BESZÉLGETÉS DR. DOBÓ ISTVÁN FŐORVOS ÚRRAL!

2009. augusztus 1-jétől dr. Dobó István sebészeti osztályunk megbízott főorvosa. Őt szeretném bemutatni olvasóinknak!

Szinte kötelező ilyenkor a kérdés, van-e valamilyen kapcsolatod az egri hőssel?

Nem tudok róla, apai ágon Újvidék környékéről származom.

Mennyire ismered Esztergomot, van-e kötődéses városunkhoz?

Semmi, 20 évvel ezelőtt jártam itt egy kirándulás kapcsán. Ami a Bazilikán és a Keresztény Múzeumon kívül megragadott, és emlékként él bennem, az a Kis-Duna sétány.

Hogyan választottad pályád következő állomásának Szent István városát?

Jankovich Mihály főorvos úrral régi ismeretségben voltam, talán barátságnak is nevezethetnénk kapcsolatunkat. Amikor ő már tudta, hogy nyugdíjba készül, meginvitált, noszogatott, hogy jöjjek Esztergomba. Igazán addig nem foglalkoztam komolyan a kéréssel, amíg ki nem derült, hogy előző munkahelyemen megszűnt minden lehetőségem.

Hol volt ez a munkahely?

1972-ben végeztem, hat évet dolgoztam a Tétényi, most Szent Imre Kórházban a sebészeten, utána két évre elmentem a Merényi Gusztáv Kórházba, azért mentem oda, mert ott dolgozott Drogni Sándor, aki a vastagbél, végbél és ezen belül a gyulladásos bélbetegségek sebészi kezelésének egyik legnagyobb tudója volt. 1981. elején készült el a Margit Kórház bővítése, és azóta nyugdíjamig ott dolgoztam. Azért invitáltak oda, mert én endoszkópizáltam, és ritka volt akkoriban a sebész, aki ezt is űzte. A Margit Kórházban még nem volt gasztroenterológia. Ott lettem adjunktus, műtővezető, majd 1993-ban kandidáltam, és 1994. január 1-jétől vezettem a sebészetet, 2007. április 1-jéig, amikor reform címén bezárták az osztályomat a kórház nőgyógyászati osztályával együtt.

Komoly hírneve volt az osztályodnak, sokan nem értettük, miért szüntették meg.

Abszolút irracionális lépés volt a döntéshozók részéről, melynek okát ma sem ismerem. Öten maradtunk és töltöttük a felmondási időnket, amikor a gyulladásos bélbetegségek civil egyesülete olyan sajtókampányt kezdett, amit nem tudtak elhallgatni. Ne felejtsük el, ugyanakkor zárták be az OTKI-t, a Rókust is, mint amikor a mi osztályunkat. Ezen a három helyen foglalkoztak legintenzívebben a gyulladásos bélbetegségek sebészeti kezelésével. Olyan erős volt a nyomás, hogy a polgármester helyettese a János Kórház sebészeti ágyaiból 10-et átvezényelt a Margit Kórház ágyaiba, hogy megmaradjon az ellátás. Ez persze további feszültségek magját vetette el, hisz a János Kórháziak nehezményezték ezt az intézkedést. Mi öten dolgoztunk tíz ágyon, és ez nyilvánvalóan nem működhetett sokáig. Január 1-jén aztán a János Kórházhoz csatolták az egész Margit Kórházat. Onnan egyenes út vezetett ahhoz, hogy én felálltam. November 30-ai hatállyal korkedvezményes nyugdíjamat kértem és eljöttem.

Mi volt a megszüntetett osztályod fő profilja?

Mi a gastroenterológiai sebészet egészét műveltük, a nyelőcsövet kivéve. Ezen belül volt egy nagyon erős kolorektális vonalunk, nagy országos felvevőterülettel, fő profilunk pedig a gyulladásos bélbetegségek sebészeti ellátása volt. Kérkedés nélkül mondhatom, nekünk volt az országban a legnagyobb beteganyagunk, 20 év alatt 700 ilyen beteget láttunk el, ebből számos előadás, és közlemény született.

Nem sokáig voltál nyugdíjas.

2008. november 30-án lettem nyugdíjas. Három hónapot otthon töltöttem, ezután egy jó barátomnak segítettem egy magánintézmény beindításában, de én nem erre szocializálódtam, hihetetlen frusztrált voltam. Így 2009. augusztus 1-jétől így elfogadtam az esztergomi felkérést.

Bár csak két hónap telt el munkába állásod óta, mégis milyen impresszióid vannak? A főváros után nehéz beleszoknod a vidéki sebész szerepkörébe.

Van sok különbség, Budapesten fix napokon van ügyelet, itt minden nap akut ellátás folyik. Izgalmasabb, színesebb, változatosabb itt a világ. A legkellemesebb meglepetés az, hogy hihetetlen módon lehet támaszkodni a szakdolgozókra, jól képzettek és rengeteget segítenek.

Városszerte beszédtéma volt a nyáron, hogy baj van a sebészettel, néhányan a bezárás rémét is előre vetítették. Mind a legilletékesebbet kérnélek meg a pletykák cáfolatára.

Átmeneti nehézségek ugyan voltak, de ezeket legyőztük. Betegségek, távozások, szabadságolások okozták a problémát. Azóta új, két szakvizsgás, gyakorlott szakember került az osztályra, azt gondolom, jelenleg megnyugtató az esztergomi sebészet helyzete.

Hogy látod a sebészet helyzetét napjainkban, sok ellátási terület a sebészek köréből a belgyógyászok kezébe került!?

Én nagyon korán, 1975-ben kezdtem el scopizálni, akkor még nem voltak gasztroenterológiai centrumok, nem voltak még lefektetett szakmai alapelvek. Alig volt sebész endoszkópos. Sok posztoperatív állapotot láttam, amihez nem értettek akkor még a gasztroenterológus kollégák. Az első európai közlésekkel paralel tartottam előadást az operált vastagbelek kolonoszkópiás vizsgálatáról. Amikor osztályvezető lettem, fel kellett hagynom az endoszkópiás vizsgálatokkal. Az endoszkópia fejlődésével kétségtelen eltűntek műtéti típusok a sebészetből, ilyen pl. a fekélysebészet.

Esztergomban Mátyus Lajos híres volt a Billroth II.-es műtéteiről, és azok eredményességeiről. Kitől tanulják meg a sebészek ezeket a műtéteket?

Ez egy érdekes kérdés. Régen rengeteg gyomor resectio történt, nyilván sok feleslegesen. Most mióta korszerű gyógyszereink vannak, meggyógyíthatóvá vált a fekélybetegségek döntő része. Persze van kivétel, pl: az elhanyagolt penetráló ulcusok. Amikor nagy számban rezekáltunk, 1% alatt volt a mortalitás. Félő, hogy ez jelentősen emelkedni fog, mert a régi trükkök már nincsenek a sebészek kezeiben, és ebből nagy baj lesz. A felnövekvő generáció már csak elvétve találkozik ilyen esetekkel.

Te hogy látod, ha a fiatalok között egyáltalában orvosira megy valaki, közülük ki akar sebész lenni?

Olyan lelkiállapot, amit a műtőből kijövő sebész érez, más szakmákban nincsen. Ezt szakmai gőg nélkül mondhatom. Annyi injúria érte az orvosokat, az orvosi és a sebészi társadalmat, annyi irracionális küzdelemben morzsolódik fel az ereje, hogy aki ezt látja, annak eszébe se jut, hogy ezt a pályát válassza. Problémát jelent az is, hogy egy hallatlan technikai robbanás történt az orvoslás területén is, és ezt senki sem veszi tudomásul anyagilag, csak az igényeket hangoztatja. Az átlagember az információk szabad áramlásában pontosan tájékozott, hogy milyen lehetőségek vannak. A laparoszkópos technika robbanásszerűen terjedt el, csak azt nem veszi senki tudomásul, hogy mindez mennyibe kerül.

Te miért választottad a sebészetet?

Nagybátyámnál sokat nyaraltam, ő Szentesen volt sebész, majd Szegedre és Kalocsára került. Imponáló élmény volt az ő példája, semmi más hivatás nem merült fel bennem, 10-12 éves korom óta sebész szerettem volna lenni. Az egyetemen anatómia TDK-s voltam, harmadévtől pedig bejártam a klinikára.

Családodban át tudod majd adni valakinek a szikét?

Nem, nem is engedném. Nem vagyok ellensége a gyerekeimnek.

Téged szükség esetén ki fog megoperálni?

Ez komoly filozófiai kérdés is. Jól prognosztizálható, hogy ez ügyben nagy baj lesz. A megfelelő gyakorlatú, középidős generáció ki fog halni, és a tehetséges fiatalok hihetetlen tömegben mennek külföldre. A rezidensképzésünk olyan amilyen, sokan büszkék rá, de gondoljunk bele, ezek a fiatalemberek 30 évesen kezdik el a szakmát.

Talán vidéken még mindig jobban járnak a sebészettel foglalkozni vágyó fiatalok.

Budapesten nem jól működik a rezidensképzés, a műtétek száma nem elég, a betegek egy-egy orvoshoz jönnek. Nyugaton, pl.: Németországban más a helyzet, ott mindent a rezidens csinál. Nálunk nem így működik a rendszer.

Mennyire sikerült megismerkedned a kórház orvos kollektívájával az eltelt rövid idő alatt?

Az ismerkedésem folyamatban van, amikor megérkeztem hosszú ideig ki se tudtam lépni az osztályról, csak olyanokkal találkoztam, akivel munkakapcsolatba kerültem.

Sok sikert kívánok az itteni tevékenységedhez.
 

Osvai László dr.