Pál utcai fiúk

2008. május 3. - Hídlap VI. évfolyam 17. szám

Több mint 30 éve csaknem minden este felteszem a kérdést, jól döntöttem-e egy-egy eset kapcsán? Így van ezzel valamennyi orvos. Tíz éve időnként ugyanezt a kérdést teszem fel, mint képviselő is!

Ki a jó képviselő?

A múlt szombaton füvet nyírtam a Béke téri lakótelepen. Bár a helyi média megjelent, nem ezért tettem. Ígéretem volt ez a választóim felé. Többen nézték a munkámat, míg az eső el nem kergetett. Amikor a zápor elől egy kapualjba húzódtam, az egyik lakó - nem elismerést vagy dicséretet vártam higgyék el! -_ azt mondta: nézze meg a képviselő úr, hogy a másik házhoz mennyivel kisebb terület tartozik, meg intézkedhetnék már, hogy a játszótéren kicseréljék a homokot. (El fogom intézni!)

Török Józsi bácsi - Esztergom díszpolgára - mondta egyszer, hogy a jó képviselő 24 órából 25-öt a választói között él.

Nem hiszem, hogy ez lenne a követelmény.

Talán a hitelesség a legfontosabb!

Nem hiszem, hogy jó (más országokban nem is lehet!) képviselő lehet az, aki becsapja a választóit! Aki azt hirdeti: ő a Gitt Egylet tagja, de nem a Pál utcai fiúk, hanem a Vörös Ingesek oldalán áll.

Vagy, aki állt már perben (!) városával, és a közösség pénzéből, akár bírói úton részesült. Az ilyen képviselőt nem tartom hitelesnek.

Vagy döntött úgy előterjesztésekben, úgy nyomott igen vagy nem gombot, hogy abban egyéni érdeke érvényesült a közérdekkel szemben.

Az ilyen kérdéseket minden képviselőnek időről időre fel kell tenni és megválaszolni, adott esetben otthon a négy fal között is.

Nekünk négy évre adtak megbízást a választók. Nem azt vállaltuk, hogy tévedhetetlenek leszünk! Legjobb tudásunkat szeretnénk ennek a városnak a szolgálatába állítani, akkor is, ha ez számos egyéni érdeket, rövidtávú elképzelést sérthet. Időnként tévedünk, és vélhetően tévedni is fogunk. Ha túl sokat, azt majd megítélik a választók, a következő alkalommal az urnák előtt.

Mindenesetre úgy szeretném befejezni egyszer a képviselői munkámat, hogy emelt fővel mondhassam: a Pál utcai fiúkhoz tartoztam!

Dr. Osvai László
Képviselő
Fidesz-KDNP

 

Hozzászólások

Reflexió

Mindig örömmel tölt el, ha reagálnak egy-egy írásomra. Azért ír az ember, hogy gondolatokat, véleményeket ébresszen, provokáljon.
Pál utcai fiúk című írásomra egy nem éppen jobboldali és nem választékos stílusáról ismert internetes portálon maga nemecsek ernő reagált!
Nem dicsért - ellenkezőleg! - de stílusosan és nem alpári hangnemben mondta el véleményét, ezért próbálok reflektálni rá.
Először talán a Pál utcai fiúkról!
NEMECSEK ERNŐ nagy szavak nélkül életét adta a Grundért. Kései utódai, neve mögé bújva verbálisan harcolnak, de már fogalmuk sincs mit jelent a Grund! A Gitt Egylet tagjainak tudniuk kell, hogy vannak pillanatok, helyzetek, amikor veszélyben a Grund, amikor nem a gittet kell rágni és elkülönülni a Pál utcai fiúktól, hanem közösen védeni a "játszóterületüket".
Majd később egy nyugodtabb, veszélytelenebb időben megvitatható, hogy ki, meddig rágja a gittet.
A vörösingesekkel is van egy kis bajom. Egykoron Áts Feri vezette őket, aki megfürdette a Pásztorokat! Mai vezérüknek Fletónak, ilyen már eszébe se jutna, ellenkezőleg, ő a Pásztorokra támaszkodik és alapvetően helyesnek tartja, hogy minden nemecseket meg kell fürdetni.
Bízom benne, hogy értjük egymást, tisztelt nemecsek ernő!
És akkor egy kicsit konkrétabban:
A Pál utcaiakról azt írja: " Oda születni kell, és nem utolsó sorban kiérdemelni" - ugye tudja, hogy ha ezt a mondatát valóban végiggondolja: ez egy nagy butaság!
Ugye tudja, hogy amikor a Grundot támadják, akkor "szembeszegülni" Bokával legalább olyan elítélendő cselekedet, mint Geréb árulása!
És végezetül, néhány konkrét észrevételéről:
Soha senkit nem bántottam, főleg nem a "gyengébbeket"!!!!
A fűnyírás ötlete - ha olvassa a Hídlapot - néhány héttel ezelőtt leírt gondolatom volt.
Ugye nem gondolja, hogy Esztergomnak nincs főkertésze, és az ön által felvetett problémákkal nem foglalkozna. Ugye tudja, hogy nem egy gyakorló orvosnak kell az ő munkáját meghatározni. ( tanácsokkal eddig is elláttam )
Hogy harmadszor is megválasztottak Esztergom lakosai képviselőnek, ebből merem levonni a következtetést: Hiteles embernek tartanak.
Ha pedig olyan világ jönne, amikor a Pál utca felé sétálva önnel találkoznék, akkor már nem is szeretnék Pál utcai fiú lenni.
Kívánom önnek, hogy egyszer nagy betűkkel is / esetleg a saját nevét is / leírhassa, kedves nemecsek ernő!