Kultúra

A VÁROSI KÓRHÁZ

1887-ben már világosan látszott, hogy az addigi esztergomi közkórház már nem fogja tudni ellátni az egyre nagyobb számban jelentkező betegeket. Új kórház építésének a szükségességét többen vitatták. Különböző vélemények, ötletek merültek fel. Ezek közül az egyik, amiről az Esztergom és Vidéke írt  130 évvel ezelőtt:
 

A VILÁGEGYETEM 10 NAGY REJTÉLYE

Hogy teljesen megértsük a minket körülvevő univerzumot, fárasztó feladatnak tűnik. Bár sok kérdésre választ találtunk már – miért esik le az alma a fáról? hogyan keringenek a bolygók a Nap körül? miért látjuk kéknek az eget? – mégis ahhoz, hogy megismerjük a világegyetem összes titkát, garantáltan számtalan kihívással, eddig soha nem ismert problémával kell szembenéznünk, amelyhez hegynyi találékonyságra van szükségünk. Sok fizikus próbált már megbirkózni számtalan talánnyal, mégis, az alábbiakban tíz olyan kérdéssel találkozhatsz, amely a legnagyobb, valaha élt koponyákon is kifogott.
 

MÁRIA TERÉZIA ÉS A PRAGMATICA SANCTIO

Kereken 300 éve, 1717. május 13-án született Mária Terézia, aki negyven évig uralkodott nem csak a Magyar Királyságban, hanem a Habsburg Monarchia valamennyi tartományában. Az évforduló kapcsán azt mutatjuk be, milyen szerződések következtében és mi módon örökölhette apja halála után az országokat és a tartományokat.

A SALMONELLA MINT TÖRTÉNELMI TÉNYEZŐ

Régóta foglalkoztatja a történészeket a kérdés, miért omlott össze olyan viharos gyorsasággal az Azték Birodalom a spanyol konkvisztádorok 1519-es megérkezése után. A forrásokból eddig is tudtuk, hogy a kérdéses évtizedekben egy pusztító betegség több hulláma is végigsöpört az azték népességen.
 

LORÁNTFFY ZSUZSANNA

I. Rákóczi György fejedelem felesége, mecénás, iskolaalapító 357 éve, 1660. április 18-án hunyt el Sárospatakon. Az Erdélyi Fejedelemség kulturális virágzásához nyomdaalapítással, iskolák támogatásával és máig látható építkezésekkel járult hozzá.
 

HÍD-AVATÁS

4 évi munka után 1877. április 30-án avatták fel a Margit-hidat. Arany János a következő évben írta meg Híd-avatás című csodálatos költeményét. A költő születésének 200. évfordulóján illő tehát ezt a művét is felidéznünk
 

MEGJELENT A KOLOS FÜZETEK KÖVETKEZŐ SZÁMA

Ezúttal az esztergomi kórházigazgatókat mutatom be, a XIX. századtól 1950-ig. Lőrinczy Rezső, Feichtinger Sándor, Mátray Ferenc, Gönczy Béla, Eggenhofer Béla és Szabó Zoltán rövid életrajzával, munkásságuk néhány fontos történésével ismerkedhet meg az olvasó. Itt most a legkevésbé ismert Szabó Zoltánról olvashatnak néhány adatot, aki igen nehéz időszakban, rövid ideig vezette a kórházat.
 

KI A BUTA?

… érdekes írás. Megosztható, és biztosra vehető, hogy senki nem ismer majd magára.  :) Viszont azonnal tudni fogja, ki ilyen a környezetében. Jó szórakozást!
 

CSÍZIÓ 2017 MÁJUS

"A kútkávára süt a nap,
a cseppek gyöngyként hullanak,
himbál a vödör láncain - -
májusnak első napjain.

Hajnal Anna: Májusnak első napjain /részlet/

 

IN MEMORIAM ORBÁN CSABA PHD

A metasztatikus melanoma nagy úr, előbb vagy utóbb leküzdi még a legerősebb szervezetet is…de a szellemet nem tudja megtörni. Különös kérés érkezett néhány hete a Doktori Tanács elnökéhez. Arra kérték az egyetem vezetői, hogy tegye lehetővé gyorsított eljárásban a PhD-disszertáció megvédését a patológiai doktori iskola egészségtudományi programja hallgatójának.
 

Tartalom átvétel