ha ma már akármikor meg lehet verni egy orvost, és naponta megalázni az egészségügyi dolgozókat?...

Azoknak, akik a gyógyulásba, gyógyításba vetett hitet is el akarják venni az emberektől. E nélkül a legjobb orvos sem tudja gyakorolni a gyógyítás művészetét!
Óriási gondokkal küzd a magyar egészségügy, és természetesen az esztergomi Vaszary Kolos Kórház is, mely gondokat alapvetően nem a”disztingválásra sehogysem képes önkormányzat”, hanem az elhibázott, koncepció nélküli, egészségügyi reformnak csúfolt ámokfutás okozott, illetve okoz.
Esztergom Önkormányzata többször kinyilvánította és 110 éve következetesen meg is valósítja, hogy mindenben támogatja kórházát. Sok 10 milliót költöttünk és fogunk is költeni erre az intézményre. Nem azért, - bár ez is egy szempont - hogy az „üzemeltetési és a fenntartási költségeket” lefaragjuk, hanem azért, hogy az esztergomiak és a környék lakosai az elérhető legjobb egészségügyi ellátáshoz juthassanak!
Sajátos helyzetben van most a kórház. Egyfajta interregnum idejét éljük. A régi vezetés már nem dolgozik, az új menedzsment még nem állt fel. El is indultak már a különböző támadások. Nem lenne tisztességes megvárni, milyen elképzelései vannak az új menedzsmentnek, és ezek ismeretében kritizálni őket?

Nem tudom, hogy az idézett internetes portálon mit jelent a hozzászólások alatt mindig megjelenő „jelentem a moderátornak” kifejezés. Ha azt hogy csak a moderátor egyetértésével jelenhetnek meg írások, akkor egy „közösségi portálon” egy közösséget durván megsértettek: jelentem a moderátornak!!! ( akinek a véleménye, őszintén remélem lényegileg egyezik az enyémmel! )

A hozzászóló személynek pedig annyit üzennék. Kívánom, hogy ha - ne adj Isten - a sors úgy dönt, hogy szirénázó mentő viszi majd, vagy más módon kerül be az esztergomi Vaszary Kolos Kórházba, tapasztalja meg aljas állításainak igazságtalanságát, és gondolatban kérjen bocsánatot 600, érte is dolgozó egészségügyi dolgozótól!

Osvai László dr.

Hozzászólások

Édes drága egyetlen Osvai

Édes drága egyetlen Osvai úr.

Nem tudom, hogy az idézett internetes portálon mit jelent a hozzászólások alatt mindig megjelenő „jelentem a moderátornak” kifejezés.

Ha venné a fáradtságot, és tájékozódna, akkor egyrészt nem írna le hülyeségeket, másrészt tudná, hogy a "Jelentem a moderátornak" c. funkció pontosan azt takarja, amit minden 100-as IQ-val rendelkező ember mögé képzel: az adott hozzászólás tartalmát lehet jelenteni a moderátoroknak, ha valami megütköző dolgot lát benne az ember. A dolog ennél egy kicsit bonyolultabb, mert még a Moderálási alapelvekből is idéznie kell a feljelentőnek azt a pontot, amit szerinte megsért az adott hozzászólás. Minderre azért volt szükség, mert a moderátoraink önkéntesek, nem pénzért dolgoznak, mint Dödölle, az ifjú Pócsföldi, meg a Koroknai Móni, és nem várható el tőlük, hogy napi 24 órában monitorozzanak minden fórumot, hogy mindent észrevegyenek. Mondhatni több szem többet lát, plusz a jelenlegi törvényi szabályozás is olyan Magyarországon, hogy egy tartalomszolgáltató, aki mások által feltett tartalmakat oszt meg csak akkor felelős a nála lévő tartalomért, ha már jelezték számára annak jogsértő voltát és emiatt ő nem intézkedett.

Ha azt hogy csak a moderátor egyetértésével jelenhetnek meg írások

Maga nagyon el van távolodva a valóságtól. Ez nem a Hídlap képviselői rovata.

Egyébként Boldizsár úr véleménye olyan, amilyen. Be lehet őt perelni a véleménye miatt, ez most amúgyis nagyon dívik a maguk soraiban (Kolumbán elvtársánál érdeklődjön, ha nem tudja miről beszélek). De vélemény miatt még soha nem moderáltunk a Szeretgomon, és nem is szeretném ezt bevezetni. Be lehet regisztrálni, lehet vitatkozni Boldizsár úr véleményével (sőt, kell is), de azt nem fogom eltűrni Öntől sem, hogy a kórház honlapjáról dobálja a sarat rám és a portálra egy ott olvasható vélemény miatt. Nincs az a bíróság, amelyik nem mondaná ki Önre, hogy megsértette a személyiségi jogaimat és a portál jó hírnevét...

Azért az sem valami elegáns

Azért az sem valami elegáns megoldás, hogy ezen a megújult ekórlapon az egyszerű mezei olvasó nem látja, hogy mely írásokhoz van hozzászólás! Én még ilyen megoldással nem találkoztam... Elég sajátos...

Nem elegáns?

Ahogyan szerintem az sem valami elegáns, és elég sajátos is, hogy ilyen stílusban és ilyen módon hívja fel a figyelmünket egy nyilvánvalóan véletlen hibára. Gondolom, önnel sosem esik meg az ilyesmi! Egyébként jogos, figyelmetlen voltam; a nem bejelentkezett felhasználók valóban nem láthatták a hozzászólásokat.
Felesleges az irónia, higgye el, kb. 2 percembe kerülne a szeretgomon hibát találni!

Önnek, mint szakembernek

Önnek, mint szakembernek lehet, hogy ez egy "nyilvánvalóan véletlen hiba" volt, de csak egy egyszerű, laikus internetező vagyok, honlapot sem tudok készíteni. Remélem, ezt elnézi nekem, ahogy én most elnézést kérek azért, mert holmi szándékosságot feltételeztem a dolog mögött!

A fentiekből kiderül, hogy a szeretgomot nem én készítettem, ezért az ott esetleg fellelhető hibákról nem tehetek...

A kórház honlapja

Igaz, -"hon".

Igaz, -"hon".

Tudom, hogy ha valaki eléri a

Tudom, hogy ha valaki eléri a 40-es IQ-t és esetleg már tud írni, vagy a 130-ast és velejéig gonosz, rosszindulatú, már leülhet a billentyűk elé és elmondhatja véleményét.

Ne gondolja Osvai úr, hogy egy ilyen kijelentésnek nem lehetnek büntetőjogi következményei... Bocsánatot kér, vagy béküljünk a bíróságon?

Reflexió

Tisztelt Cserép János Úr! Sajnálom, hogy nem értette meg írásom lényegét!Mint portáltulajdonostól egyetlen tisztességes választ tudtam volna elképzelni, ami kb. így hangzott volna:Személyes véleményem nem egyezik azzal, amit a hozzászóló kifejtett, annak szellemiségétől elhatárolódok és a kórház dolgozóitól elnézést kérek!Egy ilyen, vagy ehhez hasonló mondat kis tégla lehetett volna a portálja jóhírnevének építésében.Ehelyett kaptam kicsinyes fenyegetést, pökhendi kioktatást, pitiáner gúnyolódást, lekezelő fölényeskedést, nem a témához illú személyeskedést, tájékozatlanságról tanúbizonyságot adó vádaskodást.Sajnálom!Kérem megértését abban, hogy ilyen kesztyűt nem veszek fel és a magam részéről a témát lezártnak tekintem!

Kedves Osvai úr, Mint

Kedves Osvai úr,

Mint portáltulajdonostól egyetlen tisztességes választ tudtam volna elképzelni, ami kb. így hangzott volna

Az, hogy Ön mit tud elképzelni, illetve mi az objektív valóság, az személyes véleményem szerint két különböző dolog. Az interneten sincs kollektív felelősség, eddig sem és soha korábban sem vállaltam felelősséget egyetlen más által tett hozzászólás vagy megosztott tartalom miatt - egyszerűen értelmezhetetlen számomra, hogy mi az ami miatt személyemet felelősség terhelheti a konkrét hozzászólás tekintetében. Persze értem az Ön részéről a politikai szándékot, mely mögött felfedezni vélem a Szeretgomot mindenáron lejáratni akaró városházi reakciók megszokott eufemizmusait. De nincs ezzel baj, Ön része és tagja egy gépezetnek, mely gépezet erősebb Önnél, és jópár gondolat tekintetében képes elnyomni a józan ész által is belátható dolgok egyszerűségét. Tudjuk, látjuk, tapasztaljuk ennek a gépezetnek a működését.

Személyes véleményem nem egyezik azzal, amit a hozzászóló kifejtett, annak szellemiségétől elhatárolódok és a kórház dolgozóitól elnézést kérek!

Nem vagyok én jól fizetett politikus, hogy vezényszóra elhatárolódgassak:). De mégegyszer mondom: nem hibáztatom Önt, hogy Ön számára ez lehetett volna az egyetlen válasz. Túl régóta él egy álomvilágban ahol a jó és a rossz csak politikai gondolkodásmód és oldalak alapján határozódik meg, nem az objektív mérce szerint.

Egy ilyen, vagy ehhez hasonló mondat kis tégla lehetett volna a portálja jóhírnevének építésében.

Köszönöm szépen, de úgy érzem a portál jóhírnevét csak a városvezetéstől és csatlósainak körétől kell féltenem. Más irányból negatív kritika még nem érkezett rá.

Ehelyett kaptam kicsinyes fenyegetést, pökhendi kioktatást, pitiáner gúnyolódást, lekezelő fölényeskedést, nem a témához illú személyeskedést, tájékozatlanságról tanúbizonyságot adó vádaskodást.

Igaz, nem az a legény aki adja, hanem aki állja:)

Kérem megértését abban, hogy ilyen kesztyűt nem veszek fel és a magam részéről a témát lezártnak tekintem!

Semmi probléma, takaros visszavonuló, ez a szópárbaj itt most részemről is végetér.