…Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy a körúton járkál a november, az utcaseprő, szegény, beteg ember, ki fütyürész az ablakunk alatt?....
A címben jelzett személy: Joannes Antoninus Cassoviensis, azaz Kassai János Antal ötszáz évvel ezelőtt, 1499-ben született Kassán. Alsó iskoláit itt, a felsőket az akkor könnyen elérhető Krakkó városában végezte, ahol 1517-ben a „szabadművészetek koszorúsa” lett, amely az érettséginek felelt meg.
1956-ban ő volt a Nemzeti Tanács elnöke. 1948-50-ig Esztergom polgármestere A Szentgyörgymezői Olvasókör falán emléktábla őrzi nevét, a város díjat alapított emlékezetére. „Amikor a két évtizedig tartó közéleti pályafutásom véget ért, egy búcsúszó, egy kézfogás nélkül hagytam el az ősi Városházát, amelyben én, mint a szentgyörgymezői parasztivadék, Esztergom utolsó polgármestereként, városomért igyekeztem élni.” - írta „A Bazilika árnyékában” című önéletrajzi könyvében.
XVI. Benedek pápa július 3-án hagyta jóvá azt a dekrétumot, amely elismeri többek között Meszlényi Zoltán vértanúságát. Boldoggá avatására október 31-én az esztergomi bazilikában kerül sor. A szentmisén jelen lesz Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa.
Október vége felé többet járunk a temetőkbe. Rendbe tesszük szeretteink sírjait, és talán meg-megállunk a napi rohanás után és elgondolkodunk… Az esztergomi Belvárosi temetőben véletlenül álltam meg egy sír előtt, melyen alig olvashatóan a felírat: Dr. Schwarczel József Esztergom megye főorvosa.”
Az amerikai Elizabet Blackburn, Carol W. Greider és Jack W. Szostak kapták megosztva az idei orvosi Nobel-díjat. A három kutató azzal érdemelte ki az elismerést, hogy felfedezték, miként védik a kromoszómákat az úgynevezett telomerek és a telomeráz enzim. Ez alkalomból Szállási tanár úr 8 évvel ezelőtt a Nobel-díj történetét felelevenítő sorozatát ismét leközöljük.
Megmosolyogtató, hogy Nyíri Attila ( MSZP frakcióvezető ) képviselőtársam egy esztergomi portálon „komoly hatalommal, befolyással bíró” vezetőnek titulál. Mivel megszólíttattam illik válaszolni.
Dr. Pátkai István főorvos úr, annyi év után, híradása szerint, befejezve sokévi, szinte az fél világot érintő munkáját, hazatér. Nagy élvezettel olvastuk - és ezúton is hálásan köszönjük – írásait. Őszintén remélem, hogy részesei lehetünk annak a szintézisnek, ami most fog létrejönni gondolataiban, midőn a hazai környezetben végigtekint az elmúlt évtizedek történésein.