DÉL-AMERIKA TÖRTÉNETE 7.

A nagy világégés, az 1914-ben kirobbant világháború közvetlenül nem érintette a kontinenst, de mint minden világpolitikai esemény, így következményei később éreztették hatásukat. Míg Európában dúlt az öldöklő és esztelen pusztítás, addig a latin országok éppen függetlenségük 100. évet ünnepelték, és többé-kevésbé a virágzó haladás folyamata megmaradt.

Különösen Uruguayban volt tapasztalható. A hatalmon levő kormány, élén Jose Batlle Ortonez miniszterelnökkel, egy jóléti társadalom kialakításán fáradozott. Miután az ország túllépett a kül- és belpolitikai viszályokon és nehézségeken, a XX. század első felére valóban egy világviszonylatban is gazdag állam lett. Nem véletlenül kezdték el Dél-Amerika Svájcának nevezni. Ugyan így az sem véletlen, hogy az argentin fővárost; Buenos Airest pedig Dél-Amerika Párizsának hívták.

A latin országok mind mezőgazdaságot tekintve, mind iparilag nagy léptékben haladtak előre. Egyaránt jól működtek a kis- és nagy gazdaságok. Argentína és Uruguay a világ éléskamrája lett. Kiapadhatatlanul ontották a jó minőségű terményeket, amelyhez hozzájárult néhány addig ismeretlen termék is. Kevesen tudjak, hogy az ízletes és magas vitamintartalommal bíró papaja őshazája Argentína. Szintén ebben a két országban óriásira duzzadt a szarvasmarha és a lótenyészet is. A legendás magyar csíkosokhoz hasonlóan már a XIX. századtól kialakult és szinte külön társadalmat alkotott az argentin és uruguay-i csikós nép, a gauchok, akik hihetetlen szakértelmük és odaadásuk mellett ördögi ügyességgel ülték meg paripájukat is. Innen már egyenes út vezetett Argentína másik nemzeti sportja, a lovas póló kialakulásához is, amelyben az argentinok a mai napig is egyeduralkodók.
Peruban a lámatartás oly módon elterjedt, hogy szinte egybe forrt az ország nevével és Peru egyik jelképévé vált.

A nagyüzem mellett jól megfért a kisebb manufaktúra jellegű kézműves ipar is, amely szintén a mai napig őrzi jelentőségét, amely nem csak praktikus használati tárgyakkal látta és látja el a felhasználókat, hanem képzőművészeti szintre emelkedve dísztárgyakat is előállít. Argentína és Uruguay egyik unikuma a mate, amely különleges és ízletes teaféle. A két országban sok helyen termesztik a matét, amelyből készül ez a jellegzetes ital. A matefogyasztás tradíciót hozott létre. A mates-készlet, amely egy tok-féleségből előállított tartóból (mint pohár, vagy kehely szolgál) és a fémből készült, az alján szűrővel ellátott szívókából áll. Az elkészítése leginkább a pipások szertartására emlékeztet, de itt a gondosan elrendezett matefűre forró vizet engednek és így fogyasztják. A mate-készleteknek se szeri, se száma. Rengeteg féle-fajta létezik és a legkülönbözőbb díszítéssel. A mate közkedvelt itallá vált a latin térségben. Az argentinok, uruguay-iak és a chileiek napi rendszerességgel fogyasztják olyannyira, hogy egyesek szinte minden órában, vagy akár folyamatosan is isszák. A mate egyébként ártalmatlan, nem bódító, vagy kábítószer hatású.

A földeken megtermelt javak mellett adott volt a tengerek adta gazdagság kiaknázása is. Bolíviát és Paraguay leszámítva valamennyi ország hatalmas tenger-részekkel bír. A Csendes- és az Atlanti Óceánból tonnaszámra kerülnek piacra a tenger gyümölcsei, ezen felül a szárazföldön levő folyókból és tavakból származó javak is hozzájárulnak a gazdag készletekhez. A földrész kedvező sajátságából és jellegéből adódóan még a legnehezebb időszakokban sem kellett tartani az éhínségtől, mi több, Latin-Amerika az első számú élelmiszer exportőr szerepét tölti be manapság is. Itt jegyzek meg kiegészítésként egy szinten kevésbé ismert tényt, hogy a kakaót, a csokoládét, vagy a paradicsomot az indiánoknak köszönhetően ismerte meg a világ. Van azonban még ettől is jelentősebb találmányuk; mégpedig a kukorica. Azt esetleg még csak-csak tudjak egyesek, hogy a kukorica Amerikából került más kontinensekre, azt viszont már aligha, hogy azon belül is az indiánoktól származik
.

Egy másik nevezetes termékről is érdemes szót ejteni Dél-Amerikaival kapcsolatban, mégpedig a kávéról. Különösen Brazília, Kolumbia, valamint Kuba vált hatalmas és világszínvonalú kávétermelővé, noha a kávénak éppenséggel nem a latin térség az őshazája. Eredetileg az etiópoknak köszönhetjük ezt a csodás és mindenki számára elérhető kis luxust. Dél-Amerikába a gyarmatosítók által került, viszont miután meghonosodott, a latinok ténylegesen kávé specialistákká váltak. A termesztéssel a jó alapot adják az italhoz, de főleg maga a kávéfőzés és a körülötte összpontosuló tradíciót emelték szinte művészi fokra a dél-amerikaiak. Innen pedig már csak egy lépes volt az elegáns kávéházak millióinak megnyitása kontinens szerte. A kávé központi szerepet játszik szinte valamennyi országban. Én még olyan latin-amerikaival nem találkoztam, aki ne szerette volna. A tradíció pedig kötelez, ennek megfelelően rossz kávét nem is lehet kapni és az amolyan "lábvíz-kávékat" adagoló automatával sem találkozni. Már a XIX. századtól kezdve létre jöttek a híres kávéház láncolatok, melyek közül a Martinez és a Havanna a leghatalmasabb. Azonban mindenhol kitűnő kávét szolgálnak fel, meg a legeldugottabb helyeken is. A legtöbb vendéglőben a különböző kávéspecialitásokhoz sütemény, vagy csokoládé is jár külön, a presszó kávéhoz pedig szinte kivétel nélkül szolgálnak fel legálabb egy pohár ásványvizet, jobb helyeken egy teljes palackot is mellékelnek, persze mindezek az amúgy is meglehetősen olcsó kávé árában bele van kalkulálva. Távolsági  buszokon - ahol a menetdíjban benne van sokszor az étel is - minimum kávét és üdítőt szolgálnak fel korlátlan mennyiségben. (A félreértés elkerülése végett megjegyzem, nem a luxus-, vagy kiránduló buszokról beszeltem itt, hanem csak a hagyományos, menetrendszerinti járatokról)

A településeken, élen a nagy- és fővárosokkal, a technika legújabb vívmányai is sorra jelentek meg. A XIX. század végére a legtöbb országban fejlett villamoshálózat szolgálta az utasokat, majd egyre nagyobb számban terjedt el az automobil is. Buenos Airesben már a századfordulón megszületett a terv a földalatti létrehozásáról, amely 1910 körül megépült első vonallal nyílt meg, amellyel a világon is az elsők között volt, de Dél-Amerikában abszolút elsőként. Később a legtöbb országban építettek metróvonalakat, amelyek azonban nem csak a fővárosok sajátsága volt, hanem egyes vidéki varosokban is megjelent.

Az említett gazdag mezőgazdaság magával vonzotta és hozzájárult az élelmiszeripar magasfokú fejlődéséhez. Nem csak mennyiségben, de minőségben és változatosságában is mondhatni páratlanná vált a világon. Szintén világhírűvé vált a bőripar, valamint a hatalmas arany, ezüst és egyéb nemesfém és drágakőféléknek köszönhetően az ötvös ipar is. Nyersanyagban amúgy sem szenvedett hiányt a kontinens. A legtöbb ország jelentős olajmezőkkel bír, közülük is a legismertebbé Venezuela vált, de Brazíliában és Argentínában is számottevő a készlet. Ezen felül a különböző ásványi anyagok talaján a bányászat is meghatározó szerepet töltött be. Híressé váltak a borászat terén is, amelyhez a kitűnő minőségű és hatalmas mennyiségű szőlő teremtett jó alapot. Első sorban a chilei és az argentin borok váltak világhírűvé.

Összességében megállapítható, hogy a sokak számara még a mai napig is elmaradottnak, szegénynek titulált latin kontinens, különösen egyes dél-amerikai országok, egy évszázad alatt minden téren utolérték, a fokmérőnek tartott Európát. Viszont, amíg az öreg kontinens egyfajta általános morális válságot mutatott, addig az erőre kapott "Új világ" lendülete változatlan intenzitással haladt. Így nem véletlen, hogy ezekben az időkben különösen népszerű célponttá vált a kivándorlás mellett döntött néptömegeknek.
.