DÉL-AMERIKA TÖRTÉNETE 5.

Az említett latin-amerikai területszerző háborúk egyik legnagyobb vesztese Mexikó lett, noha ők éppen nem egy másik latin országgal háborúskodtak. Az Egyesült Államok terjeszkedessenek lettek áldozatai, miután az USA területi igényeit érvényesítve megtámadta Mexikót. A két évig tartó háborúban Mexikó maradt alul és hihetetlen nagy területeket csatoltak el tőle. Így került Texas, New Medici, Nevada, Arizona es Kalifornia jelentős része az USA birtokába.

Sokszor és sokan meglehetősen helytelenül alábecsülik a latin földrészt, elmaradottnak, vagy egyszerűen 3. világnak degradálják, pedig ez nem igaz. Elég csak egy pillantást vetnünk a Függetlenségi háború utáni évekre, jól demonstrálható tény, hogy gyakorlatilag valamennyi érintett ország köztársasági formát öltött, és a köztársaság alkotmánya szabályozta az adott országok életet. Ezekben az időkben pedig bizony alig-alig volt erre példa máshol, még a fejlettnek titulált Európában is. Csak az angolok és a franciák hoztak létre köztársasági formát, de még ezek sem működtek úgy, amint azt az elnevezésnek takarnia kellene. Angliában - mégha sokkal kisebb befolyással is - megmaradt párhuzamosan a királyság, Franciaország pedig egy hadigépezetté alakult a köztársaság kikiáltását követően és szinte szüntelen háborút viselt Európa ellen. A többi országot pedig ne is említsük, hiszen a királyság volt jellemző szinte mindenhol, sőt a németek még nem is léteztek egységes Németországként, akárcsak az olaszok, mi pedig éppen az osztrák elnyomást nyögtük.

Társadalmi tagozódás szerint is a latin országok hamarabb érték el a magasabb civilizációs lépcsőfokot. Egész pontosan egy teljes évszázaddal előzték meg a világ többi részét, ahol csak az I. világháború befejezése után változott gyökeresen a helyzet e téren.

Ezen felül a kultúra és a gazdaság terén is virágzásnak indult a kontinens. Sorra szépültek és nőttek a települések, számos kulturális és oktatási központ is megszületett. Argentínában például már 1620-ban megnyitotta kapuit az első egyetem, ráadásul még csak nem is a legfrekventáltabbnak tartott Buenos Airesben, hanem vidéken, Cordoba városában, amelyet aztán követett még jónéhány, ország-, és kontinens szerte.

Az 1800-as évek második felétől, ha összehasonlítanánk a legfényesebb, legelegánsabb európai világvárosokat a del-amerikaiakkal, bizony alaposan csodálkozna mindenki az eredményen, mert legalább ugyanarra a szintre kerültek, ha meg nem előztek őket. Az egyik legjobb példa erre Buenos Aires, amely már ezekben az időben is egy gazdagodásnak indult ország fokjelzőjeként, a leggazdagabb kulturális értékeket és erényeket tudta felmutatni.

Ezen felül nem elhanyagolható, sőt kifejezetten pozitív tényező is jellemezte del-Amerikát, amely meglehetősen egyedülálló volt. Sok hatás eredményeként itt a földműves parasztok példátlan bajtársiassággal élték mindennapjaikat. Összefogva, egymásnak besegítve dolgoztak. A legjellemzőbben ez Peruban érhető tetten, de sok más helyen is tapasztalható volt. Az már csak az utólagos történelmi elemzés kritikája lehet velük szemben, hogy politikailag is lehettek volna legalább ilyen összetartóak, mondjuk így; forradalmaik, hiszen mint majd látni fogjuk, e tény hiányában bizony évtizedekkel később nagy árat fizettek.
A XIX. század utolsó két évtizedétől egyre vonzóbbá vált Del-Amerika az idegen országok lakói körében, így fokozatosan egyre nagyobb számban érkeztek betelepülők, zömében éppen az egykori elnyomó országokból; Spanyolországból és Portugáliából, de a többi, elsősorban európai országokból is. Érdekes, de a kitelepülő magyarok is ezekben az időkben inkább részesítettek előnyben Del-Amerikát, mint az amerikai kontinens északi részét. Sok minden mellett a közbiztonság is jobb volt délen, gondoljunk csak vissza Észak-Amerika vadnyugati életstílusára. Ezzel nem igen lehetett Délen találkozni. A hely vonzerejét növelte az a tény is, hogy ezekben az időkben Argentína a világ tíz leggazdagabb országainak sorába emelkedett, amelyet egészen az 1950-es évekig megtartott. Éppen ezért, azok különösen jól jártak, akik Argentínába emigráltak, hiszen a kiérkezőket szinte kivétel nélkül biztos megélhetés várta. Természetesen keményen meg kellett dolgozni mindenért, de cserében volt biztos egzisztenciája és jövője az embereknek. Mind ez mellett növelte a kivándorlási kedvet, hogy a betelepülő idegeneket sehol sem fogadtak ellenségeskedve, és hamar be tudtak illeszkedni az új hazájukba. Maradva az argentínai példánál, annak idején minden új betelepülő napi 5 kg húst kapott alanyi jogon, ugyanakkor  Európában rengetegen éheztek azok közül is, akik becsületesen megdolgoztak a betevőért.

Számos felemelő dolgot hallottam és tapasztaltam a Del-Amerikában a- főleg Argentínában és Brazíliában - a kitelepült magyarsággal kapcsolatban. Honfitársaink munkájukkal, hozzáállásukkal az élet minden terén viselt dolgaikkal kivívták a befogadó ország szeretetet, elismerését és tiszteletét.
 

A leghíresebb Del-Amerikában élt magyar, Czetz Janos honvédtábornok volt, aki az 1848-49-es szabadságharc leverését követően kényszerült emigrációba. Új hazájának Argentínát választotta, ahol kérte a helyi hadseregben való belépését. Hamar felismertek az argentinok tehetségét és bátorságát, így idővel tábornoki rangot kapott. Kesébb őt bízták meg az első argentin katonai tisztképző akadémia megalapításával, amelynek az igazgatójává is kinevezték. Az 1904-ben bekövetkezett halálakor (82 évet élt) a legnagyobb katonai disz pompa mellett temették el Buenos Aires legelőkelőbb temetőjében, a Recoleta temetőben, mégpedig a híres Rosas család (Rosasról írtam már, ő Argentína egykori elnöke volt) kriptájába. Az argentinok gondoskodtak arról is, hogy jelképesen egy zacskó magyar földet is a koporsójába helyezzenek. Kesébb, hasonló katonai tiszteletadás mellett újra temették. Az általa alapított tisztképző akadémia kápolnájában helyezték végső nyugalomra hamvait, az iskola 100 éves fennállásának alkalmából.

Kisse kétes, de meglehetősen nagy ismeretséget szerzett még a gyarmati időszakban egy honfitársunk; Szalay Lőrinc is, aki Rózsa Sándor, vagy éppen Robin Hood alakját adoptálta és személyesítette meg Argentinabban. Szalay egyfajta, bandita, betyár életet élt. Sorra fosztogatta a gazdag földbirtokosok javait a menet közben hozzá csapódott társaival együtt. Azonban a zsákmányolt javak zömét a szegények és a nincstelenek között osztotta szét, ezért népszerűsége az egyszerű emberek körében óriási volt és valóságos legendát öltött. Még a legnevesebb versírókat és regösöket is megihlette története, akik számos művet alkottak róla. A hatóság viszont életre-halálra kereste, míg egy rajtaütés alkalmával sikerült kézre keríteni. A híres betyárvezért és több társát Buenos Airesbe szállítottak, ahol az esküdtszék ítélete értelmében a főtéren kivégezték. A nyilvános akasztást követően valamennyiüket felnégyeltek 1802-ben.

Tudomásom van arról is, hogy Brazíliában hivatalosan, a brazil parlament támogatásával és jóváhagyásával magyar napot tartanak. Ez komoly ünnep Brazíliában, amelyet stílszerűen október 23-an tartanak és hivatalosan bevettek a brazil ünnepek sorába . Ez hatalmas elismerése a magyarságnak.