Egészségügy

Esztergomi, dorogi évek Manilából emlékezve

Tapasztalatom szerint, még egymástól néhány kilométerre élve is nehéz összehozni egy beszélgetést, hát még, ha a partner – jelen esetben dr. Pátkai István főorvos úr – a világ másik végén a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában dolgozik. A világháló azonban nem ismer akadályokat.

 

 

 

A kormányzat rombolja az orvosi tekintélyt

A Sebészeti Szakmai Kollégium mandátuma idén tavasszal lejár. Tagjai – az ország sebészeinek választott képviselői – felelősséget éreznek a betegellátás, a sebésztársadalom és a fiatal sebészgeneráció jövője iránt. Ennek a felelősségnek a jegyében a testület szükségesnek tartja, hogy az egészségügyben kialakult helyzetről véleményt formáljon.

 

Beszélgetés dr. Erdős Zsigmonddal

Dr. Erdős Zsigmond 1973-1981-ig volt kórházunk vezetője, főigazgatója. A Gönczy teremben fényképe ott van a kórház történetének eddigi 12 igazgatója között. A 79. születésnapja előtt egy beszélgetésre kértem őt.

 

 

 

203 kép-viselő

203. Ennyien voltak, ennyien vannak. Egészen biztos vagyok benne, hogy most büszkék magukra. Másképpen ugyanis szinte lehetetlen elviselni a szégyent. Tehát büszkék. Igazi hősként tekintenek önmagukra. És igazi közösséggé kovácsolódtak a közös bűnben.

 

 

 

Beszélgetés dr. Csókay Andrással

Az esztergomi Helischer József könyvtárban régen nem látott nagyszámú közönség fogadta dr. Csókay Andrást, aki Bánhidy Vajk tanár úrral beszélgetett és néhány nézői kérdésre is válaszolt. Az elgondolkodtató, tartalmas est nagy sikerrel zárult. Ezt követően az eKór-Lap számára az előadó rövid interjút adott.

 

 

 

In memoriam dr. Ajkay Zoltán

2003 decemberében, nyugdíjba vonulása előtt beszélgethettem dr. Ajkay Zoltánnal, akinek halálhírét a napokban adták tudtunkra a hírügynökségek. Ajkay Zoltánra minden magyar orvos - különös tekintettel a tüdőgyógyászokra - tisztelettel emlékszik. Lapunk az 5 évvel ezelőtti interjú újraközlésével búcsúzik Tőle. Nyugodjék békében!

 

 

 

Tüdőgyógyászok Bükfürdőn

Valamennyien rendszeresen veszünk részt továbbképzéseken, melyeken a szakma nagyjai osztják le a hallgatóságnak a tudomány aktualitásait. Tudjuk, hogy az előadások után kik fogják feltenni a szokásos kérdéseket. Bükfürdőn most egészen más továbbképzést szervezett a Magyar Tüdőgyógyászat Megújulásért Alapítvány. Kis csoportokban, nem sztár előadók, nem le-, hanem megosztották velünk ismereteiket.

 

A Magyar Orvosi Kamara a vizitdíjról

Idei első sajtótájékoztatóján Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a vizitdíjról, a napidíjról és a közelgő népszavazásról beszélt a média nagy számban megjelent munkatársainak.

Néhány napja nyilvánvalóvá vált, hogy a március 9-én esedékes népszavazás hatására megindul a kampány, ezért a tisztánlátás kedvéért néhány alapvetést tisztázni szükséges – indította tájékoztatóját az elnök.

Alkotmányellenes az egészségbiztosítási törvény

Az új törvénnyel bevezetni kívánt egészségbiztosítás ellentétben áll az alkotmány 70/D-E §-aival, mely szerint a hazánkban élőknek joguk van a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, amelyet az állam mindenek előtt a társadalombiztosítás útján valósít meg.

 

 

Nyílt levél Horváth Ágnes Miniszter Asszony részére

Horváth ÁgnesJanuár 17-én a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy a frakció tagjai törvényt megerősítő népszavazást kezdeményeznek az Alkotmányban biztosított joguknál fogva az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénnyel kapcsolatban. A bejelentés kapcsán Ön meglehetősen feldúltan nyilatkozott, amelynek lényege szerint abszurdnak tartja a kezdeményezést, hiszen egy demokráciában az Országgyűlésnek kell meghozni a törvényeket.

 

 

Tartalom átvétel