Egészségügy

Beszélgetés dr. Baghy Gizella főorvos nővel

Ha Esztergomban Pátkai István nevét hallja valaki, - már csak az ekór-lap miatt is - sokan asszociálnak az egykori ideg-elme főorvosra, de ha Baghy Gizella neve merül fel, már kevesen tudják, hogy ő a felesége, és egykor szemész volt kórházunkban.

Beszélgetés Prof. Dr. Forster Tamással

2008. április 18-19-én második alkalommal tartottak tudományos összejövetelt a magyar kardiológusok az esztergomi Szent Adalbert Kongresszusi Központban. Az esemény egyik fővédnöke Prof. Dr. Forster Tamás, a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke volt, aki az előadások szünetében interjút adott lapunknak.

Nyilatkozat

Jelenlévők, mint a magyar lakosság egészségügyi alapellátását közel tízezer praxisban biztosító háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok reprezentánsai a Magyar Köztársaság felelős Kormányához, a parlamenti pártokhoz, a fenntartó önkormányzatokhoz, valamint a közvéleményhez fordulunk, mivel...

Történelmi helyzetben vagyunk

A MOK elnöksége rendkívüli ülést tartott a média által már ismertetett esetleges tömeges alapellátói szerződésbontás ügyében. Ennek részleteiről számolt be újságíróknak Éger István elnök, Gerle János alelnök és Hermann Péter a Fogorvosi Tagozat elnöke.

Beszélgetés dr. Pák Gábor főorvos úrral

Dr. Pák Gábor Orvosigazgató Úrral ezúttal nem a kórházról szeretnék beszélgetni, hanem az orvost, az embert szeretném bemutatni az olvasóknak.

A kórházépítés legnagyobb mecénása és névadója

Vaszary Kolos 1832. február 12-én született Keszthelyen. Édesapja szegény szűcsmester volt, családja a Veszprém megyei Vaszaron telepedett le és a faluról vették fel új nevüket. Édesanyja - aki második felesége volt Vaszary Ferencnek - Bajnok Teréz pedig a Somogy megyei Kéthelyről származott. Kolos a 6. gyermek volt a családban.

Esztergom és Florida

2004 augusztusában Szingapúrban tudták meg a „Nephroasia” Kongresszus résztvevői, hogy Európában hol található Magyarország, és ezen belül Esztergom városa. Az itt működő Vaszary Kolos Kórházból szakmai anyag került ismertetésre a vesebetegek vérszegénységéről, és annak diagnosztikai, és kezelés-módszereiről.

 

„Nephroasia” Kongresszus 2004.

A világban történő szokatlan új dolgok, események, rejtélyes betegségek fellépte nagy nehézségek elé állította a 2003. augusztusára tervezett Nephroasia Világkongresszus Szervező Bizottságát. Mint J. Durrat Professzor Internetes körlevelében közölte, előbb a SARS-járvány, később pedig a világpolitikában zajló események hátráltatták a Singapurban rendezendő kongresszus tervezett időpontban történő megtartását.

 

 

 

 

Egészségügyi deform

Gyakorló orvosként minden alkalommal, amikor akár a rádióban, akár a televízióban meghallom az egészségügy reformjáról nyilatkozók lelkes eszmefuttatásait, az jut az eszembe, kinek okozott bármi jót is ez az elmúlt néhány hónapban. Nekem nem sikerült találkoznom senkivel, sem orvossal, sem beteggel, sem intézményvezetővel, akinek tetszett volna a várólista, az emelkedő gyógyszerárak, a gyógyszerrendelés körüli káosz, a vizitdíj, a kórházi napidíj, dobozdíj, a volumenkorlát, kórházbezárások és még sorolhatnám. Mindenek a tetejében jött egy olyan egészségbiztosító ötlet, ami sehol a világon nincs. Ámulok-bámulok.

 

Egészségügyi miniszterek a népszavazásról

Tisztelt Orvosok!

Az elmúlt években számos olyan változás történt az egészségügyben, amelyek megnehezítették az egészségügyi dolgozók - köztük az orvosok - munkáját. A kormány az egészségügyi dolgozók részére az idei év kötelező béremelésének fedezetét nem biztosította a szolgáltatók felé.

 

Tartalom átvétel