EMLÉKEZÉS FEICHTINGER SÁNDORRA (1817-1907) 2.

Feichtinger Sándorról halálát követen a magyar botanika több nagy alakja is megemlékezett (DEGEN 1907, JÁVORKA 1907, KLEIN 1907), ma már a botanikatörténetünk nagyjai közt tartjuk számon (GOMBOCZ 1936). A közelebbi múltban is több tanulmány méltatta eredményeit (CSONGOR 1960, BAUER -BARNA 1999, BARNA -BAUER 1999, BAUER 2001, BARINA 2006), terjedelmes önéletrajzának megjelentetése(SZÁLLÁSI [szerk] 2005) azonban számos új adalékkal gazdagította ismereteinket.

Feichtinger botanikai munkássága

Feichtinger Sándor a botanika tudományával egyetemi évei alatt került közelebbi kapcsolatba. A kötelez tantárgyként tanított botanica-előadásokat a Pesti Egyetemen akkoriban Sadler József tartotta. Feichtinger önéletírásában említi, hogy a tudomány megszerettetésében egy Darányi nevű Pesten lakó orvostudornak. is nagy szerepe volt. Az ifjú Feichtingert és érdeklődő társait több alkalommal korrepetálta, közös füvészeti kirándulásokra vitte őket a város környékén (Budai-hegység, Pesti-sík). Ekkori élményeiről önéletrajzában A füvészet szalámis illata című fejezetben emlékezik meg. 1835-től ismerjük gyűjtéseit. 1839-ben botanikából is sikeresen vizsgázott.

Kezdetben elsősorban Esztergomban és közvetlen környékén botanizált. Kutatása Esztergom környékén - egész pályafutásán végigtekintve - folyamatos volt. Később számos hazai és külföldi útján gyűjtött növényeket. (Balaton-felvidék, Ausztria, Olaszország, Svájc, Kárpátok). Megyei törvényszéki orvosként, ill. főorvosként hivatalos utazások alatt Esztergom megye egész területén alkalma volt, ill. alkalmakat kerített a megye növényvilágának minél alaposabb megismerésére. Sokszor egyedül, de gyakran családjával, barátaival,

és botanikustársaival közösen indult gyűjtő utakra Esztergom környékén. Többször együtt gyűjtött barátjával Grundl Ignáccal, dorogi plébánossal (GRUNDL 1863 1864, SZÁLLÁSI [szerk.] 2005), aki maga is lelkes gyűjtő volt. Emellett számos botanikussal tett közös túrát, így Résely Mihállyal somorjai plébánossal, a kiváló botanikus és mecénás Haynald Lajos érsekkel, vagy a kezdetben botanikával is foglalkozó Rómer Flórissal (SZÁLLÁSI [szerk] 2005).

Botanikusként az első komoly elismerést 1863-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók IX. Nagygyűlésén érte el, Adatok Esztergom megye flórájából. című eladásával. 791 faj adatait közli a térségből, felveti egy botanikai folyóirat és a csereegylet létrehozásának gondolatát (FEICHTINGER 1864).

1864-ben Marosvásárhelyen a MT X. Nagygyűlésén újabb florisztikai eredményeit közli: Közlemények Esztergom megye helyrajzából. címmel (FEICHTINGER 1865). A Marosvásárhelyi eladás alkalmát kihasználva, néhány nappal korábban indult, hogy ismerkedhessen az erdélyi flórával, botanizált a Királyhágónál, a Tordai-hasadéknál, Szovátán a Só-hegyen, Déva-váránál stb.

Legközelebb 1869-ben, a Fiumében megrendezésre kerül XIV. MT Vándorgyűlésen vesz részt - a botanikai szakülés elnökeként - eladással. A Börzsöny-hegységben végzett kutatási eredményeit A „Börzsöny-márianosztrai trachyt hegycsoport növényzetéről” című eladásában adja közre (FEICHTINGER 1870). A Fiumében - részben botanizálással töltött - 10 nap nagy hatással van Feichtingerre: Itt láttam, mint ölelkeznek az északi növények a déliekkel- Ha valaha a füvészet iránt közönyös találék lenni és a napi gondok terhe alatt ellankadva, tevékenységem fogyna, úgy lerándulok a magyar tengerpartra.. (vö.SZÁLLÁSI [szerk] 2005).

Talán a fiumei élményei és az eladásait, és megjelent írásait követő siker - a kor nagyjai, August Neilreich, Paul Aschersn egyaránt említik eredményeit, idézik adatait - is szerepet játszottak abban, hogy 1869-ben Eötvös József kultuszminiszternek felajánlotta szolgálatait, hogy országunk távolabbi vidékeinek alig ismert flóráját is kutathassa. A Magyar Tudományos Akadémia már a következő évtől támogatja kutatásait. Feichtinger életében ekkor szinte új szakasz kezdődik, a következő öt év botanikai szempontból a legtermékenyebb időszak életében.

1870-ben már az Akadémia költségén végezhette kutatásait, ekkor Bács megye déli részén, Újvidék és Titel környékére, valamint Torontál megyébe jutott el. Ennek eredményeit Jelentés a Csajkások kerülete és Torontál vármegye flórája érdekében tett utazásomról. című dolgozatában összegzi (FEICHTINGER 1870).

Ebben útleírás-szerűen leírja a térség jellemző élőhelyeit - a hínárvegetációtól, a szikeseken, ligeterdőkön át a különféle antropogén területekig - és megadja azok jellemző fajait.

1871-ben Kraszna megye és környékének flórája. címmel készít összeállítást az az évi, júliusi és szeptemberi útjának eredményeiről (Nagykároly, Gencs, Érkávás, Tasnád [Tusnád], Balázsháza, Szarvad, Szilágysomló, Szopor, Zálnok, Szakács,Kraszna, Meszes-hegység, Réz-hegység, Csiszér, Csucsa környékén botanizál). A síksági, dombvidéki és hegyvidéki területekben egyaránt bővelkedő térségből több mint 1000 fajt említ. Ír az alföldi és hegyvidéki flóra találkozásáról, a magassággal és a változó éghajlati adottságokkal

összefüggő vegetációváltozásokról, melyeket akkor újszerűnek számító növényföldrajzi gondolatsorokban fogalmaz meg (FEICHTINGER 1871).

1872-ben közös Akadémiai társas kiránduláson vesz részt - Hazslinszky Frigyes, Simonkai Lajos, Lojka Hugó, Klein Gyula társaságában - Erdélyben és a Déli-Kárpátok néhány vonulatán (Ruszka-havas, Retyezát). Közös megegyezéssel Feichtinger Sándornak a fészkes-virágzatúakat kellett vizsgálnia (vö. Részletes jelentés az 1872-ben tett társas kiránduláson észlelt fészkesekről. FEICHTINGER 1872). Az olykor igen nehéz magashegységi körülmények az ekkor 55 éves Feichtinger Sándort - a társaság legidősebb tagját - már erősen megviselték, az útról ezért korábban haza is indult.

1873-74-ben Ugocsa megyében botanizálhatott az Akadémia jóvoltából (1873 őszén - Beregszász, Szőllős, Királyháza, Huszt, Tekeháza körül; 1874 nyarán Mihályfalva, Szatmár, Halmi, Babrinhegy, Nevellenfalu, Szőllős, Tarna), majd 1875 júliusában Zemplén, szeptemberben Ung megye néhány pontján tesz botanikai kirándulásokat, de itt gyűjtött adatairól publikációk nem jelentek meg.

Növénytani munkáin végigtekintve látható, hogy ugyan változó intenzitással, de életének egyes szakaszaiban a botanika művelése igen hangsúlyosan volt jelen. Az akadémiai támogatással végzett munkái 1870-75 közti időszakról önéletrajzában kicsit önkritikusan nyilatkozik, s a későbbiekben, nehogy orvosi teendői ellátásának rovására menjen, ilyen jellegű kutatásokat már nem vállal.

Az elismert orvos füvészkedése - mely kedves időtöltésére orvosi feladatai végzése közben is szakított időt - környezete számára sem maradt emlékezetes élmények nélkül. A növények, ill. a botanizálás iránti szenvedélyes szeretetét önéletírásából (SZÁLLÁSI [szerk] 2005) idézett néhány sor mindennél szemléletesebben tükrözi: - a betegek látgatása vidéken is kedves alkalmat szolgált egyes faluk növényzetének átvizsgálására; s nem ritkán a búcsúebédekről,mulatságokról és tivornyákról is megszöktem, hogy a vidékkel és növényzetével kellőleg megismerkedjem. . Kirándultam Kesztölcre egy

beteghez, elvégezném functiómat, betértem szokásom szerint a barátságos Skolári plébánoshoz, ki ebédre marasztalt. Ott találtam fráter Sylvánust, egy esztergomi kövér barátot. Ugyan nem volna kedve a tisztelendő úrnak velem egy kis sétát tenni, délre visszajövünk? Szívesen. A plebánia-laktól nem messzire fekvő Szilashuta hegyre mentünk fel. Engem a füvészkedés ingere testi és szellemi erővel táplált, felszökkentem a hegyre egyik kőszikla darabról a másikra, közben meg-megállva és szedve a ritka Herniaria incanat, Lactuca perennist, Althaea hirsutat, míg csak a hegy tetejére nem értem. Barátom követett, de fekete nehéz csuhájában a déli nyári napnak kitéve iszonyúan izzadott és kimerült, elejével szégyellte gyengeségit és hallgatott, nagyokat fújt és izzadott, de midőn látta már a célt, a hegy tetejét, annak felmászására már nem vállalkozott, megállt, mint egy megcsökönyösödött ló, és tovább nem ment. Végre leült egy kiálló mészkő sziklára és hozzám kiáltott: .Én nem követem többé, hiszen ön úgy mássza hegyeket, mint egy kecske. Bevárt, míg az érdekes és ritka növényeket rejt hegytetőről lejöttem. Az út a hegyről vissza már kellemesebb volt, mégis panaszos. A plébánosnál aztán a jó bor élvezete mellett kibékült sorsával, de megfogadta, hogy engem botanicus hegymászásaimnál ugyan többé soha nem fog kísérni. ...

Feichtinger Sándor rendezi az elhunyt barátja Grundl Ignác (1813.1878), dorogi plébános tudományos hagyatékát. Ösztönzésére Simor János bíboros hercegprímás Grundl növénygyűjteményét és könyvtárát megvásárolta. Az anyag feldolgozása Feichtingerre hárult, aki 1879-80-ban szabadideje nagy részét a herbárium rendezésével és a meghatározatlan példányok határozásával töltötte. Az anyagot 5 részre osztotta, melyek akkor az Esztergomi főgymnazium, a Nagyszombati főgymnazium, az Esztergomi reáliskola, a Papnövelde és prímási uradalom tulajdonába kerültek. Feichtinger, aki az oktatást is szívügyének tekintette így írt erről .Meggyőződtem arról, hogy mennyire szükséges a botanica tanulmányozásához a herbarium, azért az esztergomi tanintézeteket az elemi isklákat és a gymnaziumt növénygyűjteményekben részesítettem b...(vö. SZÁLLÁSI [szerk.] 2005). Grundl életéről és botanikai munkásságáról a Magyar Botanikai Lapok hasábjain számol be (FEICHTINGER 1904).

1899-ben jelenik meg Feichtinger Sándor főműve az Esztergom megye és környékének flórája. (FEICHTINGER 1899), melybe csaknem fél évszázadon keresztül gyűjtött adatai mellé Grundl Ignác adatait és nagy elődök korábbi időkből származó megfigyeléseit, közléseit is felvette. Feichtinger legnagyobb terjedelmű műve méltón koronázza meg életének botanikai munkásságát. A terület növénytani összefoglalásában közel 1500 fajt említ. A műmegjelenésével Feichtinger Sándor egyik álma teljesül:

Esztergom vármegye és környékének flóráját megírni rég óhajtott vágyam volt, mert ifjúságom óta mindig nagy elszeretettel viseltettem a természettudományok, különösen pedig a Scientia amabilis a botanika iránt;

és csak szívem sugallatát követtem, a midőn minden szabad időmet e czél megvalósítására szenteltem.. A flóramű a térségben dolgozó botanikusok számára a mai napig megkerülhetetlen alapmű, valamennyi témába vágó tudományos cikk hivatkozott tétele.

1907. január 5-én hunyt el esztergomi otthonában, síremléke ma is látható Esztergomban a Belvárosi temetőben.