Gőzerővel folyik az egykor világhírű Országos Mentőszolgálat szétdarabolása, lezüllesztése és privatizációja. A mentést leválasztották a szállításról. Egyelőre sok kis cég próbál megélni a piacon, az igazi túlélők, a néhány tőkeerős csoport még csak a háttérben készülődik. Bizonyára lesznek majd egy boldogabb időben számítások arra, hogy hány magyar állampolgárnak kellett idő előtt meghalnia azért, hogy a „szállítási üzlet” beinduljon, és megfelelő profitot hozzon az érdekelteknek. Pedig milyen szép volt a kezdet. Itt Esztergomban is!

Idén Ő kapta meg az Esztergomi Önkormányzat Gönczy Béla díját. A Semmelweis napon sokan méltatták. A helyi média méltó módon foglalkozott életpályájával. Most, mikor 80. születésnapján köszönthetjük, egy régi beszélgetésünket elevenítem fel, amit nyugdíjba vonulása alkalmából készítettem vele. Főorvos Úr! Isten éltessen sokáig 80. születésnapodon!

Két egykori kitűnő orvoskolléga ünnepli a napokban születésnapját. Dr. Köllő Klára a mai napon, augusztus 10-én 75 éves lett, dr. Nemes Tamás pedig augusztus 12-én tölti be a 70. életévét!

Kórházunk vezetése és valamennyi dolgozója nevében szeretettel és tisztelettel gratulálunk nekik!

Talán vége a liberális ámokfutásnak a magyar egészségügyben! Néhány sajtótermékben elismert, nagytekintélyű orvosvezetők szólalhatnak meg, bemutatkozva, életükkel, munkásságukkal példát mutatva, ugyanakkor rávilágítva a magyar egészségügy alapproblémáira! Ezekből a megnyilatkozásokból állítottunk össze egy csokorra valót!

Megtérnek a tengertől, a hegyek közül, az idegen, nagy városokból, ahol minden olyan különös, a reggeli teához sült szalonnát adnak, s az emberek nem veszik le kalapjukat, ha belépnek egy üzletbe, s a hölgyeknek nem csókolnak kezet: megtérnek a világból, lelkesen és hadarva adnak elő, két kézzel csomagolnak ki kagylót, melyben a tenger zúg, egy nő szemének emlékét, amint Velencében a vaporetto fedélzetén visszanézett, újfajta ruhafogast, amilyet nálunk nem ismernek. Lelkendeznek, aztán sóhajtanak, leülnek a félig kicsomagolt málhák között, kifulladtan, fáradtan, tehetetlenül. Egy pillanatig ülnek így, révedező pillantással, emlékektől csillogó szemmel, önfeledt mosollyal. Nem hallják, mikor ebédhez hívják őket. A padlón papucs hever s a Dávid-szobor apró gipszmása s egy villamosjegy Párizsból. „Igen, jövök már”, kiáltják az ebédlő felé. E pillanatban elkomolyodnak.