DÉL-AMERIKA TÖRTÉNETE 11.

Az 50-es évekre,… akik nem ismerték, csak a híreken keresztül a térséget, veszélyesnek minősítették és rosszallóan tekintettek rá. Ez a szemlélet aztán szinte napjainkig megmaradt. Az említettekhez első sorban a színfalak mögött zajló külön háború járult hozzá, amely részben a náci bűnösök üldözéséből, részben pedig a kábítószer körüli ügyletekből tevődött össze, amelyet még az USA egyre nagyobb fokú ármánykodása is fűszerezett.

Mint említettem, a háború után meglehetősen sok háborús bűnös keresett menedéket Dél-Amerikában. Nyugtuk csak részben lehetett, hiszen meglehet, sem az országok kormányai, sem a lakosság nem zavarta köreiket, ugyanakkor a zsidók vendettát hirdettek, életre-halálra kezdték el keresni egykori üldözőiket.

Sok náci nagy hal, mint Mengele, vagy éppen Eichmann is a Dél-Amerikában bujdokoltak között volt. Akadtak sokan, akik megúszták a zsidók felelősségre vonását, mert mindig sikerült kicsúszniuk a kezeik közül, vagy esetleg soha sem bukkantak a nyomukra. A fenn említett két náci azonban csakhamar a látóterükbe került. Mengele Argentínába érkezett először, de miután a nyomába eredtek, tovább menekülni kényszerült. Uruguayban és Paraguayban egyaránt bujdokolt, míg végül Brazíliában kötött ki. Soha sem tudták kézre keríteni. Valószínűleg tagja volt az ODESSA csoportnak, amely egy igen titkos szervezetként létezett. Közvetlenül a II. világháború vége előtt hozták létre, részben abból a célból, hogy összehangolva, sikerüljön kimenekíteni a nácikat Európából…. Meglepőnek tűnhet az elnevezés, hiszen Odessa egy híres és szép orosz város a Fekete-tenger partján, de ahhoz semmi köze. A német elnevezés szavainak a rövidítéséből állt össze e név, abszolút véletlen egybeesésként. Mengele idősebb korában, 1979-ben az Óceánban történő fürdőzése közben kapott agyvérzést és így halt meg.

Adolf Eichmann már koránt sem volt ilyen szerencsés, hiszen 1960-ban elkapták Buenos Airesben, és Izraelbe hurcolták, ahol 1961-ben kivégezték. Eichmann nevét Magyarországon jól ismerik, hiszen az országunk 1944 márciusában történt német megszállásakor őt neveztek ki tejhatalmú helytartónak.
 
Bár a háború hosszú évekkel ezelőtt befejeződött,  hátasa azonban nem akart szűnni és ezen említett manőverek gyakran keserítették a dél-amerikaiak hétköznapjait. Érdemes még egy németet (aki mellesleg osztrák volt Hitlerhez hasonlóan) kiemelni, bár ő nem nevezhető háborús bűnösnek, noha nevét a szövetségesek, rettegték, gyűlölték, hiszen sok borsot, tört az orruk alá.

Otto Skorzenyról van szó, aki SS ezredes volt, és egy speciális deszant egység parancsnoka. Az ő nevéhez fűződik számos legendássá vált háborús manőver, amelyekben egytől egyig személyesen is részt vett. Ilyen volt mindjárt a háború első mozzanata, amikor a német-lengyel határon levő német gleiwitzi rádióadót rohamozták meg, amely Lengyelország lerohanására szolgált ürügyül. Köztörvényes német bűnözőkből és elítéltekből verbuvált egység lengyel egyenruhába bujtatva ostromolta a rádióadó épületét, így maguk a német katonák is meg voltak győződve, hogy valóban lengyelek provokáljak őket. Ezt követően a híres es bevehetetlennek tartott francia Maginot-vonalat és a belga Albert-erődöt is ő foglalta el egységével. ..Ő szabadította ki a szövetségesek által elfogott Mussolinit is, hogy csak néhányat említsek a deszantos manővereiből. Végigharcolta a teljes háborút, mindenhol felbukkant, legyen az a Keleti-, avagy Nyugati front. Budapesten is tevékenykedett az orosz ostrom alatt. A háború után őt is a vádlottak padjára ültették Nürnbergben, de nem tudtak ellene terhelő bizonyítékokat összehozni, hiszen amiben benne volt, kivétel nélkül katonai megmozdulásnak minősültek. Skorzeny pedig megunva a várakozást, egyszerűen kisétált a fogvatartói börtönéből és Argentínába ment, ahol Peron elnök az argentin titkosszolgálat megteremtésével bízta meg. Miután sikerrel befejezte a megbízatást, tovább állt és az egyiptomi kormány kérésének eleget téve, ott is megalakította a helyi titkosszolgálati rendszert. Élete utolsó szakaszát Spanyolországban élte, Madridban halt meg 1975-ben.
 
A világon sokan neheztelnek a nácik befogadása miatt Dél-Amerikára, ugyan akkor elfelejtik hozzátenni, hogy a nácik elől menekült zsidókat ugyan úgy befogadták.
 
A térség másik égető problémája a kábítószer, amelyben elsősorban Bolívia, Peru és Kolumbia az érintett. Bolívia, mint termelő és előállító szerepel az ügyben. Az indiánok által már jól ismert és alkalmazott kokacserjéket termesztik, amely a kokain előállításához szükséges. Számos esetben létesült helyben is feldolgozó, de sok üzemel Peruban is, míg Kolumbia a nagy elosztóhely, és ott összpontosul a drogkereskedelem. A háborúk mellett az egyik legjövedelmezőbb ágazat ez, ezért is nehéz harcolni ellene. Hallgatólagos szembehunyás történik a bolíviai farmokkal kapcsolatban, amikor felmerül a kérdés, miért is nem semmisítik meg ezeket. A válasz legtöbbször az, hogy a szegény boliv parasztok jó részének ez az egyetlen megélhetési forrásuk, no meg ha éppen a kokát nem kábítószernek használjak, bizony sok hasznos dolgot is elő lehet állítani belőle. De leginkább onnan fúj a szél, hogy nagyon sokan és nagyon befolyásos körökből is érdekelve vannak a drogüzletben, illetve az abból befolyó búsas jövedelemben. …Dél-Amerikában is vannak szép számmal kábítószer elvezők, de a drog nagy része exportra megy, zömében az USA-ban, ahol hihetetlen méreteket ölt a kábítószer élvezet. Hozzá teszem, és nem csak a latinok védelmében, hogy a termesztés és előállítás, a terjesztés pedig különösen, első sorban idegenek kezében van, az egyes dél-amerikai országok sokszor csak helyszínként szolgálnak. A drogbárók és a közvetítők bandaháborúi legalább annyi szenvedést és áldozatot követeltek, ha nem többet, mint a korábban említett náci-zsidó ellentét. Ehhez pedig még hozzájárul és valahol kapcsolódik is a harmadik tényező; az USA önkényeskedése és kizsákmányolási törekvése, amely az 50-es évekre már meglehetősen nagy méreteket öltött, s melynek következtében a kontinensen a szegénység, majd annak talaján a bűnözés egyre riasztóbb méretekben kezdett megnyilvánulni. Sokan már ekkor kezdték felismerni a valós helyzetet és a cselekvés szükségességét..