10 évvel ezelőtt a Magyar Nemzet egy riportjából idéztünk részleteket. Az újságíró Tulassay Tivadar professzor urat kérdezte. A riport címe: „A fiatalokat nem vonzza a pálya” – volt. Döntse el az olvasó van-e aktualitása a beszélgetésnek napjainkban, illetve mérje le: érdemben mi minden történt a magyar egészségügyben az elmúlt évtizedben. ……..
Lassan megint vége egy hosszú, forró nyárnak. Újra előtérbe kerülnek majd olyan dolgok és jelenségek, amelyekről évtizedek óta beszélünk, de a jetihez és a Loch Ness-i szörnyhöz hasonlóan még soha senki nem látta őket. Ilyen a hazai népegészségügyi rendszer is.
Az egészségügyi béremelés megtörtént. Januárig visszamenőleg 85 ezer egészségügyi dolgozó, 16 520 orvos és 67 978 egyéb diplomás, ápoló és egészségügyben dolgozó személy kapott fizetésemelést. Az orvosok átlagban bruttó 65 ezer forintot, az ápolók pedig 15 és 20 ezer forint körüli összegeket kaptak. Az idén a háziorvosok ebből kimaradnak.
Az egészségügyben létező korrupcióból általában csak a hálapénzt ismerik. Pedig a korrupció jelen van a kis értékű ágy melletti fogyókészlet-beszerzésektől a nagy értékű gépek megvásárlásán át a kórházi ingatlanfejlesztésekig, és összességében minimum vetekszik a zsebbe csúsztatott borítékokban lapuló tízezrek összegével. Közös pont, hogy az orvosarisztokrácia ebben a szegmensben is főszereplő.
Ha minden szerencsésen alakul, végleges formában a jövő év elejére kristályosodhat ki az új betegellátási struktúra. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint ugyanis elképzelhető, hogy a napokban kiadott minimumrendelet kapcsán újból hozzá kell nyúlni a kórházi rendszerhez.
"Megmentjük az egészségügyet" - hangzott két éve az ígéret. Kórházállamosítás, gyógyszerkassza megvágása, orvosbérek. Feléhez ért a kormányzati ciklus, a HVG összeszedte, mi lett az ígéretekből, mi történt eddig és mi várható ezután.
A rendszerváltás után 14-szer cserélt gazdát az egészségügyi tárca, a gazdák közülük kilenc fogadta el a Figyelő című hetilap meghívását arra a keddi miniszteri találkozóra, amelyen múltbéli legfontosabb és maradandó intézkedéseikről adtak számot, és elmondták véleményüket az ágazat jelenlegi helyzetéről is.
Az ikórlap a Hospitaly KFT legújabb fejlesztése. Segítségével Magyarország valamennyi háziorvosa egyszerűen elérheti összes betegének teljes kórtörténetét, minden kiváltott gyógyszerét. Hihetetlen előnyöket jelent minden háziorvos számára, ezért ajánljuk a figyelmükbe!
20 évvel ezelőtt részleteket közöltünk Hankiss János „Hajnali három” című kötetéből. Az eltelt 2 évtized nem homályosította el a szerző üzenetét, ezért közöljük újra.
A demográfiai adatok romlása és az alacsony születésszám mögött számos ok húzódik meg, egyebek mellett az abortuszok igen magas száma is. A magyar családok helyzete bizonytalan, kevesebb gyermek születik, a fiatalok, bár szeretnének, nem vállalnak nagy családot. Mióta tart a folyamat, és mik lehetnek a következményei? A témában Papp Lajos szívsebészprofesszort kérdeztük, aki a nehézségek ellenére is bizakodó a magyarság és a családok jövőjét illetően.