DÉL-AMERIKA TÖRTÉNETE 2.

Különböző indián népek éltek mindennapjaikat a mai Mexikótól majd' a Déli sarkig. Chile és Argentína legdelibb részen is éltek indiánok, annak dacara, hogy ott kifejezetten hidegek a telek, de az ősz is meglehetősen hűvös mar. A legfejlettebb civilizációval az Inkák, Maják és az Asztékok rendelkeztek, akik fejlett társadalmat, ha úgy tetszik, országot hoztak létre.

Kolumbusz 1492-es felfedező útja gyökereiben változtatott meg mindent. A híres hajós Közép-Amerikában ért partot legelőször. Az 1500-as évek első évtizedeiben már Dél-Amerikát is felfedeztek és megkezdődött a könyörtelen és embertelen hódítás. Az érkező hódítók első sorban a spanyolok voltak, de jelentős volt a portugál, angol, francia es holland misszió is. Dél-Amerika nagyrészét a spanyolok sajátították ki. Az indiánok hősiesen védték saját földjüket és értékeiket a betolakodókkal szemben. Noha az európaiak fegyverzete jóval fejlettebb volt (puska, ágyú, stb., amivel az indiánok nem rendelkeztek), az őslakosok bátran szembefordultak velük és nem egyszer felül is kerekedtek. A betolakodók a kezdeti számos kudarc után erősítést kértek és kaptak az anyaországtól.

Miért volt fontos az európaiaknak az új földrész? Persze a terjeszkedés lehetősége, az új földek is vonzóvá tettek ezt a vidéket, de elsősorban a temérdek, addig meg soha nem látott mennyiségű arany, ezüst és egyéb drágakövek megkaparintása ellenállhatatlan vágyat ébresztett a kapzsi betolakodókban. Az indiánokat nem érdekelte különösebben az arany és egyéb drágakövek, amiket ugyan használtak maguk is, de nem tulajdonítottak olyan jelentőséget neki, hogy öljenek és tapossanak érte. A spanyolok annál inkább. A túlerőben visszaérkező katonasággal megtámogatott hóditok lassan, de biztosan kerekedtek felül az indiánokon, akik a végsőkig kitartottak és harcoltak. A nagy birodalmak ellen még nehezebbnek tűnt a helyzet, viszont körmönfont rafináltsággal léprecsalták a naiv és jámbor őslakókat. Az Inka Birodalom például szinte egyetlen lövés nélkül került spanyol kézre, majd hullott darabjaira. A betolakodók cselt eszeltek ki, mai nyelvvel élve egy jól kitervelt összeesküvés áldozata lett az inkák népe. A spanyolok barátságot színlelve beférkőztek a Birodalom vezetőinek és elöljáróinak a bizalmába. Az inkák újdonsültnek hitt barátaik tiszteletére hatalmas lakomát rendeztek. A mulatság a tetőfokára hágott, amikor is az idegenek a gyanútlan vezetőket orvul leöldösték. Mire észbe kaptak az inkák, már késő volt. Innen szabad útjuk volt a betolakodóknak, akik gátlástalanul és szenvtelenül óriási vérfürdőt rendeztek. A megfélemlített, összezavart és a vezetőiket elvesztett inkák magatehetetlenül vártak a sorsukat. A spanyolok és a többi hóditok is a gyilkosságok mellett, szisztematikusan az őslakok települései és kultúrájuk teljes megsemmisítésén fáradoztak, hihetetlen kárt okozva ezzel nem csak az indiánoknak, de az egész emberiségnek is. Gaztetteiknek köszönhetően olyan jeles és pótolhatatlan értékek vesztek el örökre, amely példátlan az emberiség történetében.

A hódító katonasággal szinte egyidőben érkeztek a túlbuzgó hittérítők, akik könyörtelenül rákényszerítették saját vallásukat az életben maradt őslakosságra, egyidejűleg a spanyol nyelv megtanulására is kötelezték őket. Azokat az indiánokat, akik nem akartak felvenni a kereszténységet, kegyetlenül kivégezték.
Megkezdődött az új világ kirablása. Temérdek érték került ki Európába.

Íme egy újabb párhuzam a már említett dél-amerikai népek és a magyarok között. Éppen ugyanarra az időre esett a térség leigázása és megszállása, mint Hazánk török inváziója. Elgondolkodtató egybeesés! Ha nagyon ki akarnánk sarkítani a dolgot, mondhatnánk, hogy szerencsétlen indiánok miattunk jutottak méltatlan sorsukra.

Nevezetesen, a törökök tettek egy komoly próbálkozást korábban az Európára kiterjedő hódításra, de 1456-ban végleges vereséget szenvedtek a magyaroktól, ami aztán el is vette jó időre - majd' egy évszázadnyira - a kedvüket. Magyarország még erősebb, még hatalmasabb lett. A kort Hunyadi Mátyás királyunk neve fémjelezi a legjobban. Megállítottuk a törököt, mi több legyőztük, de nem mentünk utánuk és nem kebeleztük be Törökországot. Nem, mert mi magyarok - akárcsak az indiánok - nem hiénák voltunk, nem vágytunk arra, ami a másé, meg akkor sem, ha éppen indok is lett volna rá. Mi "csak" megvédtük önmagunkat.

Eddig szép és jó a történet, de jött a folytatás, ami gyökereiben forgatta ki sarkából a világot. Magyarország Európa ékköve volt, gazdag, szilárd és félelmetes, egyben irigyelt, ezáltal utálat tárgya a Nyugat szemében. Mátyás 1490-ben meghalt, szerintem nem az égiek hívása miatt. Keveset beszélnek erről, de tény, hogy jó királyunkat neje, Beatrice királyné segítette jobblétre szenderülni. A legenda szerint mérget kevert az italába. A tragédiánk az, hogy Beatrice nem volt magyar, kvázi, érdeke sem fűződött a magyarsághoz. Nem vagyok történész, vagy tényelemző, de összeesküvést sejtek a háttérben. Számomra már az is gyanús, hogy királyunknak miért kellett idegenből feleség? Szerény tudomásom szerint Mátyás életében korábban két jelentős nő is volt; Gara Anna es Pogyebrád Katalin. Előző menyasszonya volt már, aztán ki tudja miért, de a frigyből nem lett semmi. Utóbbit aztán elvette törvényesen is, de az is eltűnt az életéből. Netán Mátyás kujon volt, szívtipró, szoknyapecér? Aligha hinném. Meggyőződésem, hogy rendkívüli ember volt. Műveltsége, diplomáciai érzéke, és minden fontos tulajdonsága abszolút jó királlyá tette. Persze senki sem szent és hibátlan, de akkor sem hiszem, hogy ne lenne idegenkezűség abban, hogy neki új feleség lett rendeltetve, ráadásul idegenből. Erős a gyanúm, hogy a királynét felhasználva tűntették el idegenek a királyunkat.

Ha ez igaz, akkor a misszió elérte célját, hiszen Mátyás halála után trónviszályok alakultak ki, nem tudtak méltó új királyt választani. A káosz, vagy legalábbis kaotikus viszonyok jellemeztek ekkor az országot. Ezt a torok is megneszelte, újra ébredt benne a vágy, hogy folytassa hódításait. Azonban okulva a korábbi kudarcból, nem lerohanni akarta Magyarországot. Végcélja a Nyugat volt. Velünk meg akartak egyezni. Elég tekintélyt szereztünk már magunknak, így a török nem akart újból fennakadni rajtunk, ráadásul mi nem voltunk soha rossz viszonyban velük (sőt egyes feltételezések szerint rokoni szálak is fűznek egymáshoz), igaz, akkor még nem voltunk keresztények. A töröknek a mögöttünk levő területekre fájt inkább a foga, egyezséget kínált nekünk, s csupán annyit kértek, had vonuljanak át az országunkon. Ezen felül minden bizonnyal a Nyugatról megkaparintandó értékekből mi is részesültünk volna…..