A Belvárosi temető az esztergomiak Házsongárdja. Múltunk számos kiemelkedő jelentőségű alakja van itt eltemetve. Mint orvos érthető, hogy megkülönböztetett érdeklődéssel és tisztelettel állok meg 1-1 egykori kollega sírjánál. Nemrégiben ezt tettem dr. Kazatsay Antal sírjánál, melyre rákerült egy hivatalos felirat:
125 év nagy idő! 125 éve született dr. Darvas Géza. Nem kapott Nobel-díjat. Nevét nem ismeri az ország! Nem változtatta meg a világot. Itt dolgozott Esztergomban. Tette a dolgát. Megszületett, gyógyított, meghalt, elfeledték. Ez lesz mindannyiunk sorsa.
20 évvel ezelőtti Kór-Lapokat lapozgatva került kezembe néhai főnököm Szontagh Csaba írása D.P. Burkittről. Addig egy lymphóma típus leírójaként élt az emlékezetemben. Szontagh Csabának meghatározó élménye volt Burkittel való találkozása. A születésnap kapcsán így nem csak a nagy tudósra, hanem egykori kollegánkra, igazgatónkra is emlékezhetünk.
1886. április 17-én született Tóth Árpád Aradon. Halála tizenötödik évfordulóján írta Szabó Lőrinc: „Tóth Árpádnak éreznie kellett, hogy neki is grófi vagy hercegi rangja van a magyar lírában, és hogy amit csinált, az romolhatatlanabb és kikezdhetetlenebb, mint sok más ünnepi alkotás.” Az évfordulón vegyük le a polcról verseskötetét és olvassunk bele. Mi Babits Mihály búcsúztatójával emlékezünk rá.
Esztergomban a Szentgyörgymezői temetőben hiába keresnénk sírját, azt a „hálás” utókor a harmincas években eltüntette. A temetőkápolna falán azonban ott az emléktábla, mely megörökíti nevét, emlékét. Szegeden jobban ismerik őt, mint Szent István városában.
Ritka eset, amikor egy nemzet nagy emberének születése 200-ik és halála 150-ik évfordulójáról tudunk megemlékezni. Mindkettő kerek évforduló, megemlékezést kíván.
Dr. Eisert Árpád nevét először sok évvel ezelőtt dr. Tarr Gyula nyergesujfalui kollegától hallottam, akivel nyugdíjba vonulása kapcsán beszélgettem. Ő Nyíregyházáról került 1959-ben megyénkbe. Személyesen is ismerte Eisert Árpádot, akire a beszélgetés során így emlékezett:
Egy korábban felnőtt orvosgeneráció számára az „Issekutz”, a puha fedelű kék könyv, egyet jelentett a gyógyszertani ismeretekkel. Ha egy gyógyszer dózisára, hatóanyagára voltunk kíváncsiak ezt fellapozva találhattuk meg. 125 éve született a magyar farmakológia egyik kimagasló alakja Issekutz Béla.
5 nappal az újév beköszönte után, eltávozott az élők sorából dr. Csernohorszky Vilmos. Életútját még sokan fogják elemezni. A magyar média tudomásom szerint utoljára 2010 júniusában foglalkozott vele, amikor Kö András a Magyar Nemzetben Márai Sándorról faggatta. Valószínűleg egyike volt az utolsóknak, akik 1988 októberében a nagy írót meglátogatták. Ennek az interjúnak egy részletével búcsúzunk egykori kollegánktól.