Érettség

2008. május 10. - Hídlap VI. évfolyam 18. szám

Ha valakinek volt, vagy van középfokú tanulmányait befejező gyermeke, az tudja, milyen feszültséggel teli izgalmas napok ezek az érettségi vizsgák idején. Nagy szavak használata nélkül, a gyermekek számára valahol a felnőtté válás adminisztratív igazolását, az iskola számára az elvégzett munka értékelését, a szülő számára pedig a gyermek jövőjéért aggódó, szeretet megnyilvánulását jelentik ezek a napok.

Sok évtized óta izgalmas, de felemelően szép pillanatok ezek! Idén volt városunkban iskola, ahol ezek közé a pillanatok közé disszonáns hangok is vegyültek. A diákok, akik a megmérettetésükre készültek, (és akik későbbi években fognak majd erre készülni) internetes portálokon a demokráciát megcsúfoló városi vezetésről, a hatalmi pozícióért a pedagógiai alapelveket is felrúgó tanárokról, analfabéta igazgató jelöltről olvashattak. Mindazok figyelmébe, akik ezeket a disszonáns hangokat hozták az idei érettségire, egy könnyen belátható igazságot szeretnék üzenni.

Az 1200 karakterrel korlátozott képviselői hozzászólás mást nem is tesz lehetővé!

Demokráciákban - a vezetői kinevezések kapcsán - a döntést a választott vezetők hozzák meg, sok szempontot figyelembe véve. Álságos az, aki úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a szempontok között a világon mindenhol ott van egyfajta lojalitás is. A döntések befolyásolásának megvan a helye, ideje és az etikája(!), de a döntés, a döntéshozók feladata és felelőssége! A fehér füst felszállta után pedig a hétköznapi munkának kell jönnie! Esztergomban is! A diák tanul, a tanár tanít, az igazgató igazgat, a döntéshozó pedig, amíg a mandátuma tart, döntéseket hoz. Ez a szereposztás, mégha vannak is, akik szerepet tévesztenek, hisz ennek belátásához érettség kell.

És a Babits évben talán nem illetlen itt is rá hivatkozni: „Legyen béke már! Legyen vége már.”

 

Dr. Osvai László
képviselő
Fidesz-KDNP
 

Hozzászólások

Egy vélemény szeretgom.hu-ról

Tisztelt Képviselő úr!

Ahogy Ön írja:

"Demokráciákban - a vezetői kinevezések kapcsán - a döntést a választott vezetők hozzák meg, sok szempontot figyelembe véve. Álságos az, aki úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a szempontok között a világon mindenhol ott van egyfajta lojalitás is. A döntések befolyásolásának megvan a helye, ideje és az etikája,(!) de a döntés, a döntéshozók feladata és felelőssége!
A fehér füst felszállta után pedig a hétköznapi munkának kell jönnie! Esztergomban is! A diák tanul, a tanár tanít, az igazgató igazgat, a döntéshozó, pedig amíg a mandátuma tart döntéseket hoz. Ez a szereposztás, mégha vannak is, akik szerepet tévesztenek, hisz ennek belátásához érettség kell."

Jól látja! A döntések befolyásolásának van egy etikája valóban! Teljes mértékben egyet tudok érteni ezzel. Egy valamiről feledkezik meg.

Amikor minden véleményező testület akaratával szembemenve, megválasztották Kurnász Lászlót a Szent István Gimnázium igazgatójának, akkor pontosan ezt az etikai határt lépték át, Meggyes Tamás parancsszavára.

Ön szerint, ha adott két pályázat, amiből az egyiket a szakmai fórumok 100%-ban elutasítanak - pontosítok: 96% és 97%-ban, az egyetlen támogató szavazó már meg is kapta jutalmát: egy igazgatóhelyettesi jelölést - , akkor a valódi döntést meghozók számára ez felhatalmazás arra, hogy mindezek ellenére kinevezzék az alkalmatlan jelöltet?

Ha Ön szerint arról szól a demokrácia, hogy a vezető lojalitása a mindenkori hatalom felé fontosabb, mint a szakmaiság, akkor Ön súlyos tévedésben él. A módszer jobban hasonlít a politikai tisztogatás fogalmára.

Önök ezzel a döntéssel kimondatlanul is kimondták a 320 éves Szent István Gimnázium halálos ítéletét és véglegesen lemondtak arról, hogy Esztergom önkormányzatát demokratikusnak nevezhesse bárki is.

Azonban Önök szerepet téveszettek: nem mindenhatók.

Bejó Gábor

Olvasóink véleményét a szeretgom.hu oldalon találja meg. Van köztük jónéhány, elgondolkodásra késztető!

A Szent István Gimnázium

A Szent István Gimnázium igazgatója a fenntartótól azt az információt kapta, hogy a nyaktag termeit az istvánosok kapják használatba, a kettes informatikaterem (213-as) és a könyvtár (4-es) is ide költözik majd, helyükön pedig tantermeket alakítanak ki. Erre szükség is lenne, hiszen a 2009/2010-es tanévet már 14 osztállyal kezdi az iskola, ekkora létszámot pedig a jelenlegi épület képtelen kiszolgálni.

Egyik szülő a Szent István gimnázium jövőjéről kérdezte a polgármestert, aki elmondta, hogy az iskola számára eleve ideiglenes helyként volt kijelölve a kertvárosi volt Hell középiskola épülete, amelyet felújítottak, hogy fogadni tudja a diákokat, és most folytatódik a felújítás. Lesz ebédlő és közösségi terem, új tantermeket alakítanak ki, és ide kerül az Arany János Általános Iskola, amelynek eredetileg is ez volt új helyként kijelölve. A gimnázium egyes osztályainak elhelyezésére a szomszédos Oktáv Továbbképzőben bérelnek majd termeket, ahol kényelmes és jó körülmények között tanulhatnak a fiatalok. A Szent István Gimnázium végleges helye a legutóbbi testületi ülésen elfogadott döntés alapján a belvárosban lévő volt Granvisus épületének Sissay közi részében lévő ingatlanrész lesz, amelynek a felújításáig járnak csak a gimnazisták a kertvárosi épületbe.

. Határozati javaslat: ………./2008. (X.16.) esztergomi öh.

1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy „A Szent István Gimnázium elhelyezésével kapcsolatos döntések” tárgyú 267/2007. (IV.26.) esztergomi öh. határozat 1. és 2. pontját visszavonja.

2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy „A Szent István Gimnázium elhelyezésével kapcsolatos döntések” tárgyú 267/2007. (IV.26.) esztergomi öh. határozat 3. pontja helyébe a következő szöveg kerül:
„A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a Dobó Katalin Gimnázium (2500 Esztergom, Bánomi u. 8. sz. alatti, 15.990 hrsz.-ú ingatlant) épületnek a Szent István Gimnázium és a Dobó Katalin Gimnázium egy épületben történő elhelyezése érdekében szükséges tervek elkészítéséről, melynek fedezete 1.080 E Ft összegben a 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. rendelet 7/B számú melléklet 102. során rendelkezésre áll.”

Képviselő Úr, engedje meg, hogy gratuláljak fenti állítások igaz tartalmáért! Én hiszek abban, hogy az igazság relatív, de nem ezen a módon! Gratulálok!
Tisztelettel: Zsákovits Ferenc

Tisztelt Osvai

Tisztelt Osvai úr!
Köszönöm, hogy takarékossági okokból megszüntették a nyelvi évfolyamot! Igaza van, nem kell mindenféle idegen nyelveket tudni a jövő nemzedékének, főleg nem közpénzből! Az kész pazarlás, Esztergomnak erre nem telik! Remélem az így megtakarított többszázmillió forintból sikerül befejezni az önkormányzat takarékosan felépülő „szolgálati” lakásait az Aranyhegyen! Tessenek továbbra is spórolni az oktatáson, jó érzés lehet, ha valamit megtakarítunk a városnak! Ezek után mondja valaki, hogy nincs semmi közös, ami a szoci kormányt és a helyi Fideszt összeköti! Kis dolog ez, de ennek is örülni kell! Szíves engedelmével én nem teszem.
Tisztelettel:Zsákovits Ferenc

Köszönet

Tisztelt Osvai Úr!
Annak kapcsán, hogy a Szent Imre középiskolában nem indul hatosztályos képzés, kifejezem „örök hálámat”!
Az Ön nagyszerű képviselői munkájának eredményeként, megkeserítette legkisebb fiam, érettségi felkészülését, lehetetlenné tette, jókedvű búcsúját egy valaha magas színvonalon működő iskolától!
Nagyon köszönöm, hogy hetven millió forintot fizethet ki Esztergom városa, vagy más, a meghurcolt, volt Istvános tanároknak (Bár nem biztos, hogy kifizeti bárki is, mert az Ön szeretett pártja, nem szokta figyelembe venni a számára kellemetlen bírósági döntéseket). Ön ebben a szégyenteljes történtben aktívan részt vett, nevét adta hozzá!
Mélységes köszönetem ezért. Ilyen hatalmas eredményeket hozó munkát, még soha senki a világon nem végzett, mint az akkori testület, melynek Ön is tagja volt!
Öröm látni, hogy szorgalmas munkájának köszönhetően, a Fidesz végre elérte, hogy a város egyik valaha volt legjobb iskolájába nem jelentkezett annyi tanuló, hogy ellehessen indítani a hatosztályos képzést!
Gratulálok Önnek ahhoz, hogy szorgalmas munkájával, ilyen remek „elitiskolát” tudtak létrehozni!
Igazi Fideszes eredmény!
Tisztelettel: Zsákovits Ferenc

Tisztelt Osvai Úr! Annak

Tisztelt Osvai Úr!
Annak kapcsán, hogy a Szent Imre középiskolában nem indul hatosztályos képzés, kifejezem „örök hálámat”!
Az Ön nagyszerű képviselői munkájának eredményeként, megkeserítette legkisebb fiam, érettségi felkészülését, lehetetlenné tette, jókedvű búcsúját egy magas színvonalon működő iskolától!
Nagyon köszönöm, hogy hetven millió forintot fizethet ki Esztergom városa, vagy más, a meghurcolt, volt Istvános tanároknak (Bár nem biztos, hogy kifizeti bárki is, mert az Ön szeretett pártja, nem szokta figyelembe venni a számára kellemetlen bírósági döntéseket). Ön ebben a szégyenteljes történtben aktívan részt vett, nevét adta hozzá!
Mélységes köszönetem ezért. Ilyen hatalmas eredményeket hozó munkát, még soha senki a világon nem végzett, mint az akkori testület, melynek Ön is tagja volt!
Öröm látni, hogy szorgalmas munkájának köszönhetően, a Fidesz végre elérte, hogy a város egyik valah volt legjobb iskolájába nem jelentkezett annyi tanuló, hogy ellehessen indítani a hatosztályos képzést!
Gratulálok Önnek ahhoz, hogy szorgalmas munkájával, ilyen remek „elitiskolát” tudtak létrehozni!
Igazi Fideszes eredmény!
Tisztelettel: Zsákovits Ferenc