Magyarság

SZENT ISTVÁN TERV!

Többen kérdezték: Szent István Terv, hogyan tovább?
Őszinte leszek, én nem számítottam ekkora figyelemre, visszhangra! Úgy tűnik, hogy a honlapokon nagyon sokan elolvasták a gondolataimat, sokan hozzá is szóltak. Kaptam hideget, meleget, aszerint, hogy kinek éppen mit diktált a lelkiismerete. Csíkszeredában is vagy harmincan összeültünk, hogy megvitassuk a Szent István Tervet.

SZÉLLEL SZEMBEN NEM LEHET?

 

A Heti Válasz legújabb számának címlapján Kövér László látható, és a kép alatt egy az interjúból kiemelt mondat: „Nem baj, ha vitatkozunk”. Közel 25 éves barátságunk alatt sokszor vitatkoztam vele. Egyszer azt mondta, akárhogy is van, az a legfontosabb, hogy mi nyerjük meg a következő választást. Igen, így van, válaszoltam, ennél csak egy a fontosabb, hogy pontosan tudjuk, ki az a „mi”.

SZENT ISTVÁN TERV 1.

 

Napjainkban számos terv születik a jövőt meghatározóan. Mindegyikben az a közös, hogy változtatnunk kell. Ha tetszik útelágazáshoz érkeztünk, és el kell tudnunk dönteni merre induljunk. Böjte Csaba testvér is ajánl egyfajta irányt.
Elgondolásait vitaanyagnak szánja, melyen jó lenne elgondolkodni.

IN MEMORIAM GRÓF TELEKI LÁSZLÓ ( 1811-1861 )

 

Ritka eset, amikor egy nemzet nagy emberének születése 200-ik és halála 150-ik évfordulójáról tudunk megemlékezni. Mindkettő kerek évforduló, megemlékezést kíván.

Tegyük ezt!

A TURÁNI ÁTOK VÉGE

 

A tavalyi kétharmados, elsöprő győzelem a szabad választások korában meglehetősen ritka, de jó alapot jelenthet a nemzeti összefogás megteremtésére, mint azt a miniszterelnök gyakran hangsúlyozza. Sokan azért támadják a pártokra épülő demokráciát, mert az szükségszerűen megosztja a nemzetet, szembefordít családtagokat, kollégákat, barátokat, nem ritkán két egyenlő, a másikban ellenséget gyanító táborra szakítja a lakosságot. Ezúttal a győztes megkérdőjelezhetetlen fölénye alapot adhat valamifajta nemzeti konszenzus kialakítására.

2025 MESSZE VAN?

 

Habzsolják az angolszász lapok olvasói a Kelet-Európából érkező híreket.

A The New York Times Oroszország második cárjának nevezett írófejedelem, Lev Tolsztoj rehabilitálásáról ír. Az orosz ortodox egyház ugyanis feketelistára tette az írót, mellesleg az orosz történelem egyik legkedveltebb, legolvasottabb személyiségét, mert a bolsevikokkal való összejátszással gyanúsították meg.

HARCAINK

 

Fontos, kritikus szakaszához érkezett a magyar nemzet ellen évszázadok óta zajló háború.

A minket függésben tartó pusztító világerő, amely az elmúlt fél évezred során már öt, látszólag különböző birodalomnak mutatta magát, ám gátlástalan létfelélő, eredendően parazita jellegét végig megőrizte, újabb átalakulás előtt áll.

A HIMNUSZRÓL

 

187 éves Nemzeti HIMNUSZUNK! 187 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg. Gyönyörű költői mű e 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.
Mindjárt válaszolok rá - három példával is:

CSOÓRI SÁNDOR: A SZÉTZILÁLT NEMZET

 

A Nap Kiadó Magyar Esszék sorozatában jelent meg „A szétzilált nemzet” című kötet, mely Csoóri 2007-től írt esszéiből közöl válogatás, melyhez Görömbei András írtkísérő sorokat. Azon keveseknek, akik még olvasnak Magyarországon igaz élményt jelent majd a közelgő ünnepek alatt az írásokba beleolvasni.

SED NON EST PAX…

 

Itt a szeretet és a béke ünnepe, de nincs béke. Sem a szívekben, sem kívül az ember-közi térben. Van-e, maradt-e még bátorságunk eltöprengeni mindezen. ,,Lefelé a Létezés Lejtőin”, valóban ennyi maradt volna az Isten-képmása emberből. A ,,shoppingolás” eszelős hisztériája, a lidércnyomásos autócsordák araszolása a hamis díszletekkel ,,kitapétázott” nagyvárosi ,,művilágban”, az áruházi eladót néhány dolláros ,,árelőnyért” halálra tipró véglényeg brutálisan kavargó tömege?

Tartalom átvétel